Századok – 1979
Beszámoló - Beszámoló a magyar–csehszlovák történész vegyesbizottság 13. ülésszakáról (Szakály Ferenc) 120/I
124 BESZÁMOLÓ következett be; a 13-16. század nagy paraszti tömegmozgalmai a feudális nagybirtok megszüntetését és új társadalmi rendet követeltek, amelyet a rendek egyenlősége, a földek egyenlő elosztása és az osztálytartalmától megfosztott monarchia jellemeznének. Gutnova a pénzgazdaság előretörését, a feudális járadékok kommutálódását, a parasztság személyi szabadságának kialakulását és a paraszti árutermelés megélénkülését tartja a változás ösztönzőjének. Makkai véleménye szerint ezeket az okokat ki kell egészíteni a paraszti rendi Öntudat jelentkezésével is, amely az európai rendiség előretörésével párhuzamosan alakult ki. A paraszti követelések azonban túlfutottak ezen is; olyannyira, hogy a paraszti rend jogi-politikai elismerése a követelések minimuma volt, a maximumát a rendek egyenlőségében és a rendi hierarchia felszámolásában látták. Hogy milyen tudatosan törekedtek egyes mozgalmak az állam vezetésére befolyást gyakorolni és a társadalmat teljességgel átformálni, tanúsíthatja a svájci Eidgenossenschaft, amely később számos hasonló szervezet előképe lett. Ennek alapján a paraszti öntudatosodás előjeleit már korábban is felfedezhetjük (pl. az 1183-as franciaországi Capuchonnés-mozgalomban). A tudatosság alapján W. W. Mavrodin a középkori parasztmozgalmakat saját osztályöntudat nélküli parasztfelkelésekre és ilyen öntudattal rendelkező parasztháborúkra osztja. Ha ezt elfogadjuk, az európai paraszt mozgalmak 13—16. századi szakaszát a parasztháborúk korszakának tarthatjuk. Gutnova a maga kutatásait a nyugat-európai viszonyokra korlátozta, megállapításai azonban, kisebb eltérésekkel, a kelet-európai mozgalmakra is ráillenek. A konzervatív parasztfelkelések itt is a feudalizmus kialakulásával kezdődtek (lengyel és magyar pogánylázadások). Az osztály tudatos parasztháborúk viszont jóval később, a 15. században, a cseh husziták megmozdulásával indultak — ami a közép-kelet-európai agrárfejlődés visszamaradottságával magyarázható —, csakhamar visszhangra találtak azonban Magyarországon (Budai Nagy Antal 1437-es felkelése Erdélyben) és Lengyelországban is. A török elleni harc követelésével induló parasztháborúk törnek ki a 15. század második felében Szlovéniában és 1514-ben Magyarországon. (Makkai hangsúlyozza, hogy amikor megkülönböztetett figyelmet szentelünk az ideológiának, nem téveszthetjük szem előtt a parasztmozgalmak konkrét gazdasági-társadalmi okait és következményeit [agrárkonjunktúra-agrárválság stb.] sem, amelyek messzemenően befolyásolták ezeket.) A 16. században döntő fordulat állt be az európai parasztság sorsában is. A parasztság a maga gyenge technikai lehetőségével nem tudta kiaknázni az árforradalom lehetőségeit, a 17. századi agrárdepresszió viszont elsősorban őt sújtotta. Ennek következtében a parasztháborúk korszaka Európa-szerte lezárult; az egyre csökkenő számú telkesjobbágyság erejéből Nyugat-Európában is mindössze kisebb, helyi felkelésekre tellett (ezek a katonaság kihágásai és az abszolutizmus adónövelései ellen irányultak), a jelentősebb parasztmegmozdulások pedig itt mindenütt polgári vezetés alá kerültek. A keleteurópai térségben alapvetően másként alakult a paraszt mozgalmak történeti útja. Már az itteni tipologizálási kísérletekből — pl. a jugoszláv B. Grafenaueréből és a lengyel J. GierowskiébŐl — is kitetszik, hogy e mozgalmak inkább valami (a feudális terhek, a saöldateszka kihágásai, idegen támadások és hódítók) ellen, semmint valami érdekében indultak, s a tipológia ezúttal a parasztmozgalmak megváltozott karakterének hű visszatükröződése. A megnövekedett adó- és robotterhek alá vetett parasztság, főként a 17. századi agrárválság idején, többé már nem volt képes önálló politikai erőként fellépni. Mozgalmai
