Századok – 1979
Beszámoló - Szerb–magyar szakértői konferencia az 1848–49-es szerb–magyar kapcsolatok témájáról (Bona Gábor) 1105/VI
1108 BESZÁMOLÓ tikus vívmányait is tudta becsülni. Ha muszáj volt, a kor szelleméből merített meggyőződéssel a császári akarat képviselőjével is szembe mert szállni, azzal érvelve, hogy az alkotmányos szabadságjogok kivívása után Ausztria uralkodója sem lehet már abszolút egyeduralkodó. A hűbéri és jobbágy viszonyok megszüntetését megértéssel, elkerülhetetlen törvényszerűségként vette tudomásul. Az 1848-49-es szerb forradalom vajdasági helyi hatalmi szerveiről — odborok — Lazar Rakic egyetemi docens tartott előadást. A Vajdaságban az államhatalmi és közigazgatási szervek, a vármegyei, magisztrátusi és katonai bürokrata hatóságok megszüntetése, illetve felváltása népbizottságokkal már 1848 kora nyarán kezdetét vette. Ez a folyamat a parasztság és a polgárság ösztönös akciójával indult meg. A régi feudális hatalmi szervek, intézmények nyomán új, polgári típusú bizottságok alakultak, amelyek létrejöttük körülményeiből következően, összetételüknél, célkitűzéseiknél és működésük módjánál fogva gyökeresen különböztek a régiektől. Szervezeti tekintetben e bizottságok élén az 1848 májusában alakult karlovici főbizottság — főodbor — állt, melynek létrejöttét Srmska Mitrovicán, Zimonyban és Pancsován kerületi bizottságok szervezése követett. E kerületi bizottságok a területükön levő községekben helyi bizottságokat szerveztek. 1849 elején, a császári szerb hadsereg támadását követően az elfoglalt új területeken is alakultak bizottságok. A főbizottság mellett ezt a Szerb Fejedelemség kormánya is szorgalmazta, úgy vélve, hogy e bizottságoknak jelentős szerepük lehet a Habsburg-monarchiában létező szerb mozgalom céljainak megvalósításában. A szerb mozgalom azonban ekkor már elvesztette forradalmiságát, s az új hatalmi szervek sem lettek a forradalmi hatalom szervei, hanem a szerb mozgalomban uralkodóvá lett konzervatív irányzat támaszai. Ez a változás a hatalom szférájában a szerb mozgalom általános konzervatívvá válását tükrözte, azt, hogy objektíve az uralkodóház és a reakció szolgálatába szegődött, tekintet nélkül arra, hogy e mozgalom számos becsületes harcosa illúziója szerint népe és a haladás érdekében küzdött. Cedo Popov egyetemi docens a jugoszláv történetírásnak az 1848-49-es európai forradalmakkal kapcsolatos nézeteit interpretálta. E vélemény szerint a marxizmus klasszikusainak értékelését 1848-49-ről, s ezen belül is elsősorban a Habsburg-birodalom szláv népeinek szerepéről vallott nézeteket ma már nem fogadhatjuk el a maga teljességében. Egy népről értékítéletet mondani nem lehet csupán csak a forradalomhoz való viszonya alapján. S hibás az a beállítás is, hogy aki 1848/49-ben Magyarország mellett harcolt, az haladó, aki pedig Ausztria mellett, az reakciós. A probléma ennél sokkal Összetettebb, hiszen a Birodalom szláv népeinek többsége, e nemzeti mozgalmak demokrata vezetői éppúgy a polgári haladás megvalósítását tűzték ki célul, mint a magyar forradalom liberális nemesi vezetői. Az ülésszak második napján a magyar résztvevők előadásaira és a vitára került sor. Spira György a nemzetiségi mozgalmak 1848 márciusától júliusáig tartó szakaszát taglalta. Véleménye szerint az, hogy 1848 őszére a magyarországi és erdélyi nemzetiségek nagy része a magyarok ellen fordult, és a Habsburg reakció szövetségesévé vált, korántsem volt törvényszerű, eleve elkerülhetetlen. Az ország nem-magyar lakossága — a feudális kiváltságaikra féltékeny erdélyi szászokat kivéve — ugyanis 1848 márciusában még a pesti forradalom mellett nyilatkozott. így volt ez a szerbek esetében is: a pesti forradalmat követően például egy sor délvidéki szerb központban — többek között Újvidéken, Pancsován és Zimonyban — rokonszenvtüntetésekre került sor.
