Századok – 1979
Tanulmányok - Romsics Ignác: A Tanácsköztársaság tömegbázisa a Duna–Tisza közén 230/II
238 ROMSICS IGNÁC kedők, lelkészek, szerzetesek, a munkanélküli jövedelemből élők és a nyereségszerzés céljából bérmunkásokat alkalmazók, a felnőtt népesség mintegy egyharmada. A nőknek volt szavazati joguk, ezzel azonban - hagyományos okok miatt — igen nagy hányaduk nem élt.29 29Tanácsköztársasági Törvénytár. I. k. 43-47. Vö. Hajdú Tibor: A Magyarországi Tanácsköztársaság. Bp. 1969. 107 — 1 10. 30 A jelentésegyüttes lelőhelye: PIA. 603. f. 6/26. ő.e. Az adatbázist részletesebben Az áprilisi tanácsválasztások Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében — az egzakt források tükrében c. tanulmányunkban dolgoztuk fel. In: Bács-Kiskun megye múltjából - I. Szerk. Iványosi-Szabó Tibor. Kecskemét. 1975.221-248. A Belügyi Népbiztosság iratai között megmaradt töredékes jelentésegyüttes (20 település) adatai szerint a Duna—Tisza köze 1920-as összlakosságának 15,10%-a, tehát a választó és választható lakosságnak mintegy 2%-kal kevesebb mint egyharmada élt szavazati jogával a többnyire április 6-án és 7-én megtartott választásokon. Tekintve, hogy a nők többsége nem szavazott, ez az arány a választójoggal rendelkező férfilakosság valamivel több mint felével lehetett egyenlő. Mivel a Pest környéki járásokban a választójoggal rendelkezők közel fele (városokban az összlakosság 25,53%-a, falvakban 20,58%-a), tehát a választójoggal rendelkező férfilakosság túlnyomó többsége élt szavazati jogával, s mivel az ország egészére 25%-os arányt szokás reálisnak tekinteni, a fenti részvételi arány újabb bizonyítéka a Duna—Tisza közi kisipari munkás, agrárproletár és törpebirtokos relatív politikai felkészületlenségének. Ezen országosan legalacsonyabb részvételi arányhoz fentiek mellett mint objektív tényező a Duna—Tisza közi tanyarendszer is hozzájárult.30 Az egyes településtípusok lakosságának politikai mentalitásáról és szervezettségéről mondottaknak ellentmondani látszik, hogy a 6000-en aluli, s az ezen felüli lélekszámú településekben lényegében egyenlő arányban szavaztak. A falvakban az összlakosság 15,05%-a, a falusias mezővárosokban és a mezővárosokban pedig 15,22%-a. Olyan látszólag furcsa és váratlan eredmények születtek, hogy például míg Kiskunhalason az összlakosság 16,02%-a, Kiskunfélegyházán 11,82%-a, Kecskeméten 4,14%-a járult a Szavazóurnákhoz, addig Pusztavacson 17,53%-a, Dabon 37,7%-a, Dömsödön 32,1%-a, Dunapatajon 31,08%, Dunavecsén 35,4%-a, Császártöltésen 19,8%-a! Az azonosság magyarázata a következő. A legnagyobb mezővárosokban, ahol a proletárdiktatúra az ipari munkások, kubikusok és földmunkások néhány ezres viszonylag öntudatos tömegére támaszkodhatott, a polgárságnak és a birtokos parasztságnak semmi esélye nem volt arra, hogy a maga kezébe kaparintsa a vezetést, s arra sem, hogy érdemleges pozíciókat szerezzen a tanácsokban és direktóriumokban. A mezővárosi vezetők jól ismerték a választási rendeletet, s nem volt kétséges, hogy annak érvényt is tudnak szerezni. A nem választók és választhatók, valamint a hozzájuk kötődő kisegzisztenciák ezeken a helyeken éppen ezért el sem mentek a választásokra, ahogy ezt április 8-i jelentésében a kecskeméti Direktórium közölte is a Belügyi Népbiztossággal. Nagyon sok kisebb településen viszont, ahol a proletárdiktatúrának nem volt ilyen széles és politikailag felkészült bázisa, s ahol ennek következtében a választási rendelet intencióinak sem tudtak minden vonatkozásban érvényt szerezni — mint márciusban —, most is az volt a falusi értelmiség, valamint a közép- és gazdagparasztság taktikája, hogy felvonultak a választásra, s megpróbálták azt
