Századok – 1979
Folyóiratszemle - Fuchs Albert: Geistige Strömungen in Österreich 1867–1918 (Ism.: Somogyi Éva) 1122/VI
TÖRTÉNETI IRODALOM 1123 produktuma felé, ismét emlékeztessen egy korai munkára, amelynek szerzője elsőként kísérelte meg marxista felkészültséggel teljességében megragadni a Monarchia fontosabb szellemi irányzatait a dualizmus időszakában. Ismeretes, hogy a második világháború után a Monarchia történetét feldolgozó szintézisek elsősorban a népek együttélésének lehetőségeit és korlátáit kutatták. Kb. az 1960-as évek közepétől fordult a figyelem a századforduló szellemi fejlődése felé, kezdték mind többen vizsgálni, mi volt az oka annak, hogy a századforduló Habsburg-monarchiájában a szellemi élet különböző területein olyan kiemelkedő alkotások születtek, mint Kafka vagy Musil, Schönberg vagy Webern, Klimt vagy Schiele ocuvre-je; hogy Becsben született meg a modern szubjektív idealizmus (Mach), itt a freudizmus stb. Az új érdeklődést a történeti irodalomban talán Schorske tanulmányai jelzik (The Trans formation of the Garden; Ideal and Society in Austrian Literature [American Historical Review 1967.J; Politics in a New Kay: An Austrian Triptych [Journal of Modern History, 1967.J). 1972-ben megjelenik The Austrian Mind - An Intellectual and Social History 1848- 1938, W. M. Johnston vaskos könyve, amit a szintén amerikai szerzőpár Allan Janik és Stephan Toulmin Wittgenstein’s Vienna (New York, 1973) c. munkája követ — hogy csak a legfontosabbakra utaljunk. E munkák megkísérlik a korabeli Monarchia eszmei-politikai fejlődéséből megérteni és megértetni a századvég kulturális virágzását. A szintézis igénye vezeti a szerzőket — a rövid Schorske-tanulmányokat legalább annyira, mint a gondolatilag széteső Johnston-kötetet - és éppen ez az igény rokonitja az idézett munkákat Fuchs vállalkozásával. Albert Fuchsot, az Anschluss után Csehszlovákiába, majd Angliába emigráló marxista esztétát és történészt az a szellemi út érdekli, amely Ausztriát az 1938-as tragédiához vezette. Két kötetre tervezett munkájának csak az első, a dualizmus korát tárgyaló fele készülhetett el, a háború után hazatért Fuchs 1946-ban, negyvenegy éves korában meghalt. A Geistige Strömungen nem egyszerűen kultúrtörténet, hanem Ausztria történetének olyanfajta összefoglalása, amilyenből (az amerikai kultúr- és filozófiatörténetek ellenére is) a legkevesebb van: az osztrák-németség politikai-ideológiai-szellemi történetének együttes elemzése. Nem a Monarchiáról van szó, hanem Ausztriáról, Német-Ausztriáról — ha ez bizonyos fokig anakronizmus is a dualizmus időszakára vonatkozóan. A szerző Ausztria különálló létének, az osztrák-németségnek a némettől elkülönült történeti-eszmei fejlődésének útját vizsgálja. Hogyan találta meg helyét az osztrák-németség a dualizmus kori Habsburg-monarchiában, mennyire volt képes arra, hogy a sok nemzetiségű birodalomban megteremtse a maga nemzeti ideológiáját? Fuchs a klasszikus osztrák történetírástól eltérően természetesen nem a liberalizmus álláspontjáról vizsgálja a történteket. Mégis rokonszenwel viseltetik az osztrák liberálisok iránt, mégpedig nemcsak potenciálisan osztrák voltuk miatt (a német nacionalistákkal szemben). A liberalizmus szokott kritikáján túl, hogy ti. mennyire szűkkeblűek az osztrák liberálisok, mennyire szűk társadalmi rétegre támaszkodtak, Fuchs azt is fontosnak látja, hogy különösen a korai osztrák liberalizmus törekvései számos vonatkozásban szélesebb rétegek érdekeivel esnek egybe: az abszolutizmus felszámolása-korlátozása, a liberális kultúrpolitikai törekvések korántsem csak a nagy burzsoázia érdekeit szolgálták. Ismeretes, hogy a liberalizmus a párt politikai hatalmának parlamenti visszaszorulása után a politika számos területén maradandóan éreztette hatását. Fuchs felhívja a figyelmet arra, hogy Ferenc József tanácsadói körében, különösen a gazdaságpolitikában, a századvégen egy sor liberális szakembernek jelentős szerep jutott. Chlumecky, Ernst Plener érvei mindig hatottak az uralkodóra. A könyv behatóan foglalkozik azokkal az irányzatokkal, amelyek túlnőnek a liberalizmus szokásos keretein, így az osztrák radikalizmussal. A radikalizmust a szó angol értelmében használja, baloldali liberalizmust, különféle kispolgári bázisú szociális reformtörekvéseket foglal c csoportba: a bécsi demokratákat (Kronawettcr, Steundl), a szociálpolitikai pártot (Ofner, Philippovich), amellyel egy időben Masaryk és Hermann Bahr is kapcsolatot tart, s Fischof 1880-as években szervezett, embrionális állapotában elpusztult német néppártját. Vitatható persze Fischof szociális reformerként történő jellemzése; törekvései sokkal inkább a Monarchiában élő nemzetiségekkel német kezdeményezésből történő, demokratikus alapon való megegyezésre irányultak. Itt tárgyalja a századvég nőmozgalmát, az 1894-ben alakított Wiener Ethische Gesellschaftot, amely amerikai indításra a vallási dogmáktól független morál kidolgozására törekszik, s amely a katolikus Ausztriában olyan tömegmozgalommá képes válni, mint sehol máshol.
