Századok – 1979
Beszámoló - Beszámoló a magyar–csehszlovák történész vegyesbizottság 13. ülésszakáról (Szakály Ferenc) 120/I
128 BESZÁMOLÓ járatai idején, de az önvédelmi akciók minden más Habsburg-ellenes küzdelmet is végigkísértek s a mélyből befolyásoltak. A később antifeudális irányba fordult megmozdulások javarésze is — gyakran felülről kezdeményezett — önvédelmi akcióként indult. így pl. az 1552-ben Temesvár felmentésére hadba szólított parasztok csakhamar az őket fosztogató zsoldosok, majd a nemesek ellen fordították fegyvereiket. Mozgalmuk a kortársakban — aligha véletlenül — egyenesen 1514 rémét idézte fel. Hasonló mozgásgörbét írt le az egyelőre még csak igen halvány körvonalaiban ismert 1660-as felső-tiszavidéki parasztmozgalom is. Az önvédelmi akcióból — a területen garázdálkodó magyar nemzetiségű császári hadak elleni védekezésből — támadt 1631/32-es, Császár Péter vezette felső-tiszavidéki felkelés jól példázza, hogy a parasztok többnyire csak vonakodva, a nemesség sorozatos és indokolatlan kihívásainak hatására fordultak uraik ellen. A ritka, kifejezetten antifeudális mozgalmak kirobbanásában nagy szerepet játszhatott a magyar állam széthullása, valamint annak a középkori világrendnek nyilvánvaló csődje, amely szerint a társadalom az imádkozó klérus, a harcoló nemesség és a munkát végzők egységén és feladatmegosztásán alapszik. A parasztok mindennap tapasztalhatták, hogy a nemesség a védelem terheinek javarészét is az ő vállukra kívánja áthárítani, s ez a felismerés pl. nagy szerepet játszhatott az 1526 őszi déldunántüli parasztmozgalom kialakulásában (a parasztok a nemeseket — akiket az ország elvesztése okának tartottak — tűzzel-vassal kiirtani szándékoztak). Ha mindezt összevetjük a középkori paraszti önvédelmi akciók — Szűcs Jenő által nemrégiben feltárt — mechanizmusával, csekély s inkább csak mennyiségi változást találunk. A 16-17. századi paraszt még mindig a nagyobb közösség érdekei elé helyezi a szűkebb közösség (lakóhelye) érdekeit, számára ez a „haza” s ennek védelme a „honvédelem”. Ennek az önvédelemnek, akárcsak a 15. század közepe táján, most is döntő motívuma a katonaellenesség, amely nem számol a katonaság etnikai különbségeivel. Megmaradt, sőt megerősödött az önvédelemnek már 1456-ban és 1514-ben jól megfigyelhető azon vonása is, hogy könnyen, mondhatni: természetesen fordul át osztályharcos mozgalommá. Jozef Vozár: \ szlovákiai bányamunkásság kizsákmányolásának történelmi helye és formái a kései feudalizmus korában című előadásában az egyik sajátos helyzetű réteg sorsával foglalkozott. Bár a 16—17. századi magyarországi fejlődés a feudális viszonyok konzerválása felé haladt, a szlovákiai bányászatban léteztek, sőt, tovább is bővültek a tőkés termelési viszonyok. Megnövekedett a bérmunkás bányászok és a bányai bérmunkát végző jobbágyok száma (az 1780-90-es években a szlovákiai bányákban mintegy 30 000 bérmunkás dolgozott). A kései feudalizmus kezdeti időszakában a bányamunkásság különböző szabadságjogokkal és kiváltságokkal rendelkezett. Ezek egy része a természeti adottságok és termelési berendezések kihasználására (a felkutatásra és feltárásra, az erdők és folyóvizek bányászati felhasználására, az építő- és nyersanyagok vámmentes behozatalára), más része pedig a személyekre vonatkozott (személyes szabadság, katonai szolgálat alóli felmentés, adómentesség, saját bírósági fórum stb.). Ezek a bányászjogok és kiváltságok a nagyobb bányászközpontokban teljesebben, a kisebbekben részlegesebben érvényesültek. A 16—17. században egyre több támadás érte ezeket a — jórészt középkori eredetű — privilégiumokat.
