Századok – 1979

Beszámoló - Történettudomány és társadalomtudományok. Beszámoló a Magyar Történelmi Társulat 1978. március 29–31-i szegedi vándorgyűléséről (Gunst Péter–L. Nagy Zsuzsa) 132/I

BESZÁMOLÓ

141

kötetekben publikálva. A továbblépés, s egyben magának a mozgalomnak a mélyebb és sokoldalúbb megismerése, a történeti folyamat egészébe való beágyazása azonban elkerülhetetlenné teszi az osztály történetének vizsgálatát. Hiszen a munkásmozgalom nem fejlődhet tetszőleges irányban, történeti útját meghatározzák az azt kialakító osztály struktúrája, gazdasági, tudati viszonyai.

A munkásosztály társadalomtörténete — néhány úttörő jelentőségű munka (Lederer, Mérei,

Lackó) ellenére - ma még a gazdaságtörténeti irodalomban (Sándor Vilmos, Berend,

Ránki)

„szívességből közölt” adatok átvételéből áll, az pedig nyilvánvalóan nem kielégítő. Az olyan kérdések vizsgálata, mint pl. a technikai fejlődés hatása egyes szakmák felemelkedésére vagy eltűnésére, ennek pedig a mozgalomra való visszahatása stb., nyilvánvalóan nem lehet gazdaságtörténeti feldolgozások tárgya.

Komplexitás, interdiszciplinaritás nélkül a munkásosztály társadalomtörténetére vonatkozó kutatások sem lehetnek eredményesek. A 60-as évek második felében kezdődött csak meg — mondották — (Kabos,

Erényi,

S. Vincze)

politika,

gazdaság, mozgalom viszonyának reális feltárása; csak a 70-es években került előtérbe az egykori Magyarország nemzetiségi proletariátusának, a magyarosításnak a tanulmányozása a munkásosztály vonatkozásában. Részletesen szóltak azokról a feladatokról is, amelyek még a kutatók előtt állnak, s amelyek megoldása különböző társadalomtudományok eredményeinek integrálását kívánják. így szükséges a munkásosztály tudati rétegződésének s

e

rétegződés objektív alapjainak feltárása; a nagyipari és a kisipari munkásság politikai-ideológiai állapotának bemutatása; a munkásosztály generációs váltásának sokoldalú felmérése, következményeinek számbavétele; a 20-as évek gazdasági emigrációja és hatása a mozgalomra (pl. a bányász-szakszervezet „összeomlása”); a munkásosztály mobilitása; munkásosztály és állam, valamint egyház, közoktatás stb. viszonya; a politikailag passzív, számszerűen a proletariátus többségét jelentő csoportok feltérképezése és így tovább.

Hársfalvi Péter a társadalomtörténet problematikáját a parasztság története, Erdei Ferenc munkássága felől közelítette meg. Behatóan méltatta Erdei szociológiaiszociográfiai alkotásait, különösen a Parasztok c. könyvét, elsősorban abból a szempontból, milyen módszertani és tartalmi tanulságokat kínálnak még ma is. Nyomatékosan szólt Erdei történeti konkrétságáról s az ebből kibontott és kibontható társadalmitörténeti összefüggésekről. Rámutatott, hogy Erdeinek a magyar paraszttársadalom és a magyar településszerkezet kapcsán hozott eredményei még nem épültek be a két háború közötti magyar történetbe s ezzel összefüggésben a Magyarország története 8. kötete társadalomtörténeti fejezetét sem tartotta kielégítőnek. Ma sincs átfogó, átgondolt terv „egy teljes és részletes faluszociológia megírásáról”, mondotta, hozzátéve, hogy egyes tájegységek (a Nyírség, a szatmári síkság, Bereg) már a 30-as években is kívülrekedtek a szociológiai, szociográfiai érdeklődésen, s

e

téren ma sincs lényeges előrelépés. Erdeinek a magyar társadalom szerkezetéről alkotott képér, annak sajátos „trializmusát” felidézve azt állapította meg, hogy „Erdei modellje, fejlődésrajza lényegében helytálló és lehet lényeges építőelem” még akkor is, ha szükségesnek látjuk lazítani bizonyos merevségét.

Az interdiszciplinaritás szükségességét nem vitatva, s

e

téren az előrehaladást elismerve, Pataki Ferenc^zX a lényegbevágó kérdést tette fel: hogyan lehet megvalósítani az interdiszciplinaritást? Megítélése szerint a tapasztalat jórészt azt mutatja, hogy az interdiszciplinaritás jegyében a szaktudás dilettantizmussal párosul, amennyiben egy adott tudományág szakértője maga próbál más területekre átlépni. Az alapkérdés az intéz