Századok – 1979
Krónika - A Magyar Történelmi Társulat közgyűlése (Ism.: Székely Anna) 1157/VI
1160 KRÓNIKA venni. Ha a tagság létszáma nagy mértékben tovább növekszik, akkor még inkább megnőnek ilyen jellegű szervezeti, elhelyezési gondjaink. Két megoldás tűnik lehetségesnek. Egyik: a tagság növekedésénél meggondoltan eljárni, a másik: a Társulat szervezetének továbbfejlesztése, az egységes szervezet fenntartása mellett a további tagozódás, differenciálódás, s a szekciók, tagozat, s helyi csoportok jelentőségének és aktivitásának növelése. Ezzel a két kérdéssel mindenképpen szembe kell néznünk. Meg kell kezdeni a Társulat szervezeti és anyagi lehetőségei növelése feltételeinek előkészítését, ugyanakkor a tagság fokozatos, mérsékelt, elsősorban minőségi növelését. Nem arról van szó, hogy akik önmaguktól be akarnak lépni, azokat visszautasítsuk, hanem arról, hogy általában ne fejtsünk ki különösebb propagandát a belépés mellett, ugyanakkor törekedjünk azok beléptetésére, akik legtöbb segítséget tudhatnak adni a Társulatnak feladata betöltéséhez; a köztudatformáláshoz és a tudományos életben való sokágú részvételhez. Nem szabad abba belenyugodnunk, hogy legnevesebb tudósaink közül még szép számmal vannak, akik nem érdeklődnek a Társulat munkája iránt, vagy, hogy a milliókra ható tömegkommunikációs intézményekben dolgozó kollégáink közül olyan kevesen vannak közöttünk. A jövő tanárgenerációit nevelő, képző egyetemek, főiskolák oktatói és az egész megyék, járások történelemtanítására hatást gyakoroló szakfelügyelők, megyei továbbképzési intézeti munkatársak, oktatási igazgatóságok nevelői közül is jó lenne, ha többet köszönthetnénk sorainkban. A tagság növekedésének tehát a Társulat előtt álló feladatok szerint kellene a következő évekre irányt szabni. Nemcsak a központilag szervezett munka tekintetében, hanem különösen az egyes területeken, szekciókban folyó munkára vonatkozólag is. Tagságában és szervezettségében is erősíteni kell a Társulat egyes egységeit, s a tevékenység nagyobb hányadát kellene a differenciált egységekre bízni, s ehhez megteremteni a feltételeket. A jól kiépült s színvonalasan és aktívan működni képes specializált nagy területi egység képes megsokszorozni a Társulat munkáját és hatékonyságát, perspektívában is megoldani a növekedés gondjait és a megsokasodott feladatokat. Erre jó példa az Üzemtörténeti Szakosztály, a Tanári Tagozat, vagy például a Déldunántúli Csoport eddigi tevékenysége. A Társulat tevékenységének kétségtelenül leglátványosabb, s közvetlen hatásában leginkább lemérhető formáját a nagy nyilvános rendezvények képezik. Éppen ezeknek a rendezvényeknek a kapcsán vetődik fel évek óta újra és újra a kívánatos belső arányok megszervezésének a kérdése. A kérdés elsősorban az, hogy sikerült-e a történelemkutatás műhelytevékenységében való részvételünket, ugyanakkor a köz művelődési, széles értelemben vett köztudatra ható tevékenységünket egyszerre biztosítanunk. E téren elért eredményeinket nehéz egzakt módon bizonyítani, az utóbbi 3 év rendezvényeinek összetétele azonban szándékainkról és tetteinkről egyértelmű jelzést ad. 3 év alatt 35 központi rendezvényt szerveztünk és tartottunk meg, összesen 67 nap időtartamban. Ezeken a rendezvényeken több száz referátum és korreferátum hangzott el. Kétségtelenül a legszélesebb kört érintők és legátfogóbb témát átívelőek az országos történész vándorgyűlések voltak. Az egyik a történelem és publicisztika, a másik a történelemtudomány és a társadalomtudományok tárgykörét ölelte fel. Az első a történelemtudomány eredményeinek legszélesebb publicitása kérdéseit volt hivatva vizsgálni, s ennek érdekében összehozni és szervezni a kutatók és publicisták táborát, a másik a történelem és más társadalomtudományok kutatói együttműködése elveinek és gyakorlatának vizsgálatát célozta. S ha az első tanulságait — amikor az újságírókat nem sikerült megfelelően mozgósítani - a másodiknál amikor a más társadalomtudományok jeles képviselői aktív együttműködésével folyt le vándorgyűlésünk - le is vontuk a jövőre nézve, közel se gondoljuk, hogy ezzel sikerült megoldanunk azt a kérdést, ami már évek óta foglalkoztat bennünket, s a társulati munka irányultságát érinti: a kérdések együttes feltárása után hogyan tudunk együttműködni a közös megoldásban. A Társulat csupán a vitafórum szerepére törekszik-e, vagy többre ennél, a tudomány és népszerűsítés további szervezője és műhelye is akar-e lenni. Erre a nagyon fontos kérdésre későbbiekben majd visszatérünk, most azonban először nézzük tovább rendezvényeink összetételének a kérdését. A rendezvények sorában előkelő helyet foglaltak el a hazai és a nemzetközi tudományos konferenciák: 1976-ban tartották meg a Rákóczi-szabadságharc és Európa konferenciát Sárospatakon 250 résztvevővel, számos hazai és külföldi előadóval 4 napos időtartammal, 1977-ben - ha méreteiben az előzőhöz nem is mérhető, de a szomszéd országokkal való szoros együttműködésben jelentős - Nemzetközi Kultúrtörténeti Szimpóziumot Kőszegen, s a Dunántúli településtörténetével foglalkozó konferenciát Pécsett rendezték meg. 1978-ban a Hajdúszoboszlón mintegy 300 résztvevővel s mintegy
