Századok – 1979
Közlemények - Székely György: Politikai elmélet és politikai valóság a reneszánsz korában 1013/VI
1024 SZÉKELY GYÖRGY hetjük, hogy ez a királynévsor az Aranybulla kiadójának, megerősítőjének, a rendi országgyűlések összehívójának és valamennyi név esetében a feudális magyar területi expanzió képviselőinek szólt, ezeket az emlékezetes tetteket és magatartásokat idézték fel a nagynak minősülő uralkodókkal. Az idegenekkel való szembefordulás, azok felelőssé tétele az ország pusztulásáért viszont ürügy, hiszen Anjou Lajos is idegen dinasztia sarja volt. A Jagelló urakodónak és környezetének szólt tehát az a kifogás, hogy az idegenek — mint a köznemesi vezér Werbőczi megfogalmazta — nem tanulták meg a ,,szittya nép” erkölcseit és szokásait. Egy helynév politikai fogalommá válása jól érzékelteti a magyar és lengyel nemesi gyülekezések hasonló korabeli értékelését. A magyar köznemesi fegyveres tömegek hangos megmozdulásai, zavaros gyűlései az országgyűlések egyik fő színhelyén, a Pesthez közel eső Rákos mezején (egy 1523. évi perben: in campo Rakus in comitatu Pesthiensi) játszódtak le — erről a névről ment át, főleg az 1505. évi országgyűlés híre nyomán a német nyelvbe a rakusch (1505-től az 1520-as, 1530-as évekig, pl. 1507: Rakusch), Rakus magyar országgyűlésnév gyanánt. A fogalmat jobban magukéhoz hasonlítani tudó lengyelek körében pedig a lengyel nyelvbe átkerült a rokosz szó, táborszerű fegyveres gyűlés, nemesi zendülés jelentéssel, amikor is a megmozdulás király- és szenátusellenes éle felelt meg a magyar eredeti hangulatának (1520-tól a 18. századig). A politikai erőviszonyok ingadozó alakulásán belül előretört és a korabeli — maradandó hatású — magyar jogalkotásban érvényesült a köznemesi párt politikai-jogi elképzelése. A parasztellenesség mellett a rendi célok jellemzik Werbőczi István köznemesi vezér Hármaskön/vét (Tripartitum opus iuris consuetudinarii). Ez a jogi munkálat a magyarországi szokásjog rendszerezése volt a köznemesi párt politikai céljai, jelesen az egyazon nemesi szabadság szellemében és az örökös jobbágyság felé mutató újabb jogszabályok beleszerkesztésével. összefoglalta tehát a köznemesi rendi párt érdekében az ideológiáját tükröző jogszokásokat és a megfelelő jogszabályanyagot. Maga a munkálat elkészülése és az adott formában lezárása nem egyedülálló Közép-Európa keletén. Nem annyira a közös uralkodó és a humanista műveltségi elemek terjedése, mint a társadalomfejlődés közös iránya magyarázza, ahogyan a szomszédos országokban is ez idő tájt írták össze a szokásjogot, illetve a tételes jogon alapuló gyakorlatot. A cseh feudális bírósági szervezetről, anyagi és eljárásjogról 1500 körül írta meg V&hrd Viktorin Kornél a maga művét (Kilenc könyv Csehország jogairól, bíróságairól és tábláiról). Hasonló tárgyú jogi irodalom jött létre Morvaországban. De a közös vonásokon belül eltérések is mutatkoztak. Hazánkban a jogkönyv megalkotásában a polgári fejlődés fokozott gyengesége és a központosítás — egyébként akkor cseh, lengyel és német vonatkozásban is szembeötlő — megrekedése, nem utolsósorban pedig a magyar köznemesi párt eszmevilága következtében kevéssé érvényesült a római jog, hanem a régi szokásjog mellett az egyházi jog jutott szóhoz. Az első kiadásban latin vers jelent meg Werbőczi dicsőítésére, és az hangsúlyozta a jogtudós tanításának jelentőségét: a szittya szokás drága örökség, nem becsesebb nála a római jog. A szittya (szkíta) „elődökre” való visszatekintés már korábban is a köznemesi politikai gondolkodás tárgya és kifejezési eszköze volt Magyarországon. Szembeállítása azonban a római joggal társadalmi értelmű. A német birodalmi lovagság vezérei, Hutten és Sickingen — jóllehet, az első kiváló humanista volt — a római jogot csakúgy idegennek tekintették, eltörölni kívánták. Ez tehát kiterjedt nemesi áramlat volt. Német viszonylatban azonban ez a központosítás sajátos viszonyaival magyarázható: a római jogi
