Századok – 1979
Közlemények - Székely György: Politikai elmélet és politikai valóság a reneszánsz korában 1013/VI
1028 SZÉKELY GYÖRGY visszahatásában a köznemesi rendi párt ellentmondásos, a központosítást lebontó politikáját és Werbőczi illúziókkal teli jogi tevékenységét eredményezte. Népellenességük még vaskosabban érvényesült. A Kelet-Közép-Európa országaira jellemző negatív irányú fejlemények után térjünk vissza a Dél-Európával határos közép-európai részek államtípusaira és ideológiáira, az egymással szomszédos Svájc és Itália (egykor a Német-Római Birodalom részei) fejlődésére. A városállamok kantonális összefogásának sikere és ligaszervezetének kudarca A kantonális keretekben élő Svájcot megosztotta a „zürichi háború”, amely a kantoncsoportok hatalmi harca volt. Ezt nemcsak a harmezőn vívták, hanem szellemi fegyverekkel is. Felix Hemmerlin (született 1388 vagy 1389 Zürichben) nemesi származású és udvari műveltségű zürichi kanonok vitairatot készített 1444 és 1450 között „Beszélgetés a nemességről és a parasztságról” (De nobilitate et rusticitate dialogus) címmel, amelyben a schwyzieket mint alávaló gyilkosokat és templomgyalázókat állította be, inkább állatoknak, mint embereknek. Kitört megfogalmazásában a városlakók ellenérzése a parasztokkal szemben. Ilyen társadalmi szemlélete magyarázza, hogy Hemmerlin a Schwyz elleni háborút a főnemesség bosszúhadjárataként fogta fel - akár Ausztria ~ az engedetlen szolgákkal szemben. Annál könnyebben írhatott így, mert szíve szerint is a Habsburgokhoz és a nemességhez húzott. A nemes és paraszt párbeszédét függelékként „bírósági eljárás” követi, amelyben Nagy Károly és szentek tesznek panaszt, akiknek templomait a schwyziek felégették. Az égi pert „Németország legvadabb krokodiljai” ellen tartják. Minden gonoszság forrása e beállítás szerint Ital Reding volt, Schwyz Landammannja. A büntető ítélet végrehajtására III. Frigyes császárt hívta fel a dialógus szerzője. A szellemi szakadék a tipikus paraszti kanton Schwyz és a legfontosabb városi kanton Zürich között, de általában a svájci városlakók és parasztok között a kantonok békekötése után is fennmaradt. Az a tény, hogy egyházi tanultságú kanonok uszító propagandát folytasson az eskütársak ellen, hogy azokat „büdös tehénfejők” jelzőkkel illesse, és összeüja „baromi bűneiket”, csak részben magyarázható az 1444-es esztendő kiélezett svájci hangulatával. Annál kevésbé, mert Felix Hemmerlin nem volt egyértelműen retrográd nézetű. Mint Malleolus az egyházi reformért síkra szálló író ismert, vitairatai nem mentek feledésbe. Később Soluthurnban volt prépost, és Luzernben halt meg az 1458/61 évek valamelyikében. Az ellentétek a paraszti és a városi kantonok között a 15. század második felében is fennállottak. De az egyensúly megbomlott közöttük. A városok mindinkább tudatára ébredtek gazdasági, pénzügyi és művelődési fölényüknek, és ezt a svájci esküszövetség laza szervezetének, bizonytalan hatékonyságú összetartozásának megerősítésére, a szövetség szorosabbá tételére, az államiság magasabb fokának elérésére akarták felhasználni. A paraszti kantonok elkeseredetten küzdöttek egy ilyen folyamat ellen, mert átérezték, hogy azzal a városok vezető szerepe törne előre az összezárkózás előrehaladásával. így azonban a szövetséget a két táborra való széthasadás fenyegette. Ezt az 1481. december 22-i, Stansban tartott együttes gyűlésen sikerült elkerülniük, ahol két közvetítő, Niklaus von der Flüe remete (1417—1487) és Hans von Stall solothurni városi írnok sikert ért el a szemben álló érdekek kiegyenlítésében. A stansi esemény Svájc legfontosabb társadalmihatalmi érdekellentétét, az eredeti régi kantonok és a jelentőségükben erősen előretört
