Századok – 1979
Közlemények - Székely György: Politikai elmélet és politikai valóság a reneszánsz korában 1013/VI
POLITIKA A RENESZÁNSZ KORÁBAN 1029 városok között feszülőt volt hivatva levezetni. Ha ez nem is következhetett be, a szakítást mégiscsak kiküszöbölte. Ezért kapott a nagy német-svájci reformátor, Huldrych Zwingli (1484—1531) történetfelfogásában nagy szerepet Klaus testvér, aki a reformátor szemében isteni próféta volt, aki azt az igazságot jövendölte meg, hogy az önérdek szétválasztja az esküszövetséget. A reformáció korából visszatekintés a még mindig aktuális kantonális ellentétekre (ez az önérdek Zwingli megfogalmazásában) sejteti, hogy azonos politikai valóságot milyen eltérő ideológiai megfogalmazásban mutattak be a különféle érdekek és korok képviselői. A svájci városi és falusi kantonok együttes harca (illetve történetük ama szakaszai, amelyekben vállvetve küzdöttek) tette lehetővé, hogy kibontakozzanak a svájciak államalkotó képességei, akkoriban sehol másutt nem ismert társadalmi körülmények között. A küzdelmekben legtöbbször a falusiak játszottak mozgósító szerepet, és ők adták a harcos tömegerőt. De nagy volt az eredményekben a városi polgárok s egyes lovagfamíliák szerepe is. Együttes eredményük a kantonális szervezet létrejötte, amely a középkor egyik legfontosabb államszervezeti típusalkotása. Ezt a típust — amely magányos jelenség maradván, aligha számíthat állammodellnek — történetieden volna szembeállítani az állami centralizáció monarchikus típusával vagy éppen az abszolút monarchiával. Egybevetés csak az itáliai államfejlődéssel jogosult, ahol az egyedileg fejlettebb olasz városállamok és kisfejedelemségek nem voltak képesek ilyen állandóan működőképes, csak a 19. századra elavuló egységes szervezetet létrehozni. A délnémet városok — amelyek egy csoportjával a svájciak eredetileg szövetségben álltak — nem tudtak az államiság szintjéig emelkedni. A kantonok laza szervezetének egybentartását különösen előmozdította az együttes gyűlés intézménye (Tagsatzung). Ez biztosította a működőképesség fölényét Itália és Németország városszövetségeihez viszonyítva. A Tagsatzung intézménye általában is nagy jelentőségű, funkcionális szempontból egyes esetekben sorsdöntőnek bizonyult. Ilyen volt a stansi megállapodás alkalma, amely a francia forradalomig érvényesülő föderal isztikus törekvéseknek adott helyet. A Klaus testvér nevéhez fűződő megállapodás minden kantonnak megadta a belső kormányzat és belpolitika szabadságát, kizárta ebből a többi kantonok beavatkozását. A misztikus remete igen reális volt külpolitikai elveiben is: „Ne keveredjetek bele idegen perpatvarokba!” Modernizáló történészek ezért látták Klausban az első svájci semlegesség! és összesküszövetségi politikust. A történeti valóság fényénél azonban látnunk kell, hogy tanácsai ellenére nem oszlottak el a városi és paraszti kantonok (sőt kantoncsoportok) ellentétei, sem a városi kantonokon belüli parasztproblémák. Ezek a reformáció korában is élő társadalmi feszítőerők tették még fontosabbá a Tagsatzung működését. így vált az eredetileg csak alkalmi konferenciából gyakori és meglehetősen szabályos ülésezése által állandó intézmény. Működése azonban nem valami ideális egyenlőség jegyében folyt. A Tagsatzung elnöklése elöljáró helyek (Zürich, Bern vagy Luzern) képviselőire várt, különösen Zürich volt elöljáró hely a Badenben a reformáció korában is rendszeresen megtartott gyűléseken. Ez az országos politikát messzemenően befolyásolta, hiszen a gyűlés ügymenetét az elöljáró hely kormányzata vezette, kancelláriáját is az állította fel. A parasztnép azon mérhette le Zwingli reformációját, hogy ez a radikális polgári irány szakít-e következetesen a feudalizmussal. Ebből a szempontból sem közömbös, hogy Zwingli, a svájci állam egységesítésére törekvő reformátor gyakran hivatkozott a svájci hazára. Vallotta különféle megnyilatkozásaiban, hogy amikor a szükség eljön,
