Századok – 1979
Történeti irodalom - A magyar népi demokrácia története 1944–1962 (Ism.: Orbán Sándor) 1136/VI
1138 TÖRTÉNETI IRODALOM Ezt a lehetőséget a könyvnek leginkább a harmadik, az 1956-1962 közötti időszakot tárgyaló fejezete hordja magában. Ha a szerzők mindezt nem aknázták ki eléggé, feltehetően azért van így, mert a korszakot alapvetően jellemző politika egyfelől jórészt maga is kritikai pozícióból kapcsolódott az előbbihez, másrészt pedig az azóta eltelt közel két évtized történelmi jelentőségű vívmányai és eredményei között nem egy olyan van, amely ha nem is zárta le feltétlen, de kedvezően „igazolta vissza” és magyarázta az 1956-ot követő esztendőkben kibontakozó folyamatokat és változásokat. A könyv olvastán is úgy tűnik, hogy nem mindig jogos azoknak az aggodalma, akik a jelenkortörténet művelését és magyarázását kicsúszni látják a történettudomány kezéből. Manapság éppen kézbevételének lehetünk tanúi. Nem kétséges, a hajdani ballasztoktól való szabadulásban alapvető jelentőségű a tudomány művelőjének ideológiai biztonsága és elméleti bátorsága. Mégis a könyv által is jelzett kedvező folyamatot, a tárgyat tápláló újabb és újabb források felfakasztása mellett, főként az mozdítaná előre, ha a jelenkortörténet művelésének kérdései Tehetőségei és korlátái, a források kutatásától kezdve a feldolgozás módszerén át egészen a közzétételig további tisztázást nyernének. A klasszikusok tagadhatatlanul jelentős munkáira való általános vagy egy-egy konkrét hivatkozás messze nem meríti ki azokat a lehetőségeket, amelyeket azok a történetírás műhelykérdéseinek akárcsak futólagos felvetésében és megoldásában nyújtanak. Nem egy könyvismertetés dolga ezeket áttekinteni. Mégis, akár ha példaként csupán arra utalunk, hogy Marx és Engels minő differenciáltan kezelték az elmélet és a történetírás egymáshoz való viszonyának problémáit, már van min elgondolkozni: mennyire más megközelítési módszert igényelt az elmélet „nagy vonásokban” való alkalmazása a történelemre (pl. Kommunista Kiáltvány), mint az egykorú politikai események „megmagyarázására” történt felhasználása (pl. Neue Rheinische Zeitungban megjelent cikkek). És ismét más igényeket támasztott az adott kor egy-egy olyan meghatározott szakaszának történeti vizsgálata, mint pl. az 1848-1851. és az 1871. évi osztályharcok, illetve polgárháború lefolyása volt. És bár maguk sem tagadták azokat a „hibaforrásokat”, amelyek egy ilyen igényű vizsgálathoz szükséges megismerés adott feltételeiből következtek, mégis — és ez különösen Marxnál kísérhető részleteiben is figyelemmel — mindezek nem tartották vissza attól, hogy „kortörténetet” írjon. Amit a kedvezőtlen feltételekkel szembeszögezhetett, az zsenijén túl, az adott esetben a francia történelem egészéről és jelenéről felgyűjtött anyagismerete volt. Ha csak e problémakörnél maradunk is, és csupán azt tekintjük, hogy egy a vizsgálat tárgyát megsemmisítő leleplezés semmivel sem követel kevesebb alaposságot, mint egy alapjában azonosuló kritikai megközelítés, aligha hihető, hogy ennélfogva valamiféle cezúrát lehetne húzni a marxi és az itt tárgyalt jelenkortörténeti vizsgálati aspektus nehézségi foka között. Vagy ha igen, hát éppen az utóbbi javára könnyülne a helyzet, mivel Marx (pl. az ,,Osztályharcok”-ban) nemcsak önnön felfogásából és a vizsgálat viszonylag rövid periódussal keretezett tárgyából következően, de a megismerés egyéb korlátozó feltételei miatt is az egész korszakra állandónak kellett tekintse a vizsgált korszak kezdeti gazdasági viszonyait (gazdaság fejlettségi foka, termelési mód stb.). Nos, e marxi felfogás jogos követelményeinek manapság sokkal kedvezőbb feltételek között tehet eleget a jelenkortörténet művelője, amennyiben nagyobb forrásbázis alapján és a változó politikával végig szüntelen kölcsönhatásban vizsgálhatja a gazdasági rugók alakulását is. Aligha túlzás állítani, hogy a könyv szerzői messzemenően megfeleltek ennek az igénynek is. S ha a jelenségek szintjén mégis a politikai tényezők kerültek előtérbe, az mit sem változtat az átalakulásokat „csak” végső fokon indukáló gazdasági viszonyok hierarchikus helyén, viszont helyesen utal arra a körülményre, hogy a változások közvetlenebb kiváltója a politika alakulása volt. S ugyancsak a szerzők helyes eljárását nyugtázva, nyomban hozzátehető, hogy e politika nemcsak az alapokat képező gazdasággal alakult kölcsönhatásban, de nagyban befolyásolta azt a nemzetközi politikai erőviszonyok változása is, ide értve annak a kommunista pártok általi felfogását és interpretálását, illetve ezeknek hatását is. Joggal tulajdonítanak tehát a szerzők előbbiekkel együtt utóbbiaknak is nagy jelentőséget nemcsak a tárgyalásban, de a munka tagolásában is. Amidőn a recenzens e jelentős és nagy sikerű munka ismertetésével kapcsolatban kísérletet tett arra is, hogy néhány probléma felvetésével érzékeltesse a jelenkortörténet művelésének sajátos gondjait, óhatatlanul eljutott ahhoz a következtetéshez, hogy e munkával mennyi minden felszámolódott, meghaladottá vált ezekből. Őszintén kívánja, hogy a meghaladás változatlan igényének jegyében további hasonlóan jelentős művek kerüljenek a kutatók, oktatók és érdeklődök kezébe. Orbán Sándor
