Századok – 1979
Közlemények - Székely György: Politikai elmélet és politikai valóság a reneszánsz korában 1013/VI
1020 SZÉKELY GYÖRGY birodalmi kamarai bíróság megalakítását, az „általános pfennig” nevű birodalmi adó emelését, valamint a birodalmi gyűlés évenkinti megtartását. A mozgalom tetőfokán Berthold von Henneberg elérte egy birodalmi kormányzat felállítását (1500), amelynek összetétele biztosította a császári hatalom korlátozását és a fejedelmi érdekek érvényesülését. A birodalmi kormányzat elnöke Bölcs Frigyes lett. Miksa császár azonban az ilyen együttműködést megtagadta, és két esztendő múlva a birodalmi kormányzatot feloszlatta. Az 1504/5. években folyó landshuti örökösödési háború és Henneberg halála megadta Miksának az alkalmat a rendi ellenzék visszaszorítására. A Henneberg-féle reform ugyanakkor az alsóbb rendek ellenállását is kiváltotta, bukásra volt tehát ítélve. Miksa tehát bizonyos ügyességet tanúsított a fejedelmi értelmezésű birodalmi reform elsekélyesítésében. Viszont azok a javaslatok, amelyeket a császár tett a birodalmi alkotmány megváltoztatására, ti. a császári hatalom erősítésére, a fejedelmek ellenállásán hiúsultak meg. A kudarcok egyensúlya állott be a 16. század elején, végeredményben annak alapján, hogy nem voltak meg a társadalmi-gazdasági feltételek egy német összbirodalmi korai abszolutizmus vagy legalább központosított monarchia kibontakoztatására. A gyengeségek között emelte ki W. Küttler berlini gazdaságtörténész a német piaci viszonyokat. Rámutatott arra, hogy a társadalmi átrétegeződés közepette a központosítás a feudális reorganizációt segítette. Valóban, a birodalom reformjának következő'kísérlete is meghatározott földesúri körökhöz kapcsolódik. Látszólag semmi sem változott, amikor 1521 elején megnyitották a wormsi birodalmi gyűlést: a tárgyalások a birodalmi kormányzat és a kamarai bíróság ügyrendjéről szóltak. Az eredmény azonban lényegesen eltért a századelőtől, amennyiben a második birodalmi kormányzat tekintetében V. Károly, az új császár álláspontja ment keresztül, azaz hogy csak az ő távollétében, akkor is Ferdinánd főherceg elnöklete alatt működhetik a birodalmi kormányzat. így fogadta el a birodalmi gyűlés május második felében. Az eltolódás nemcsak a császárváltozásból következett. Mélyebb oka a közben előrehaladó reformáció (ennek vonatkozásairól az ülésszakon Botta István: Luther társadalmi és politikai tanítása címen adott elő). Még inkább közeledésre késztette a választófejedelmek jórészét a dinasztiához a birodalmi lovagok mozgalma. Éppen ez a legizgalmasabb ellentmondás. A lovagok ugyanis a császár tekintélyét és a birodalom egységét egyaránt elő akarták mozdítani. Vezetőjük politikai és katonai síkon Franz von Sickingen (1481-1523) nagybirtokos, aki korábban (1514-től) rablólovagságba átnövő magánháborúiról, birodalmi átokkal sújtva pedig francia szolgálatba állásáról volt nevezetes. A német állapotokra jellemző, hogy ezt az előkelő lovagot a császár a rendek támogatása híján nem tudta ártalmatlanná tenni, hanem engednie kellett. I. Miksa tehát 1517-ben feloldotta Sickingent az átok alól, és a lovag fegyverszünetre lépett a wormsi püspökkel, valamint francia szolgálatból császáriba lépett. Hamarosan megindította küzdelmét a fejedelmek ellen: 1518-ban a fiatal Hesseni Fülöpöt támadta meg, és kényszerítette sarc fizetésére. 1519-ben a Sváb Szövetségtől húzott javadalommal csapatot vezetett az Ulrich Württemberg! fejedelem elleni hadjáratban, és ekkor ismerkedett meg Ulrich von Huttennel (1488-1523). Sickingen annak hatására fordult az ideológiai kérdések felé: pártját fogta a szorongatott Reuchlinnak a kölni domonkosrendiekkel szemben, majd menedéket nyújtott Huttennek Ebernburg várában (1520-22). Hutten 1520 nyara óta hirdette általános hadjáratát az egyházi fejedelmek ellen (Pfaffenkrieg), méghozzá császári vezetéssel (Clagund vormanung), majd bizonyos elhatárolódással az év decembere óta saját kezdeményezésre is (Entschuldigung). Hutten
