Századok – 1979
Beszámoló - Beszámoló a Dunántúl településtörténetéről rendezett III. konferenciáról (Farkas Gábor) 1095/VI
1100 BESZÁMOLÓ ügyi reformtervezete is, amely a hazai iskolaügy alakulására nem volt kedvezőtlen hatással. Szemléletében természetesen nemzetellenes volt, de kereteket adott ahhoz, hogy a népoktatás kibontakozhasson. Elrendelte a 6—12 éves gyerekek tankötelezetségét és az ismétlő iskolák felállítását. A középiskolák közül többet visszafejlesztett, de némelyeket 8 osztályossá tett. Külön ügyelt a tanügyi hatóság arra, hogy ezek az intézmények ismételten a nemzeti ügy „szállásé sin álóivá” ne váljanak. A tanítási nyelv a középiskolákban — Kőszeg kivételével — a magyar maradhatott, bár Tolnában, Baranyában, a magyar mellett a német tanítási nyelvet engedélyezte. A tantárgyak a korabeli művelődési szintnek megfeleltek; a világnézetet befolyásoló tárgyak, főleg a történelem, birodalomcentrikusak voltak. 1859-től a Thun-féle refomok fellazultak, és a változásokban már ki lehetett tapintani Eötvös József népnevelési eszméit. Rajczi Péter „Pécs város középiskolái 1849—1868 között” címet viselő előadása a gimnázium életén keresztül, az első érettségi vizsgálat bemutatásával jól szemlélteti az Entwurf hatását a pécsi katolikus gimnáziumban. Az előadó gyakorló tanár lévén sokat törődött az új tantervi utasítás órarendi követelményrendszerének vizsgálatával, s jelentősen időzött a tankönyvek szerepénél. Bemutatta az első reáliskolát, a püspöki preparandia életét, melyekből megtudhattuk, hogyan érvényesült a Thun-féle koncepció Dél- Dunántúl legjelentősebb városában. Degré Alajos „Zala megye középiskolái 1848-1867 között” című előadásában elmondotta, hogy három keszthelyi premontrei tanár az 1848-as forradalomban betöltött szerepéért várfogságot szenvedett. A kanizsai piaristáknál 1848-ban valóságos rendi forradalmi mozgalom játszódott le, melynek eredményeképpen az új rendfőnököt letartóztatták, s a rend tagjainak egyharmadát elvesztette. Sem a keszthelyiek, sem a kanizsaiak nem voltak képesek Thun Entwurfja szerint működni, sőt a kanizsai gimnáziumot be is zárták. Kanizsa város 1850 őszén nagy anyagi áldozatokkal elérte, hogy a négyosztályos gimnáziumot engedélyezzék. 1865-ben újabb áldozatokat vállalt, hogy az iskolát 8 osztályosra fejlesszék, így 1867 őszén megnyitották az ötödik és hatodik osztályt. Keszthely azonban ekkor még nem tudott megbirkózni a nehézségekkel, és csak 1891-ben fejlesztette iskoláját 8 osztályossá. Mihály Ferenc „A magyaróvári gimnázium működése 1848—1868 között” c. felszólalásában azt a törekvést elemezte, melynek célja az 1850 szeptemberében megszüntetett óvári piarista gimnázium újbóli működésének biztosítása volt. A gimnáziummal kapcsolatos kérdések a nemzet politikai és kulturális ügyévé váltak, hiszen még a megye községei is támogatták az iskolát, A gimnázium működési jogát azonban felfüggesztették. 1851-ben nyilvánossági jog nélkül meg is nyűt a gimnázium, ahol németül (földrajz és természetrajz) és magyarul tanítottak. 1860-ban ismét kérték és meg is kapták a magyar nyelvű oktatás jogát. Ez siker volt a város polgárai számára. Az algimnázium főleg tisztviselőket képezett, de segítségével sikerült egy műveltebb iparos-kereskedő-hivatalnokréteget is kialakítani. Kelemen Elemér „A Dunántúl népoktatása az Eötvös-törvény előtti évtizedben” címmel tartott előadása a szekció központi referátumához kapcsolódott. Analitikus részadatokat hozott a dunántúli régióra, és teljes körében vizsgálta az 1868-as népiskolai törvény előtti esztendők nevelésügyi kérdéseit. E vizsgálódást a népesség növekedésével és a településszerkezettel való egybevetéssel végezte. A népiskolák fejlődését szemlélve rámutatott az előadó, hogy az 50-es években a szigorú, majd a 60-as években a fellazuló
