Századok – 1979
Beszámoló - A Thököly-felkelés a magyar és az európai történelemben. Beszámoló a hajdúszoboszlói tudományos konferenciáról (Zachar József) 1069/VI
BESZÁMOLÓ 1073 Ä. Várkonyi Ágnes, a történelemtudományok doktora, az MTA Történettudományi Intézetének osztály vezetője „Thököly és a Rákóczi-szabadságharc” .című korreferátumában azt vizsgálta, hogy először a Rákóczi-szabadságharc hogyan és miért került szembe Thököly Imrével, akinek neve már az 1697-es hegyaljai felkeléskor sem volt mozgósító erejű, bár hadai még akkor is jól szervezettek voltak. Thököly Imrének az európai politikába való visszatérésre a Rákóczi-szabadságharc idején Erdély fejedelmeként nyílott volna módja. II. Rákóczi Ferenc kezdetben erre számított, ezért halasztotta saját erdélyi fejedelmi beiktatását, de ugyanakkor Erdélyt is saját politikai elképzelései szerint igyekezett berendezni. Thököly Imre ezt a koordinált politikát már nem tudta szolgálni, ahogyan felvázolt tervéből világossá válik. Ebben magának követelte Munkács várát, Huszt birtokát, Máramaros sóbányáit, a buckari kikötőt, az erdélyi fejedelemség mellett továbbá német—római birodalmi hercegi méltóságot. Franciaország ellenében ezen túlmenően a svéd és orosz kapcsolatokat kívánta erősíteni, a román fejedelemségek helyett pedig a tatár kánnal kívánt operálni. Nemcsak két külpolitikai koncepció csapott össze, hanem két belpolitikai is. Míg Thököly 1690-ben elfogadta az erdélyi rendek feltételeit, Rákóczi erre már nem volt hajlandó. Thököly erdélyi hívei így 1704-től Rákóczi ellenében dolgoztak, míg Rákóczi minden módon igyekezett akadályozni a thökölyánus, valójában törökpárti vonal érvényesülését. A kör 1705-ben zárult be, amikor Rákóczi követe útján bejelentette a Portánál, hogy a francia király elismerésére tekintettel beiktattatja magát Erdély fejedelmének, Thököly ugyanekkor követet küldött a szécsényi országgyűlésre, de egyúttal saját támogatásának biztosítására leveleket is párthíveinek. Még egy súlyos véleménykülönbség volt Rákóczi és Thököly között, mégpedig a hadsereg ügyében. Bár Thököly katonái értékesek voltak, de egyúttal a legfegyelmezetlenebbek, így összeütközésbe kerültek Rákóczi hadifegyelemre irányuló törekvésével. R. Várkonyi Ágnes befejezésül arra mutatott rá, hogy a Rákóczi-szabadságharc idején Thököly kritikus megítélése a politikai gyakorlatból fakadt, annak volt szerves része. Ugyanakkor azonban, amikor II. Rákóczi Ferenc arra törekedett, hogy meghaladja, vállalta Thököly Imrét, a kezdeményezőt. Ezért hozott a szécsényi országgyűlés törvényt, amely szerint az európai békébe Thökölyt is bele kell foglalni. Délután a konferencia R. Várkonyi Ágnes elnökletével folytatta munkáját. Nagy László kandidátus, a Hadtörténelmi Intézet és Múzeum tudományos munkatársa „Thököly hadserege” című korreferátumában Thököly hadinépe összetételének vizsgálatával foglalkozott, amely a 17. századi 60 000 fő hadrafogható magyar egyharmadát tette ki. Szólt a legjobb fegyverzetű és legképzettebb, a császáriak által elbocsátott mintegy 8000 végvári gyalogosról és lovasról, a változó számú szegénylegényekről, a csökkenő harcértéket mutató mintegy 4000 székelyről, Thököly és a két Wesselényi magánkatonaságáról, a mintegy 3000 fős vármegyei nemesi hadról, a szintén mintegy 3000 főnyi portális katonaságról, végül a mintegy 3000 fős zsoldoshadról. A kuruc hadsereg és a termelő lakosság kapcsolatának bemutatása után Nagy László Thököly hadszervezetével kapcsolatban kiemelte, hogy a hadkiegészítés önkéntes jelentkezés és feudális kötelezettség révén történt, mustrák 1673 óta folytak, a szervezeti egység a magyar módra szervezett kapitányság volt. A fegyvernemi összetételben változás következett be, a lovasok és a gyalogosok nagyjából azonos számban voltak, mellettük
