Századok – 1979
Közlemények - Ormos Mária: Még egyszer a Vix-jegyzékről 314/II
MÉG EGYSZER A VIX-JEGYZÉKRÖL 317 sor, még ha ezek gyakorlati megvalósítása végül el is maradt.14 A másik oldalon e késlekedés okát egy bizonyos mértékű francia habozásban fedezik fel a történészek, s úgy vélik, hogy ennek azután az intervencióhoz kapcsolódó érdekek vetettek véget.1 5 14 Vadász: i. m. 1 5 Bár az intervencióval kapcsolatban fennálló problémát eltérően értékelik, a jegyzék végrehajtását ide vezeti vissza L. Nagy (i. m. 75. old.) és Pastor (Franco-Rumanian Interventio .. .). Utóbbi szerzó' a késlekedést Franchet D’Espérey-nek tulajdonítja, aki a határozatot hibásnak vélte (i. m. 122- 124 és 134-135. old.), Vadász pedig úgy véli, kifejezett Clemenceau-Franchet D’Espérey, illetve politikusok-katonák ellentét bontakozott ki. 16 Az elismerések kérdésével a Legfelső' Hadi Tanács 1918. június 3-i ülésén foglalkozott. Határozatát Csehszlovákiával és Lengyelországgal kapcsolatban rövidesen publikálták. A délszláv igények elismeréséről június 24-én Lansing amerikai külügyminiszter tett nyilatkozatot. Utóbbit Id. H. W. V Temperley: A History of the Peace Conference of Paris. London 1920-1924, vol. IV. 261-262. Cikkünk nem tekinti feladatának a fent vázolt problémák rendszeres elemzését, sem a rájuk vonatkozó teljes dokumentáció és irodalom bemutatását. Csupán egy célja van: a nemrégiben megnyitott francia levéltári anyagok segítségével szeretne további szerény lépést tenni a homályos kérdések némelyikének tisztázása felé. Mindenekelőtt világosan látnunk kell, hogy Magyarország nemzetközi helyzetének romlásával, rosszról katasztrofálissá válásával kapcsolatban a kérdések hosszú ideig eleve rosszul lettek feltéve. Maguk a kérdések is tükrözték azt az elszigeteltséget és információ’ hiányt, amelytől a kormány az adott időben szenvedett. A magyar politikai közvélemény kizárólag, vagy csaknem kizárólag saját tapasztalataiból szűrhetett le következtetéseket, a tapasztalatok viszont számos esetben puszta látszatokhoz tapadtak. Mindaddig, amíg a magyar történetírásnak nem volt módja külföldi - amerikai, angol és végül francia — források konzultálására, e bűvös körből nem léphetett ki. Az egyik, legendává torzuló tévhit lényege abban állt, hogy az antant, illetve a francia kormányzat minden egyes lépését valós politikai elgondolással azonosította. Ebből azután két további következtetés adódott: először az, hogy a politikai álláspont hétről hétre változott, másodszor pedig az, hogy e változásnak egyes személyek, vagy különleges külső fordulatok szabtak irányt. Márpedig, ha személyes iniciatívák és váratlan fordulatok befolyást is gyakoroltak a Magyarországgal kapcsolatos politikai tervek megvalósításának formájára és ütemére, ezek fő irányát nem ők szabják meg. A fő irányok már hosszabb ideje kirajzolódtak és egyetlen megoldás felé mutattak. Hozzá kell viszont ehhez tennünk, hogy a végrehajtás során az 1918 október—novemberében fennálló globális politikai elgondolások minden szakaszon módosulást szenvedtek, és hogy e módosulások kedvezőtlenek voltak Magyarországra nézve. Ami a fő irányokat illette, 1918 őszén mind Horvátország, mind Szlovákia ügye elvileg elintézettnek volt tekinthető.1 6 Az előbbi nagyon gyorsan manifesztálódott is, magyar részen pedig nem okozott sem meglepetést, sem megrázkódtatást. Szlovákia jövőjéhez ezzel szemben átmenetileg már tapadtak bizonyos illúziók, illúziók abban az értelemben, hogy a reá vonatkozó antantintézkedés hiányát a magyar kormány a korábbi politikai nyilatkozatok érvényének megrendüléseként és a saját számára cselekvési lehetőségként értelmezhette. Ez a feltevés hamarosan eloszlott.
