Századok – 1979
Történeti irodalom - Történeti statisztikai tanulmányok 3 (Ism.: Benda Gyula) 1115/VI
1116 TÖRTÉNETI IRODALOM alakultak ki az e területen folyó munka intézményes keretei is (kutatási programok és központok, folyóirat stb.). 197 2-ben jelent mcg P. Laslett szerkesztésében a „Háztartás és család a múltban” című alapvető' tanulmánykötet, amelyik az angliai kutatási eredmények mellett már viszonylag széles európai és Európán kívüli összehasonlításokra is lehetőséget nyújtott. A kötet bevezetője említi Andorka Rudolf e tárgyban írt tanulmányát (amelyik a kötetbe már nem kerülhetett be). 1972 óta nálunk is meg szaporodtak a családtörténeti vizsgálódások, s az 1977-ben kiadott kötet három legfontosabb tanulmánya már eredményeket, újabb kutatási lehetőségeket és módszereket, értelmezési problémákat tár elénk. Logikailag és a keletkezés sorrendjében is a kötetben harmadikként szereplő tanulmány [A család és háztartás nagysága és összetétele 1800 körül két déldunántúli faluban (Alsónyéken és Kölkeden)] ismertetésénél kell kezdenünk. Szerzője, Andorka Rudolf vázlatosan ismerteti a szociológus szemszögéből a családtörténeti kutatások fejlődését, majd bemutatja a P. Laslett által kialakított osztályozási módszert. Laslett a háztartásokat a benne található család magok és rokonok száma és egymáshoz való viszonya (fel- vagy lemenő rokonság) alapján osztályozza: az egyedül élők, a nem családi háztartások mellett egyszerű (egyetlen házaspár és gyermekei, azaz egyetlen családmag), kiterjesztett (egy család mag rokonnal) család-házartásokat és többcsaládos háztartásokat különböztet meg. A háztartások szerkezetét egyszerű és áttekinthető rajzzal is bemutatja. Laslett kutatásainak másik jellemzője, hogy olyan — a teljes lakosságot felölelő - lajstromokat használ, ahol a korabeli összeíró valamilyen módon feltüntette a háztartások határait, s jelölte a háztartás tagjainál, hogy milyen kapcsolatban állnak a háztartás fejével (gyerek, feleség, szolga stb.). Andorka rámutat, hogy Magyarországon is találhatók ilyen (főleg egyházi) források, s hogy ezek alkalmasak feldolgozásra, azt Kölked és Alsónyék egy-cgy összeírásának bemutatásával igazolja. (Az utolsó években a helytörténeti munkák több ilyen összeírást közöltek vagy ismertettek - pl. Jánoshalma, Tiszacsege a teljes és részletes feldolgozás azonban még várat magára.) Andorka adatai már némi összehasonlítást is lehetővé tesznek: Magyarországon a bonyolultabb, több családmagos együttélések gyakoribbak, mint Angliában vagy Nyugat-Európa más országaiban, de nem érik el a Balkán zadrugáira jellemző arányokat. Andorka óvatosan fogalmaz, s a Kölkeden és Alsónyéken megfigyelt jellemzőket csak a hasonló Duna-menti és talán Dráva-mcnti (ormánsági) magyar községekre tartja általánosíthatnak. Faragó Tamás - a kötetben második helyen szereplő, „Ház tar tassz er к ezet és falusi társadalomfejlődés Magyarországon 1787-1828” című tanulmány szerzője - maga is Laslett nyomán kezdett mikrovizsgálatba, a falusi háztartások szerkezetének változását kutatta egy falun (Nagykővácsin) belül. Ennek mintegy tágabb értelmezési kereteként elemzi az egész országra kiterjedő népességösszeírásokat (1787. évi népszámlálás, 1804. évi nem nemes összeírás és az azt követő conscriptiók). Dolgozata első részében bizonyítja, hogy 1787 és 1828 között Magyarországon az átlagos paraszti háztartás nagysága megváltozik, 4,95-ről 5,59 főre nő. A változást azzal magyarázza, hogy az összeírások számadatainak tanúsága szerint a jobbágyok házas fiai (és a vők) a korábbinál nagyobb mértékben maradtak a szülőkkel közös háztartásban. Részletes elemzése megmutatja, hogy az átlag változása mögött valójában a kis- és a nagycsalád területi elterjedésének módosulása áll: emelkedik azon megyék száma, ahol a nagy (kiterjesztett) család statisztikai gyakorisága nagyobb. Hogyan igazolható ez, hiszen közismert, hogy a forrásokban nem találunk erre közvetlen információt? Faragó mutatószámokkal dolgozik, a kiscsalád vagy nagycsalád uralkodó jellegét többek közt az egy háztartásra jutó házas férfiak számával határozza meg. 1787-ben Magyarországon egy háztartásra 1,05 házas férfi jut. Pozsony, Moson, Győr, Komárom megyékben csak 0,91 és 0,94 között mozog, Baranyában 1,21, Torontálban 1,28, Temesben 1,17, Nógrádban 1,18. Az átlag alatti értékek úgy értelmezhetők, hogy a házasságot kötő fiúk egyben kiválnak a szülők háztartásából és saját otthont teremtenek, az átlag feletti értékekből viszont a több családmaggal rendelkező háztartások nagyobb arányára következtethetünk. A megyei mutatószámok értékeit és azok időbeli elmozdulását Faragó térképre vetíti. Számításai módszertanilag ötletesek és megalapozottak. A tanulmány második s talán fontosabb részében a népesség-összeírások alapján a paraszti társadalom szerkezetét és változásait vizsgálja. A háztartásnagyság bemutatásához használt népességösszeírások alapján azt állítja, hogy 1787 és 1828 között sem a birtokos parasztság, sem a zsellérség létszáma nem nőtt jelentősen, az úrbéri és adóösszeírások alapján megrajzolt zselléresedési folyamat vagy korábban zajlott le, vagy a források sajátosságából fakadó látszat. A vizsgált időszakban egy
