Századok – 1979
Közlemények - Bollók János: A Thonuzoba-legenda történelmi hitele 97/I
98 BOLLÓK JÁNOS helynév eredetét, ami nem más, mint az ’óba’ török szónak az akkor még eleven és helynévképzőként is funkcionáló, finnugor eredetű, magyar -d képzővel ellátott származéka.6 6G. Bartha К.: A magyar szóképzés története, Bp. 1958. 102-103. 7Képes G.: A magyar ősköltészet nyomairól, ItK, 1964. 1-22. és 171-193. Id.: 185. 8Szabó K.: Béla király névtelen jegyzőjének könyve a magyarok tetteiről, Bp. 1892. 63. 9Szalay L. . Magyarország története I., Lipcse. 1852. 82. Szilágyi S.. A magyar nemzet története I., Bp. 1895. 280. 1 °Hóman B.: Magyar történelem I., Bp. é. n. (1937) 197. "Mátyás E: Történeti egyezések és tévedések, ÉTtK, XVI., Bp. 1896. 17. skk., Pauler E.Szilágyi S.: A magyar honfoglalás kútfői. Bp. 1900. 463. 1 2 A Váradi Regestrum 151-ben szereplő Uyes (Ujjos? , Ügyes? ) női név és a vivus kapcsolatba hozásának legfőbb akadálya Anonymus helyesírása. Ezen kívül a vzvas-nak van pontos jelentése, s ezen a kéziratbeli vivos változat sem módosít semmit, hiszen hasonló rasurák nem ritkák a kézirat szövegében. 13Györffy Gy.: i. m. 59., 100-101. 1 4 A Szegedi Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei, 1974. 275-285. A tulajdonképpeni problémát a rímes prózában fogalmazott befejező rész jelenti; ebből ugyanis a magyar középkor kutatói azt vélték és máig azt vélik kiolvasni, hogy ez a részlet, esetleg egy jokulátor énekre visszamenően, azt mintegy forrásul felhasználva,7 Szent István erőszakos térítő tevékenységének egyik legvéresebb epizódját őrizte meg számunkra, nevezetesen azt; hogy István a hitben gyarló törzsfőt, mivel nem akart megkeresztelkedni, élve eltemettette feleségével együtt. A szöveghely ilyen értelmezése mind a fordításban,8 mind a történeti irodalomban a múlt század közepétől nyomon követhető. Az összefoglaló magyar történeti munkák közül elsőként Szalay 1852-ben megjelent könyve említi,9 de csaknem egy évszázaddal később Hóman Bálint is hasonlóképpen nyilatkozik róla.10 Mások, noha nem vonták kétségbe a történet hitelességét, szelídíteni igyekeztek oly módon, hogy a vivus jelzőt megpróbálták Thonuzoba feleségének személyneveként értelmezni,1 1 és ez esetben nem élve eltemetésről lett volna szó, hanem súlyos, de nem embertelenül kegyetlen megtorlásról. Ez az értelmezés azonban inkább szellemes, mint elfogadható; bizonyítani jóformán semmivel sem lehet, annál több érv hozható fel viszont ellene.12 Györffy György István koráról szóló monográfiájában áthidaló megoldást kínál; érezve azt, hogy egy ilyesfajta eljárás inkább Géza egyéniségéhez illenék, Thonuzoba élve eltemetését nem Istvánnak, hanem apjának, Géza fejedelemnek tulajdonítja13 — Anonymus „tévedésére” azonban ő sem tud elfogadható magyarázatot adni. A negyedik értelmezési lehetőséggel, hogy tudniülik Thonuzoba rituális öngyükosságot követett el, a későbbiekben foglalkozunk. A besenyő törzsfő sorsa sokáig csak a hittérítés mikéntjének illusztrálására szolgált. A közelmúltban azonban Szegfű László tollából megjelent egy olyan tanulmány (A Thonuzoba monda),14 mely az Anonymusnál szereplő történetet igyekszik teljesen új megvilágításba helyezni; és mert következtetései az államszervezés korának nem egy lényeges eseményét érintik, saját álláspontunk kifejtése előtt Szegfű elképzelésével részletesebben is kell foglalkoznunk.
