Századok – 1979
Beszámoló - Történettudomány és társadalomtudományok. Beszámoló a Magyar Történelmi Társulat 1978. március 29–31-i szegedi vándorgyűléséről (Gunst Péter–L. Nagy Zsuzsa) 132/I
142 BESZÁMOLÓ ményesült együttműködés lenne, ez azonban, sajátos módon, még egy tudományon belül sem mindig jön létre; a konstrukciók mérkőzése elsőrendűen nem tudományok között, hanem egy tudományon belül zajlik. Utalt arra is, ha a társadalomtudományok egymáshoz való viszonyát (hierarchiáját) a praxis oldaláról közelítjük meg, akkor a klasszikus klasszifikáció megváltozik. A mai magyar gazdasági tervezés vizsgálata pl. a közgazdaságtudományt állítaná első helyre. Pataki szintén szükségesnek tartotta annak hangoztatását, hogy a társadalomtudományok nem mondhatnak le a totalitásról, azt nem utalhatják a filozófia fogalmi rendszerébe. Hiszen a társadalomtudományok tevékenységének fő tere struktúráknak, valamint emberek akcióinak elemzése, ezek viszonyának vizsgálata; azaz magából a tárgyból fakad a teljességre való törekvés. Berend T. Iván úgy vélte, hogy a társadalomtudományok együttműködését, egymáshoz való viszonyát mindenképpen a kutatás tárgya és iránya határozza meg, eleve megállapított és statikus viszonyulás tehát aligha lehetséges. Az interdiszciplinaritás kapcsán annak a nézetének adott hangot, hogy ez a kutatásban gyakorlatilag kivihetetlen, mert pl. a történész nem végezhet el a saját területén kívül eső kutatásokat. Annál inkább szükséges és nélkülözhetetlen az interdiszciplinaritás a szemléletben. A szemléleti interdiszciplinaritás szükségességét húzza alá az is, hogy társadalomtudományi kutatómunkában aligha lehet alkalmazni a komplex team-munka módszerét. Ugyanígy s ezzel együtt kell ragaszkodni a totalitáshoz, a totális igazság vizsgálatához, mert enélkül a részigazságok elhelyezése is lehetetlenné válnék. Ami az integráltságot az oktatás területén illeti, ott, mint kifejtette, lehetséges és szükséges is az interdiszciplinaritás gyakorlati alkalmazása, a team-munka, hiszen pl. enélkül igazán jó tankönyv nem születhet. A vándorgyűlés harmadik nagy kérdéskörét Kosáry Domokos „Művelődéstörténet és művészettörténeti diszciplínák” c. előadása vezette be. Kosáry, a művelődéstörténet tárgyát és feladatát kijelölve arról szólt, hogyan próbálta egységes rendszerbe fogni a 18. század hazai művelődésének történetét. Munkája „olyan háromszintes koordinátarendszert vesz alapul, amely a társadalom modelljéből, annak szerkezetéből, mozgásából indul ki és az általánoson át halad a specifikus részletek felé’’. A művelődés vertikális és horizontális tagolódásának feltárására egyaránt szükség van, mivel „minden művelődési szektoron belül többféle műveltségi szint tanálható... A társadalom valamennyi osztályának és rétegének művelődési jellemzőit kell tehát megragadnunk a szektorok mindegyikében”. A 18. sz.-ot illetően Kosáry nemcsak a magas-műveltséget és a nagyrészt még szóbeli paraszti kultúrát különbözteti meg, hanem egy harmadik szintet is, az egyszerűbb köznemesség szintjét, amely a felső magas-szint alatt helyezkedik el. „Ez az, amit kissé félrevezető módon nemesi népiességnek szoktak nevezni.” Kosáry tehát legalább három szintű koordinátarendszer alkotását tartja szükségesnek. A továbbiakban hangsúlyozta: „A történetírás fejlődésében érdemi előrelépést mindig az hozott, ha sikerült a történelem korábbi, szűkebb, elégtelenné vált értelmezését bővítenie és elmélyíteni.” Vagyis: a történettudomány nem mondhat le arról, hogy a „a történelem teljes egészét mérlegelje”. Ez azonban „csak a történettudomány és más rokontudományok szoros együttműködésével képzelhető el”.
