Századok – 1979
Történeti irodalom - Vida István: A Független Kisgazdapárt politikája 1944–47 (Ism.: Berlényi Gyula) 165/I
166 TÖRTÉNETI IRODALOM A könyv a pártnak az 1947-es választások utáni új politikai vonalára, belső megújulására való kitekintéssel zárul. A Befejezés röviden kitér arra, hogyan tette magáévá 1948 elején a párt a szocializmus építésének programját, s mint ilyennek - egyetérthetünk a szerző megállapításával - valóban helye lett volna egy többpártrendszerű, a szocializmus építését szolgáló népfrontban. Vida rendkívül alapos és kiterjedt kutatásokat folytatott. Ennek eredményeként túlnyomó részben sikerült ellensúlyoznia a rendelkezésére álló források egyoldalúságait. (Megsemmisültek, vagy elvesztek pl. olyan primér források, mint a párt nagyválasztmányi, politikai bizottsági üléseinek és a képviselőcsoport tanácskozásainak iratai.) A központi levéltári és archívumi források melleit a szerző jól hasznosította a megyei levéltárak iratanyagát, a nyomtatott forrásokat és esetenként az emigrációs kiadványokat is. (Igen figyelemre méltó pl. a párt, illetve bizonyos körei 1946 nyári távlati elképzeléseinek bemutatása Tildy Zoltán: Irány és teendők című az Üj Látóhatárban. 1962-ben megjelent tanulmánya alapján.) Az olvasónak bizonyos hiányérzete - hangsúlyozzuk: nem a szerző kutatásainak elégtelensége, hanem a szűkös forrásbázis miatt — csupán a párt ún. „debreceni korszakának” bemutatásakor támad. A népi demokratikus forradalom ezen első és sok tekintetben (pl. a hatalmi pozíciók megszerzése, a forradalmi átalakulás kezdeti lendülete szempontjából) döntő szakaszában az FKGP politikai szerepéről nem kapunk olyan részletgazdag, árnyalt rajzot, mint az azt követő mintegy kétéves időszakról. Ugyanakkor Vida e periódusra vonatkozó, összefoglaló jellegű megállapításait helyt álló aknak tartjuk, így pl. azt, hogy az 1944 végére kialakult politikai erőviszonyokat több — külső és belső, „alulról” és „felülről” jelentkező — tényező együttes hatásából vezeti le. Ezzel kapcsolatban legfeljebb az tűnhet fel, hogy a forradalmi hagyományokban gazdag Tiszántúl — egyébként közismert - szerepének mintha kisebb jelentőséget tulajdonítana az új hatalmi helyzet kialakulása, a forradalmi folyamat elindulása szempontjából. A társadalom különböző osztályainak és rétegeinek a földrajzi elhelyezkedés által is színezett politikai magatartást egyébként Vida kitűnően érzékelteti. Gondolunk itt a párt 1945 tavaszi szervezeti kiépítésének, vagy az őszi választások eredményeinek elemzésére. Különösen figyelemre méltó a budapesti választások eredményeinek kerületenkénti elemzése, amely módszer - közvetlen források hiányában - egyedül teszi lehetővé, hogy a fővárosi osztályok, rétegek választói magatartásáról megközelítő képet kaphassunk. Vida sokoldalúan elemzi a választási küzdelmet, gazdag anyaggal illusztrálja, hogyan sorakozott fel a politikai jobboldal az FKGP mögött. Vida könyvének egyik kifejezett erőssége, hogy végig pontosan számba tudta venni, milyen osztályok és rétegek szolgáltak bázisul az egyes pártok politikájához. Le tudta győzni az e tekintetben úgyszólván elkerülhetetlenül jelentkező beidegződéseket, s az osztályok, rétegek időben is változó, országrészenként is sajátosan színezett magatartásának elemzésében a feltárt tények alapján mond véleményt. Helyesen ismeri fel, hogy a magyar népi demokratikus forradalom fejlődésének egyik legfőbb sajátossága éppen abban rejlik, hogy egyetlen párt, az FKGP mögött tartósan alapvetően ellentétes érdekű osztályok és rétegek sorakoztak fel. Vida nagy figyelmet szentel a párton belüli áramlatok elemzésének, s mindvégig következetesen, az időközben bekövetkezett esetleges változásokat is árnyaltan kimutatva ábrázolja azokat. (Gondolunk itt pl. a Varga Béla és Nagy Ferenc közötti párhuzam megvonására 1945-ben, ill. 1946-ban.) Ezáltal a párton belüli erőviszonyokról sikerül valósághű képet adnia. Egyrészt a párt baloldalának viszonylagos gyengeségéről és különböző csoportjainak tartós, csak 1947-ben enyhülő elkülönültségéről, másfelől viszont a jobboldal erejéről és a birtokos paraszti centrumra gyakorolt befolyásáról, sőt a koalíció baloldala által rámért csapások utáni regercnációs képességéről is. Különösen részletesen foglalkozik a párt centrumának politikájával. Ez utóbbi, a párt irányítását nagyrészt kezében tartó csoport problémájának azt tekinti, hogy a népi demokratikus forradalom továbbfejlődése olyan helyzetbe hozta, hogy ez az alapvetően paraszti gyökérzetű centrum a paraszti magántulajdon védelmezőjének pozíciójából minden - így a nagytőkés — magántulajdon védelmezőjének pozíciójába' csúszik át, s szembe kerül a forradalom továbbfejlesztéséért küzdő erőkkel. A szerző meggyőzően mutatja ki, hogy ez a probléma - jóllehet, élesebben csak az 1945-ös választások után jelentkezett - objektíve az FKGP gyűjtőpárttá válásával vette kezdetét. A párt úgy lett a nagyburzsoázia politikai érdekeinek képviselőjévé, hogy továbbra is meg tudott maradni a birtokos parasztság széles tömegeit tömörítő pártnak. Alapvetően ez volt a Kisgazdapárt sikereinek is, kudarcainak is kiindulópontja.
