Századok – 1979
Történeti irodalom - Történeti statisztikai tanulmányok 3 (Ism.: Benda Gyula) 1115/VI
1118 TÖRTÉNETI IRODALOM fel kell számolni, mert az már jelenleg is nehezíti a társadalmi jelenségek magyarázatát (pl. a relatív földszűke, a munkaerő problémája). Böszörményi Ede tanulmánya a hódmezővásárhelyi öngyilkosságokról a fentieket csak megerősíti. Böszörményi egy igen sokat vitatott - mind ez ideig inkább szociológusok által vizsgált — jelenség, a Magyarországra és azon belül is egyes tájakra jellemző magas öngyilkossági arányszám történeti alakulásához nyújt alapvető adatokat és szempontokat. Adatai alapján az öngyilkosság előfordulása a 18. században csak szórványjelenség, gyakorisága a 19. század második negyedében kezd emelkedni, majd pedig az 1860-as években indul meg az első nagy öngyilkossági hullám, amelyik a századforduló körül tetőzik. A tanulmány részletesen bemutatja az öngyilkosok jellemzőit (vallás, életkor, az öngyilkosság módja). Bizonyítja, hogy a katolikus lakosság némi késéssel és lemaradással ugyan, de követi az „élenjáró” reformátusokat. Részletesen megvizsgálja a vásárhelyi öngyilkosságok emelkedésének, hullámainak gazdasági és társadalmi hátterét, a deviáns viselkedés normáinak terjödését, családon belüli hagyományozódását. Nemcsak a történész, hanem a szociológus is érdeklődéssel olvashatja Böszörményi cikkét, s munkája mindkét szakterület számára kihívást jelent. Fallenbüchl Zoltán egy lehetséges statisztikai forrás — a cím- és névtárak - magyarországi megjelenését, elterjedését rajzolja meg példamutató alapossággal és óriási anyagismerettel (Tiszti címtárak története Magyarországon). 1730-ban jelent meg az első olyan kalendárium, amelyik már tiszti címtárat is tartalmazott, s gyors sikert ért el a műfaj. A hivatalos támogatás és ellenőrzés mellett készült kiadványok a rendi méltóságok, a felső hivatalnokok, az egyházi tisztségviselők nevét közük. Időnként lát csak napvilágot olyan kiadvány, amelyikben megtalálható a megyei hivatalnokok és tisztségviselők neve is (pl. Decsy Sámuel magyar nyelvű naptárai 1794-1796-ból). 1873-tól már hivatalos kiadványként jelenik meg Magyarország tiszti cím- és névtára. Fallenbüchl ismerteti a speciális - tanügyi, egyházi, katonai schcmatismusok keletkezését is. A tanulmány felhívja a figyelmet arra, hogy a hivatalnokság, az értelmiség történetével, de minden társadalomtörténettel foglalkozó kutató számára használható forrást jelentenek a névtárak. Duka Zólyomi Norbert „Pozsonyi himlőjárványok és himlőhalálozások a 18. század végén (1786-1800)” című dolgozata az egyházi anyakönyvek, a Pressburger Zeitungban közölt „elhaltak névsora”, a városi orvosok által készített különböző kimutatások alapján pontos és részletes képet ad a himlő pusztításáról. Pozsonyban 1786-87-ben, 1789-90-ben, 1794-95-ben, 1797-98-ban és 1800-1801-ben járvány szerűen jelentkezett a himlő, s jelentősen, mintegy 25-30 százalékkal emelte a halálozások számát. A részletes elemzés azt mutatja, hogy a himlő elsősorban a szegényebb néposztályok gyermekei közül szedte áldozatait. Duka Zólyomi tanulmánya alapos orvos- és járványtörténeti munka, kár, hogy adatok híján csak kismértékben tud foglalkozni a himlőjárványok társadalmi oldalával, s egyáltalán nem vizsgálja az állandóan jelen levő (endémikus) himlő járvánnyá fejlődésének okait. A történeti statisztikai publikációk 20 év óta jelennek meg rendszeresen különböző nevek alatt. A nyers adatközléstől a módszertani kísérletezésekig igen széles skáláját mutatták be a kvantitatív szemléletnek és eljárásoknak, számot adva kvantitatív történetírásunk eredményeiről és nehézségeiről egyaránt. Az 1960-as években a történeti demográfia területén megindult munkák és ezek első eredményei a profil tisztulását és alapvető előrelépést ígértek - a folytatás azonban elmaradt. Az új demográfiatörténeti kutatások ritkák, s nem követnek egységes programot. A mostani - megint egységesebb tartalmú — kötet azt mutatja, hogy a kutatócsoport munkájának súlypontja ismét egy fő téma köré csoportosul. S meggyőzően bizonyítja a kvantitatív módszerek használhatóságát és jelentőségét. De alapvetően fontos a megkezdett kutatások szervezett folytatása, s a magyarországi családtörténet szintézisének létrehozása — ez a feladat a fenti kutatókra és a történeti-statisztikai kutató csoportra vár. Kutatásaik eredményeinek pedig termékenyítőleg kell hatnia a történettudomány más területeire, és be kellene épülnie a szintézisekbe is. Benda Gyula
