Századok – 1979
Beszámoló - Beszámoló a magyar–csehszlovák történész vegyesbizottság 13. ülésszakáról (Szakály Ferenc) 120/I
BESZÁxMOLÖ 125 helyi megmozdulásokban merültek ki, amelyek csak nagyritkán kerestek kapcsolatot önmaguk és a nagy parasztháborúk között. Beérték a passzív áll amelle ne sséggel, amit jól kifejez a térség országaiban csaknem mindenütt megfigyelhető „rabló-romantika”, jelezve, hogy a parasztság egy jelentős része a szervezett, tömeges rablásban találta meg a kiutat szorongatott helyzetéből (a délszláv „hajdúk”, „szabad legények”, a magyar „betyárok” és a lengyel „tolvajok” egyaránt e típus változatai). Viszonylag pozitívabb megítélést érdemelnek azok a mozgalmak, amelyek a katonaprivilégiumok elnyerését célozták. A katona-parasztság Kelet-Európábán az adriai partvidéktől a Donig mindenütt megtalálható (délszláv és morva „vlachok”, román „szejmenyek”, a magyar „hajdúk” és az orosz „kozákok” tartoznak ide). A térség paraszti tömegei időről időre csatlakoztak ezek mozgalmaihoz, hogy felemelkedésüket a katonaprivilégiumok révén biztosítsák. Mozgalmaik nem tekinthetők igazi parasztháborúknak, hiszen a parasztság alárendelte magát egy saját soraiból kiemelkedett rétegnek, amely nem valódi paraszti célokért, hanem a feudális rendszerrel kötött kompromisszumért, illetve előjogai megtartásáért harcolt. Bár e küzdelem némelykor sikeres volt, csak a parasztság kisebb részét juttathatta bizonyos, eleve korlátozott szabadság állapotába. Pavel Horváth: Szlovákia késő-feudalizmuskori jobbágymozgalmainak néhány kérdéséről című előadásában hangsúlyozta, hogy a parasztmozgalmak kutatásában ma már csak az összehasonlító módszer révén érhetünk el eredményeket, ez pedig akkor lehet igazán hatásos, ha előre feltett kérdésekre keres válaszokat. Ezért előadásában azokhoz a pontokhoz fűzött megjegyzéseket, amelyeket az 1971. decemberi prágai szimpóziumon a cseh történészek vizsgálati alapként javasoltak (a szimpózium kiadott anyaga: Acta Universitatis Carolinae. 11. Praha, 1974). Ezek a következők: l.A népi mozgalmak gazdasági-társadalmi alapjai, 2. típusaik, 3. társadalmi összetételük, mozgatóerőik és szövetségeseik, 4. külső ösztönzőik, 5. követeléseik, eredményeik és következményeik, 6. ideológiájuk és 7. a késő-feudális jobbágy mozgalmak viszonya a polgári forradalmakhoz. A késő-feudalizmuskori Kelet-Közép-Európa gazdasági és társadalmi viszonyait a robotmunkán alapuló, önkezelésű feudális nagybirtok és az örökös jobbágyság rendszerének kialakulása jellemzi, ami döntő módon befolyásolta a paraszt mozgalmak alakulását is. A felkelő parasztok részben - elsősorban — a robot, illetve a robotnövelés, részben pedig a nagybirtok kereskedelmi és termelési kiváltságai ellen léptek fel. (Ez utóbbi kérdésben hosszú viszályok támadtak pl. Nyitrán, Léván, Tapolcsányban, Privigyén, Vágújhelyt és másutt, amelyek rendszerint a nemesség győzelmével végződtek.) Ami a paraszt mozgalmak tipológiájának kérdését illeti, ennek kimunkálását nagyban akadályozza a fogalmak pontos megjelölésének és az egységes módszertani eljárásnak a hiánya. Az e vidéket is érintő 1514-es parasztháborún és az 1631/32-es felkelésen kívül Szlovákia területén e korszakban nem robbant ki nagyobb jobbágy felkelés. Az osztályharc leggyakoribb formája a helyi lázadás és - a 17. század második felében már tömeges méreteket öltött — szökés volt. A népi ellenállás egyik formája a rabló-betyár életmód is, amelynek jelentőségét azonban a szlovák történetírás — az előadó véleménye szerint — erősen túlbecsülte; a rablók támadásai ugyanis nem annyira a nemesség és a földesurak, mint a gazdag paraszti rétegek ellen irányultak. Lényegesen többre becsülhető a szlovák parasztság körében élő betyár-hagyomány (pl. a Janosik-tradíció), amelynek jelentős mozgósító szerepe volt mind a szlovák társadalmi, mind pedig nemzeti küzdelmekben.
