Századok – 1979
Közlemények - Székely György: Politikai elmélet és politikai valóság a reneszánsz korában 1013/VI
1030 SZÉKELY GYÖRGY minden egyszerű ember értékesebb másnál és férfiasabban oltalmazza a hazát (das vatterland), akkor a legrosszabbak a pompában élő emberek; hogy nincs egy nép sem a földön, amelyhez jobban illik a keresztény szabadság, mint a dicséretre méltó esküszövetséghez, a haza szabadságában bízva a svájci ember nem ijed meg a vihartól. S amikor a badeni disputáció kapcsán maga került súlyos vitába 1526-ban a katolikus erőkkel, hangoztatta, hogy a hazájuk esküszövetségében élő jámbor közember szeretete (liebe des frommen gemeynen manns inn einer Eydgnoschafft vnsers vatterlands) ingerli fellépésre. Ugyanakkor szembeállította a katolikusokat, akik az esküszövetséget mint együgyű népet választották ki a vitára. Az ő felfogása tehát már befogadja a hazába az egyszerű embert, a közembert. (War ha fi ige handlug der disputatio in obern Baden des D. Hanß Fabri Jo, Ecken vnnd irs gewaltigen anhangs gegen Joan. Ecolampadio vnd den dienern des worts. 1526.) Más kérdés, milyen társadalmi sorsot szánt neki. Mindenesetre Zwingli eszméinek ezek a vonatkozásai a többnyelvű Svájc speciális viszonyai közt a reformációt mint a nemzettéválás tényezőjét mutatják érvényesülni, ami kiegészíti Max Steinmetz professzor e kérdéskörrel kapcsolatos fejtegetéseit. Zwingli vallotta hovatartozását: „Svájci vagyok, és a svájciaknál vallom meg Krisztust... a svájciakat egyáltalán nem számítják a németekhez”, ami megfelelt a német birodalomtól elkülönültség tényének, de szolidaritás töltötte el a reformáció német harcosai iránt. Milyen más önérzet volt ez, mint a nagy Erasmusé, aki éppen Zwinglinek írta, hogy „A világ polgára óhajtok lenni”, és maga érezte át ennek ellentmondásosságát: „mindenkivel közös, vagy még inkább mindenki számára idegen”. Nagy kereskedelmi, ipari és hitelközpont volt Bern, a város jelentős vámbevételekből is gazdagodott, és kiterjedt kantonjabeli meg a közös kormányzatú területekhez (Landvogteiek, bailliage-ok) tartozó paraszti vidéket zsákmányolt ki. Különösen erős volt itt a régi patrícius nemzetségek kereskedő- és uzsoraügyletekkel foglalkozó rétege, amely a közös kormányzatú területek jövedelmét megosztotta a régi nemesi és lovagi nemzetségekkel. A reformáció igen sajátosan tört utat Bernben és vidékén. A reformáció előmozdítója, Niklaus Manuel festőművész és költő volt, akinek már nagyatyja berni városi írnok volt. Manuel 1522-ben farsangi játékot írt, amelyben a török császárhoz hasonlított, gazdag és nagyon díszes pápát és a katolikus papságot állította szembe a szegény Jézussal és követőivel, valamint harcolt a búcsúüzérek ellen. A darab visszanyúlik a Johanna papissa mondára, a középkori Walter von der Vogelweidére és a kortárs Pamphilus Gengenbachra is. A pápa Antikrisztusként szerepel benne. A farsangi játék polgári jellegű, erkölcstelenséget is a papok szemére vetett. Benne világiak vitáznak papokkal. Jellemző a svájci reformáció beállítottságára, hogy nemcsak a polgár, de a paraszt is a katolikus papság áldozata a darab szerint. Niklaus Manuel farsangi játékait polgárok fiai sikerrel adták elő nyilvánosan. De a városi patrícius tanács által városban és vidéken megrendezett szavazások 1525-ben még túlnyomó katolikus többségre vallottak. A kistanács 1526-ban még ki akarta utasítani a népszerű Berchtold Haller prédikátort, a polgárság azonban kiállt mellette. Az itáliai zsoldosharcokban megtizedelt katolikus városi nemesség ebben engedni kényszerült. Haller a badeni disputáció protestáns oldalán derekas szerepet játszott. 1527-ben a reformált polgárság erős többséget szerzett. A katolikus és protestáns kantoncsoportok közötti vitában Niklaus Manuel előremutató, de nem népszerű álláspontot képviselt. 1529-ben a vezetése alatt álló berni követség kérte a zürichi tanácsot, hogy „Krisztus akaratára, ne legyen olyan heves, mert a hitet nem lehet nyárssal és alabárddal a szívekbe plántálni”.
