Századok – 1979
Beszámoló - Beszámoló a Dunántúl településtörténetéről rendezett III. konferenciáról (Farkas Gábor) 1095/VI
BESZÁMOLÓ 1101 iskolábajárási kötelezettség arra vezetett, hogy 1861-től az iskolakényszer meg is szűnt. Ennek következtében az iskolalátogatás visszaesett, a vasárnapi iskolákban megritkultak a látogatók. Igaz, a tanítók szorgalma is csökkent, jövedelmük is kevesebb lett. Az iskolábajárás arányainak feltüntetésével kiderítette az előadó, hogy Moson, Sopron és Fejér megyék jártak a Dunántúlon az élen, a dél-dunántúli régióval szemben mutatva a gazdaságtörténeti eltéréseket is ezáltal a két régió között. A gazdászati ismeretek bevezetésével gyarapodott az iskolalátogatók száma, a tankötelesek háromnegyed része általában rendesen jár iskolába. Az előadás értékét növelte az a körülmény, hogy vizsgálódásait a Monarchia más régióira is kiterjesztette. Bizonyította, hogy a kedvezőnek mondható dunántúli iskolázási arányokat Vorarlberg és Felső-Ausztria adatai múlták csak felül. Móra Magda „Fejér megye népoktatása 1848 1868 között” címet viselő előadásában jelezte, hogy 1870-ig az iskolák száma megkétszereződött. Ekkor 194 iskolában 298 tanító működött. Az 1848-at követő húsz évben 24 iskolafelújítás történt, pusztákon új iskolákat létesítettek. Az iskolák ellátottsága, a nevelési szint azonban elmaradt a kor követelményeitől, hiszen a tanítók nagyobb részét a mai értelemben is „képesítés nélkülieknek” kell tekintenünk. Csupán a zsidó iskolák személyi ellátottsága és felszerelése volt megfelelő. A nemzetiségi iskolák száma 11, de németül még további 5 iskolában oktattak, A kor iskolaviszonyai jellemzésére az előadó megemlítette, hogy a tanulmányi alap birtokában levő szentágotai (1816-ban létesített) iskolába 1868-ban 67 gyerek járt, de nem voltak ablakai, s nem voltak benne padok. Kotnyek István „Az elemi iskolai oktatás Zala megyében 1848-1868 között” című előadása jól tükrözte az aprófalvas Zala megye népiskoláztatásának a történetét az abszolutizmus esztendeiben. Bemutatta a népoktatási törvény megyei fogadtatását, ismertette a tanítótestületi üléseken elhangzottakat, s azt az atmoszférát is érzékeltette, amelyben a tanügyi viták lezajlottak. 1860-ban 248 iskolában 263 tanító működött. Az iskolák többségében osztatlan rendszerű tanítás folyt. 71 községben egyáltalán nem volt iskola. 1868-ra az iskolák száma 331-re emelkedett. Reöthy Ferenc „A kőröshegyi népiskolák az abszolutizmus idején” c. felszólalása rámutatott arra, hogy a Somogy megyei községben az iskolábajárás arányainál, a gyengébb eredményt elért tanulóknál determináns volt a társadalmi helyzet. Iskolai anyakönyvekből megállapítható, hogy cseléd, béres, csordás volt a szülők többsége. Az iskolából való távolmaradás okául az anyakönyvekben az ilyesfajta megjegyzések voltak gyakoriak: „Nincsen csizmája”. Az előadás felvillantotta az értékes kulturális szolgálatot végző lelkésznek, Gaál Györgynek a tevékenységét is, aki a szabadságharc bukása után 6 esztendőt Kufsteinben raboskodott. Surányi István „Székesfehérvár népoktatási viszonyai 1848—1860 között” c. előadása történeti összefoglalót adott az elemi iskolai oktatás útjáról, a első Ratiótól kezdődően a modern eötvösi koncepciókig, a szabad királyi város közoktatásügyének metszetében. Az abszolutizmus idején jelentős erőfeszítések történtek a város főelemijében a közoktatás szintjének emelésére. 1869-ben a 22 683 főt kitevő városi lakosságnak 35,92%-a még nem tudott írni és olvasni. Gecsényi Lajos „Győr város közművelődése 1849—1867 között” címet viselő előadásából kitűnt, hogy az abszolutizmus idején a nemzeti küzdelem kulturális síkon tovább folyt. A rendszer élénken reagált a 48-49-es időkre emlékeztető írásokra, szokásokra stb. Szabályrendeletek tiltották a politikai tárgyú összejöveteleket, megmozdulá10*
