Századok – 1979
Figyelő - Pazdur Jan: Az anyagi kultúra története 1052/VI
1060 FIGYELŐ régészetnek, mint tudományágnak az első konferenciáját. Feladata volt az iparosodás vizsgálata a 18. század közepétől, valamint azoknak a műemlékeknek a védelme, melyek a modern civilizáció fejlődéséhez kapcsolódnak. 1975-ben tartották az ipari régészet következő konferenciáját az NSZK-beli Bochumban, ezen már megjelentek az ellentétes vélemények az ipari régészet mint tudományág elméleti alapjairól. Főleg az a kérdés nem volt világos, milyen célokat szolgál az új tudományág — kutatói vagy műemlékvédői érdekeket? Milyen történeti korszakokkal kell foglalkoznia: az őskortól kezdve, vagy csak az angliai forradalom idejétől? Mindezektől függetlenül azonban a nyugati országok iniciatívája az ipari régészet jelszavával arra mutat, hogy létezik egy általános érdeklődés az anyagi kultúra történetével való foglalkozás iránt. Közös annak elismerése, hogy az ipari emlékekben megvalósult munka értékes, közös az a meggyőződés is, hogy fontos az iparosítás kiválasztott emlékeinek megőrzése a civilizált környezetben, tájképi elemként. Ez olyan mértékben fontos, mint ahogy lényeges a szakrális és világi (palota) objektumok esetében. Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy az ipari objektumok építéséhez az adott korban haladó ideológia járul, átitatva azzal a hittel, hogy az ipar megszünteti a nyomort, és a nemzeteket közelebb hozza egymáshoz. Az ipari régészet és az anyagi kultúra története tevékenységének összehangolt programja és módszerei ezeket a reményeket testesíthetnék meg. A kutatások perspektívái A tematikus szálak, amelyekhez Lengyel ország anyagi kultúrája történetének megírásakor tartani igyekeztünk magunkat, bizonyos mértékben meghatározzák a jövendő kutatásokat is. E kérdések közül egyetlennek sincs meg a monográfiája. Más elméleti koncepciók megvalósításánál figyeltek fel rájuk. Ha alapjaiban lehetne ezeket bemutatni, egészen más munka keletkezne, mint ami létrejött. Kétségtelenül jobb volna az előzőnél. Hiszen a részletes kérdőív sem merít ki minden reflexiót. Felvetődik még a társadalmi aktivitás kérdése azoknak az embereknek a részéről, akik az anyagi környezet megadott körülményei között élnek, és ezt az anyagi környezetet munkájukkal alakítják át. Tudjuk, hogy „semmi nem vész el a természetben”, és hogy semmiből semmi sem keletkezik. Az anyagi környezet, amelyet a civilizáció révén alakítottak ki, „második természet”. Hogy lehet kitérni az olyan kérdés elől, mint amilyen ennek a természetnek a befolyása az emberi aktivitásra? A civilizáció által teremtett anyagi környezet elemeinek funkcióiban kifejeződik a „második természet” megalkotóinak energiája. Biztosak lehetünk afelől, hogy a környezet fejlődésének jelenlegi állapotában az emberek kénytelenek a saját maguk által kialakított szabályok szerint haladni, olyan mértékben, ahogy létük kezdetén kénytelenek voltak lélegezni, táplálkozni és a földi gravitációnak megfelelően mozogni. Erről az átalakított nyersanyagok tömege, helyzete és rendeltetése dönt. A természettudományok fejlődése azt eredményezte, hogy az emberek ráhatása a természetre összhangban van a tudomány állásával. A civilizált környezetben azonban egyre nagyobb szerepet játszik a fejlődésben az ösztön. Ezt a fordított barbarizációs folyamatot kell megelőznie a szisztematikus kutatásoknak az anyagi kultúra története új koncpeciójának terén.1 3 13Ez ügyben a Kwartalnik HKM jubileumi számában Rzeczy i srodowisko materialne oraz ich historia (A tárgyak és az anyagi környezet, valamint ezek története) címmel cikket jelentetett meg.
