Századok – 1979
Beszámoló - Szimpózium Brnóban a csehszlovák hungarisztika problémáiról (Niederhauser Emil) 1061/VI
1062 BESZÁMOLÓ intézet munkatársával, Kiss Józseffel közösen elkészített referátumában a magyarországi és csehszlovákiai kommunista mozgalom fejlődését mutatta be a két világháború között, hangsúlyozta, milyen jelentős volt a tanácsköztársasági emigráció hatása a csehszlovákiai kommunista mozgalomra, ill. milyen jelentős szerepet játszottak a csehszlovákiai magyar kommunisták a párt tevékenységében, politikai súlyának meghatározásában. A vita során Josef Macűrek, a magyar történelemmel foglalkozó csehszlovákiai kutatók nesztora emlékezett vissza arra, hogy 1924—25 során Erdélyben kutatott, a huszitizmus hatását igyekezett felderíteni, s ekkor ismerkedett meg közelebbről a magyar problematikával. A magyarokról és a magyar államról az 1930-as években kiadott munkáját ma már sok vonatkozásban másképp írná meg. Oktatói tevékenysége során arra törekedett, hogy az egyetemen a magyar fejlődést kutató műhelyt alakítson ki, ami a nyelvi nehézségek ellenére végül is a balkanisztikai és hungarisztikai kabinet létrehozásával sikerült. Tudományos meggyőződése változatlanul az, hogy a kelet-európai népek történetét csak szélesebb keretben, összehasonlító módon lehet vizsgálni, hogy így megközelíthessük a történeti igazságot. Kisebb vita alakult ki V. Plevza és Csanda Sándor, a pozsonyi J. A. Komensky egyetem magyar tanszékének a vezetője közt a Sarló mint mozgalom értékeléséről, ennek során Plevza újból hangsúlyozta a csehszlovákiai magyar kommunisták tízezreinek jelentőségét, ez valóban tömegmozgalmat jelentett. A délutáni plenáris ülésen Karol Rosenbaum, a Szlovák Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének igazgatója a szlovák-magyar kapcsolatok kutatásának aktuális kultúrpolitikai aspektusairól tartott előadást, kiemelte azt, hogy szlovák és magyar részről a kétségtelenül régóta meglevő kapcsolatok ellenére csak a felszabadulás óta történt kölcsönös nyitás, érdeklődés, a szlovák irodalomtörténészek tevékenységét még sokáig az egykori elnyomás emléke motiválta. Ezen azonban ma már túl vagyunk. A kapcsolatok kétoldalú kutatása persze nem elegendő, itt is szélesebb összefüggéseket kell vizsgálni, a cseh-szlovák irodalmi kapcsolatok is érthetőbbekké válnak így. A kutatásban csak közös úton mehetünk, másképp nem is akarunk. Horálek professzor a magyar néprajzi szakirodalom bámulatosan széles körű ismerete alapján a szlovák—magyar kapcsolatokat vizsgálta a folklór területén, néhány konkrét példán is bemutatva ezt, módszertani vonatkozásban pedig a kontaktológia fontosságát hangsúlyozta és azt, hogy nem kell félni a diffúziós elmélettől. Végül Richard Prazák a hungarisztikai kutatások hazai múltját tárta fel roppant erudícióval, a huszita korszaktól kezdve a tudományos jellegű hungarisztika megszületéséig, amelyet Josef Dobrovsky nevéhez kapcsolt. Igen részletes tényanyagot magas elvi szinten összegező előadása olyan alapos volt, hogy a vita során Macűrek professzor is csak részletkérdésekben tudta egyes pontokon kiegészíteni. A vita egyébként igen élénk volt, de általában csak a további teendők megfogalmazását kívánta elősegíteni. Felvetődött az, hogy a tudomány újat hozó nagy alakjai mellett az alkalmazott tudomány szerepét is meg kell vizsgálni, pl. konkrétan az 1620 után magyarországi területen működő cseh emigránsok, nyomdák szerepét; ez a középgarnitúra terjesztette az új ismereteket szélesebb körben. A magyar—szlovák kapcsolatok kutatását sokáig az ellentétek határozták meg; még most is vannak viták, de ezek jók, hiszen előreviszik a fejlődést. Mintegy vitazáróként F. Hejl arra utalt, hogy már az első előadások is megmutatták, mennyire szükség van a tervezett összefoglalásra, és igen értékes szempontokat adtak az összehasonlító feldolgozás számára.
