Századok – 1979

Közlemények - Soós Katalin: Wallisch Kálmán és az 1918–19. évi magyarországi forradalmak 271/II

304 SOÓS KATALIN dott, hogy a Szociáldemokrata Párt vezetői közül kiket vonnak be az új forradalmi szervek munkájába. Wallisch, aki a délután folyamán érkezett Szegedre, a proletár­diktatúra megszületésének első pillanatától részt vállalt annak munkájában, és a forra­dalmi szervek számítottak is közreműködésére. Március 21. eseményeinek híre futótűzként teqedt a városban. Március 22-én dél­tájban rögtönzött népgyűlésen, délután plakátok hirdették a proletárdiktatúra kikiáltását. Az eseményt a kaszárnyákban is kihirdették, ahol azonnal megkezdődött a Vörös Had­sereg szervezése.8 „Mindenki belátta — írta a szegedi Proletár c. újság —, hogy nem lehet más választás: az antant imperializmusával szemben, amely Magyarországot meg akarja fojtani, el akarja rabolni területeit, meg akarja fosztani minden életlehetőségtől, csak a proletárdiktatúra jöhetett! A másik erő, amely közreműködött a magyar proletár­forradalom megteremtésében, a munkásoknak, földműves szegényeknek és katonáknak az az elhatározása, hogy nem akarják többé hordani a tőke igáját.”9 Este 7 órakor összeült a Szegedi Munkástanács Végrehajtó Bizottsága. Az ülést Udvardi nyitotta meg, bejelentette a két munkáspárt egyesülését és a Forradalmi Végre­hajtó Bizottság megalakulását. Közölte, hogy a Munkástanács addigi összetételében megszűnik, de az új választásokig a Munkástanácsnak tovább kell működnie. Udvardi figyelmeztette az egybegyűlteket, hogy a proletárdiktatúrában nagyon szigorú törvények vannak, és felhívta a figyelmet az ellenforradalmi veszélyre, amely Szegeden, ahol két imperialista hadsereg is tartózkodik, különösen nagy? 0 A budapesti eseményekről Wallisch Kálmán referált. Beszédében új külpolitikai orientáció körvonalait vázolta fel és hitet tett a Szovjet-Oroszországgal való szövetség mellett: „Eddig a párt nyugat felé szimatolózott és bízva a nyugat demokráciájában, ott várta a felszabadítást. Most azonban bebizonyosodott, hogy ők minden demokratikus felfogással ellenkezően a győztesek jogán egyszerűen le akarnak tiporni. A szocialisták erre összegyűltek és arra a gondolatra jutottak, hogy ne tekintsünk többet nyugat felé, hanem nézzünk kelet felé, és keressük a kapcsolatot az imperialista államok ellen a szovjet köztársasággal... és ajánljuk fel a szovjet-köztársaságnak szövetségünket.” Wallisch ismertette a két munkáspárt egyesülésére vonatkozó határozatot, örömmel fogadta a munkásegység megvalósulását, és minél eredményesebb közös munkára szólította fel az egybegyűlteket? 1 A Szegedi Munkástanács esti ülésén jóváhagyta a Forradalmi Végrehajtó Bizottság délelőtti ülésen összeállított listáját. A város élére a Direktórium és a mellette működő 8 bizottság (forradalmi rögtönítélő bíróság, rendőrségi biztos, kultúra és nevelésügyi bizott­ság, sajtóbizottság, közélelmezési bizottság, közegészségügyi és szociális bizottság, katonai parancsnokság, propagandabizottság) került, amely a hatalmat át is vette. A Direktórium tagjai Czibula Antal, Udvardi János és Wallisch Kálmán lettek? 2 Hogy Magyarország a háborúban súlyos vereséget szenvedett, s további sorsának alakulásába döntő súllyal szólnak majd bele a nagyhatalmak imperialista törekvései és ’VDCsMMT. 266-268. 9Uo.266 10Uo. 268-269. !1Uo. 269-270. I2Uo. 264-265.

Next

/
Thumbnails
Contents