Századok – 1979
Beszámoló - Beszámoló a magyar–csehszlovák történész vegyesbizottság 13. ülésszakáról (Szakály Ferenc) 120/I
BESZÁMOLÓ 129 A 16. században a bányászatban kezdtek kialakulni a bányamunkásság fokozott kizsákmányolásának feltételei, amelyek ugyanakkor a munkások védekezését is megkönnyítették. A bányák és a termelési berendezések fokozatosan kincstári tulajdonba kerültek, ami a termelés nagyfokú koncentrációját, a bányaigazgatási szervezet átalakulását (a bányavárosi elöljáróságok szerepének visszaszorulását) eredményezte. Nagy jelentőségű volt a bányajogok kodifikálása is, amit a kincstár, a magánvállalkozók és az elöljáróságok gyakorta megsértettek ugyan, mégis zsinórmértékül szolgált, amelyre a bányamunkások is hivatkozhattak harcaik során. A bányamunkásság kizsákmányolására és harcaira nem kis hatással volt nemzetiségi összetételük (a 16. században a széles etnikai háttérrel rendelkező szlovák nemzetiségűek váltak forradalmi tényezővé, míg a németek könnyebben szót értettek a német hivatalokkal, a 17. századi Selmecbányán viszont a tiroli bányászok voltak a legelégedetlenebbek). A bányászokat sújtó kizsákmányolási formákat — amelyek közt már kapitalisztikus jellegűek is találhatók — az előadó csoportosítva jellemezte. A 16. század elejétől a 18. század elejéig a bérek hosszabb ideig való visszatartása, illetve a bérfizetés elmulasztása a leggyakoribb forma. Különösen a háborús időszakokban érintette súlyosan a bányászokat a bérek alacsony volta, amihez aránytalanul magas teljesítménykövetelmények járultak. Gyakori volt az óra- és teljesítménybérekkel folytatott manipuláció; ha az üzem teljesítménye csökkent, a magánvállalkozó és a kincstár egyaránt a bérek csökkentésével válaszolt. Mindennek következtében — pl. a 18. század utolsó évtizedében — gyakori volt az éhínség, a gyengén tápláltság. A jövedelmezőség megcsappanása, illetve a berendezések korszerűsítése esetén a bányatulajdonosok gyakorta éltek a munkások elbocsátásának eszközével. A hagyományosan 8 órás munkaidőt a 16—17. században néhol 12 órára, a külszíni munkáknál 16 órára emelték, a szivattyúkezelőket helyenként végkimerülésig dolgoztatták. Teret hódított az alacsony bérű nők és gyermekek munkába állítása is. A bányászok jövedelmét jelentősen megcsonkította, hogy az élelmiszereket többnyire a vállalkozók szerezték be s adták el — természetesen áron felül (ún. truck-rendszer) — munkásaiknak, s az is, hogy a korábban adómentes bányászokat fokozatosan különböző városi és állami adóterhek, vállalására kényszerítették. A bányatiszt viselők magáncélokra is igénybe vették a bányászok munkáját, sőt, előfordult az is, hogy a bányászok még jobbágyrobot végzésére is kényszerültek (az emiatt kitört villongások több ízben komoly méreteket öltöttek). A szlovák nemzetiségű bányászok általában is hátrányosabb helyzetben voltak, mint német társaik; gyakorta bántalmazták őket, rosszabb munkakörülmények közé kerültek, az elbocsátások is őket sújtották először. Ugyancsak előszeretettel bocsátottak el és helyeztek rosszabb munkahelyekre a bányaművelés irányítói másvallás úakat. Vozár hangsúlyozta, hogy a 16. század és a 18. század első fele között a bányamunkásság kizsákmányolása megnövekedett, s ez megfelelője a második jobbágyság kialakulásának. Heckenast Gusztáv: A 18. század eleji bányászmozgalmak helye a magyarországi osztályharcok történetében című előadásában az 1706—1708-as észak-magyarországi bányászmozgalmakkal foglalkozott, amelyeket minőségi okokból megkülönböztetendőnek tart a korszakban itt lezajlott hagyományos bérharcoktól (pl. az úrvölgyi bányászok kéthetes munkabeszüntetésétől). Elöljáróban hangsúlyozta, hogy ezek vizsgálatában akkor juthatunk új eredményekre, ha azokat a Rákóczi-szabadságharc általános 9 Századok 1979/1
