Századok – 1979
Tanulmányok - Zsigmond László: A comte-i pozitivizmus színeváltozása 3/I
18 ZSIGMOND LÁSZLÓ Rousseau-ra: »Semmit sem fedezett fel, de mindent lángra lobbantott.« Márpedig egyedül az izzó lelkek tudnak lángra lobbantam, és ha az élet hév, ily adomány a lény legbelsőbb értékeit tükrözi: bizonyos szenvedélyek neki köszönhetik szépségüket és minden hűség egyfajta tisztaságot. Ami Saint-Simonban eredeti volt, az nem a gondolkodás, hanem a temperamentum . .. 12 Gouhier tétele szerint Comte fokozatosan és törvényszerűen annak a Joseph de Maistre-nek adott igazat, aki elsőként hirdette meg az ún. ordre morale, vagyis az erkölcsi rend követelményét, mint az ún. ordra social, vagyis a társadalmi rend előfeltételét. Comte és Saint-Simon útjai elválásában, illetve Comte végzetessé válható befolyás alól való megszabadulásában nagy szerepe volt — Gouhier szerint — „régi barátja és az ökonomusok indusztrializmusa elleni”113 lázadásának. És ha valaki segített Comte-nak abban, hogy felismerje a világon kívül és azon felül álló szellemi hatalom szerepét, úgy az Maistre volt és „nem az ökonomista az indusztrialista álmodozásaival...”114 Nem minden célzat és hátsó gondolat nélkül szól Gouhier arról, hogy miként kezdett kicserélődni Saint-Simon környezete. A vezető ipari és pénzügyi körökkel való kapcsolatai bővültek azután, hogy a továbbiakban „a filozófusnak szerencséje volt találkozni oly tanítvánnyal, aki bankára lehetett: 1823 májusában megismerkedett Olinde Rodrigues-gal ... A fiatal izraelita akkor huszonkilenc éves volt; az École polytechnique egykori korrepetitora most a Hitelpénztár igazgatója; csodálatos fiúi kegyessége sohasem tagadja meg önmagát” — teszi hozzá — nem minden nélkül — Gouhier.11 5 Olindes Rodrigues volt az, aki bevezette Saint-Simonhoz „unokaöccsét Eugéne Pereire-t, aki a merész és filantróp pénzemberek modellje lesz, és barátját, Léon Halévyt, egy szeretette méltó írót, akinek az volt a gyengéje, hogy költőnek képzelte magát. A fiatal izraeliták ott találták a jogász Duvergier-t, az eljövendő pecsétőrt, és dr. Baillyt, Thierry pajtását a blois-i líceumban.”11 6 Valamennyiükre az volt a jellemző, hogy a korábbi helyzettől, vagyis Thierrytől, majd főleg Comte-tól eltérően, nem Saint-Simon tanítványainak, hanem a mester híveinek tekintették magukat. És ha Gouhier nem is mondja ki nyíltan, de művének egyes kötetei, méghozzá egyre érezhetőbben, mintegy sugalmazzák, hogy a Saint-Simon-i koncepció alapjában idegen az igazi francia gondolkodástól. Idegen az anyagiságával és a prakticizmusával, a fennálló viszonyokhoz való alkalmazkodási készségével, azzal az elvi, elméleti és erkölcsi parttalansággal, amely olyan élesen felszínre került a saint-simonízmusban. A következmény az lett, hogy a pozitivizmus a Saint-Simon-i változat formájában nem tudta betölteni hivatását, éspedig azt, hogy választ jelentsen „egy Forradalom által feltett kérdésre, amely ezen probléma által, lényegében vallás ígérete lett”.117 A válasznak elméletinek és tudományosnak kellett lennie, hogy azután erkölcsi, társadalmi és politikai legyen.118 Comte vállalta a válaszadást, de másképpen, mint Saint-Simon. Igaz, hogy „Saint-Simon nagyon jól tudja, hogy vállalkozásának van elméleti része, érzelmi vagy vallási része, gyakorlati része; nem keveri őket össze; de három olyan munkálatnak 1 12Gouhier: Formation du positivisme. II. 2-3. ,13Uo. 333. ll4Uo. 405. ,15Uo. 365. 116Uo. 368. 117Uo. 407 1,8Uo. 315-316.
