Századok – 1979
Közlemények - Székely György: Politikai elmélet és politikai valóság a reneszánsz korában 1013/VI
POLITIKA A RENESZÁNSZ KORÁBAN 1023 Szövetség csapatainak a frank területre nyomulása miatt. Ugyanebben a problémakörben kísérhetjük figyelemmel Florian Geyer tevékenységét a parasztháború alatt. Jómódú lovag létére önként és hátsó gondolatok nélkül csatlakozott ez a frank lovag a felkelőkhöz, és tagja lett a Tauber-völgyi csapat paraszttanácsának. Megbízatása az volt, hogy a városokkal tárgyaljon. Rá is tudott venni 9 odenwaldi — mainzi választófejedelmi — várost, Kitzingen őrgrófi várost és Rothenburg birodalmi várost a parasztokhoz csatlakozásra. Pedig nemcsak hajlékonyság, hanem elvi szilárdság is jellemezte Geyert, aki paraszti cikkelyek (Tauber-völgyi Program) alapján tárgyalt, azaz a nemesség és papság rendi előjogainak eltörlését, a közös polgár- és parasztjog alapján élését kívánta. A parasztháborúnak ez a pillanata az, amikor az értelmiségi és a lovagi parasztvezér útja összetalálkozott: Hipler Heilbronnból a Würzburg előtt álló frank parasztokhoz sietett, hogy a Tauber-völgybe vezesse őket. Csakhogy Geyer június 1-én a schweinfurti parasztgyűlésen volt, 2-a és 4-e között pedig Rothenburgban időzött. így kerülte el a lovag a végzetes königshofeni ütközetet, amelyben Hipler a döntő szakasz előtt elhagyta a csapatokat, és átmenetileg eltűnt a feudális szemek elől. Geyert viszont, amikor Rothenburgból kiutasítva északra tartott, Wilhelm von Grumbach nemesúr — saját sógora — szolgái egy erdőben meggyilkolták. Weigandt a parasztok veresége után talán mérsékeltségében reménykedett, de előbb kegyvesztett lett a mainzi érseknél, majd annak parancsára kivégezték. Hipler is elég hamar feudális fogságba esett, és pfalzi börtönben vesztette életét. Sorsuk mutatja, hogy nemcsak a radikális antifeudális-népi reformációs irányzat vezetői, de a polgári társadalmat egyengető mérsékeltek sem számíthattak kegyelemre. Velük együtt a Birodalom központosításának ügye is elveszett. A lovagok Németországban annak társadalmilag fejlettebb részein voltak képesek bizonyos elméleti és gyakorlati értékű központosítást támogató elveket kialakítani, még inkább azon a vidéken működtek viszonylag következetesen a polgársághoz, sőt parasztsághoz közeledni tudó jeles lovagok. A Birodalom keleti felét és az attól keletre eső országokat már a nemesség sekélyesebb politikai tevékenysége, a néptől távolabb állása jellemezte. Ez mutatkozott meg Lengyelország és Magyarország politikai áramlataiban a 16. század elején. Ha az elméletek nem is hathattak vissza annyira, hogy a társadalmipolitikai valóságot módosítsák, de mozgalmakat táplálhattak, azok zászlajául szolgálhattak. Az 1505. év kiemelkedő példája Közép-Európa keletén a rendi tendenciák előtérbe kerülésének. Ebben az esztendőben alakult ki Lengyelországban a rendi országgyűlés későközépkori formájában (sejm), mint a tartományi részgyűlések (sejmik) összeműködésének eredménye. Mivel az 1505-i sejmen ezáltal a városoknak nem volt képviseletük, Lengyelország egyetlen rendnek, a nemességnek államává vált. Ez a híres nemesi köztársaság (rzeczpospolita-respublica). Ilyen jellegű volt az 1505 szeptemberében összegyűlt rákosi országgyűlés, amely ugyancsak az egyes — ez esetben magyar — vidékek nemességének hangulatát tükrözte. A megyéket képviselő nemesek állást foglaltak Ulászló király utódlásának ürügyén az idegen származású királyok ellen. A dinasztikus kérdés azonban egy átfogóbb kérdést érintett, a késöközépkori magyar feudális nemzetfogalmat vetették fel a dinasztiák kapcsán. Ezért említette fel a rákosi végzés: „Rövidség okáért elhallgatjuk néhai felséges II. Endre, Lajos, Mátyás és más boldogult magyar királyok tetteit, fényes viselt dolgait, melyek a szkíta nemzetet hírnévben, dicsőségben naggyá, tündöklővé tették, hírét az egész földkerekségen messze elterjesztvén, a csillagokig emelték.” A ki nem mondott részletek híján is sejt
