Századok – 1979
Beszámoló - Beszámoló a Dunántúl településtörténetéről rendezett III. konferenciáról (Farkas Gábor) 1095/VI
1102 BESZÁMOLÓ sokat. Mégis a könyvtárakban, az olvasóegyletekben megtalálták a nemzet legjobbjai azt a lehetőséget, ahol a szabadságeszmét s a nemzeti ügyet ébren tudták tartani. Országos visszhangot kiváltó megmozdulást eredményezett Győrben Vörösmarty, Széchenyi halála és Xantus János több kezdeményezése is. * A nemzetiségtörténeti szekcióban a bevezető előadást Szita László „A Délkelét- Dunántúl nemzetiségi szerkezete a 19. század derekán; a nemzetiségek politikai állásfoglalása e régiókban a forradalom mellett” címmel tartotta. Előadása első részében a délkeleti megyék nemzetiségi struktúráját vizsgálta, illetve a korábbi évtizedekben a nemzetiségi lakosság körében végbement változásokra mutatott rá. Baranya lakosságának szinte fele, Pécs lakosságának pedig mintegy kétharmada volt nemzetiségi 1848-ban. Az önkényuralom idején a nemzetiségi csoportok körében eltolódás következett be. A németség nyert teret a szerb elem rovására. A németek főleg a falvakban, mezőgazdasági területeken erősödtek. Ez volt a helyzet Tolnában is. Somogy megye lakossága 90%-ban magyar volt; itt a nemzetiségi kérdés nem jelentkezett erőteljesen. A délszláv asszimiláció jelentősen előrehaladt 1848-ig. A Dráván innen szerbek, horvátok, sokácok nem csatlakoztak az ellenforradalomhoz. Farkas Gábor „Fejér megye nemzetisége 1848—1868 között” című előadása első részében a német és szerb lakosság magatartását ismertette az 1848-1849. évi eseményekben. Rámutatott, hogy a jobbágyfelszabadítás, általában a polgári szabadságjogok kiterjesztése a város zselléreire és a falu jobbágyaira nagy hatást gyakorolt. Nemzetiségi hovatartozás nélkül csatlakoznak a polgári forradalom vívmányainak védelmére, s a magyar nemzeti ügyet sajátjuknak tekintették. A székesfehérvári szerb lakosságnak Jellasicshoz történő csatlakoztatása nem járt sikerrel. Az előadás második részében az önkényuralmi időszak nemzetiségi fejlődésére mutatott rá az előadó. Hangoztatta, hogy a németesítés! törekvés kudarcra volt ítélve, mert a 48-at megelőző évtizedekben végbement fejlődés a magyarságnak kedvezett, és ezt már semmiféle módszerrel nem lehetett megállítani. Ez a folyamat vonatkozik az 1850-től Székesfehérvárra tömegesen beáramló német nyelvű zsidókra is. Kisasszondi Éva „Tolna megye nemzetiségi viszonyai 1848—1849-ben” c. korreferátuma a vegyes etnikumú, bár egyre asszimilálódó, érzelmeiben is magyarrá váló lakosság tükrében fellépő politikai magatartást vázolta. Megállapította, hogy a polgári szabadságjogok kiterjesztésének hatását a nemzetiségi lakosság nem tudta lemérni, s így a német falvak a nemzetőrség toborzásakor ellenálltak, nemcsak nemzetiségi tudatuk következtében kerültek szembe a magyar patriotizmussal, de hatott rájuk még a tulajdonképpeni antifeudális alapállás is. A nemzetőrségtől való idegenkedés nemcsak a német lakosságra volt jellemző. A gazdag magyar parasztság is, ha lehetett, kibújt a katonai kötelezettség alól, és maga helyett másokat küldött. Az előadásból kiderült azonban, hogy a német parasztság a „Schwäbische Türkei“ régióban egyáltalán nem állt a szabadságharc ügye mellett. Erre annál is inkább fel kell figyelni, mert a szakirodalom az 1848 őszi eseményekben általában a nemzetiségek pozitív magatartását emeli ki. Nyilván ott voltak az ozorai halmokon a németségnek azok a csoportjai, melyek magukat magyarnak tartották, s városi, falusi polgárok, hivatalnokok, uradalmi alkalmazottak voltak. Nem hihető azonban, hogy német falvak egész lakossága ott lett volna, még a legközelebbi
