Századok – 1979
Közlemények - Székely György: Politikai elmélet és politikai valóság a reneszánsz korában 1013/VI
1018 SZÉKELY GYÖRGY husziták soraiban. Nem is törekedhetem itt másra, mint hogy háborújuk egyetlen pillanatának igen árnyalt, a címzetthez alkalmazkodó politikai érvelését és kifejezésmódját érzékeltessem. Jó alkalom erre a Prága ostromára felvonuló Zsigmond király, cseh trónigénylő és a várost védelmező husziták viszályának három cseh megfogalmazása. 1420. július 10-én a felkelt Prága város kiáltványt intézett a Velencei Köztársasághoz, amelyet ezek szerint nemcsak Zsigmonddal érdekellentétben álló hatalomnak, hanem a csehek ügyének elvi alapjai iránt is fogékony társadalomnak tekintettek. A megfogalmazás alkalmazkodott is az itáliai humanizmus kibontakozó gondolatvilágához. Prága a császári és papi zsarnoksággal, embertelenséggel és kegyetlenséggel (tyrannis, immanitas, crudelitas) állítja szembe a maga ügyét, amelyet az emberiességben (humanitas) foglal össze. Közel egyidőben, mindenesetre a július 14-i Vítkov-hegyi csata előtt keletkezett az a huszita dal, amely viszont a mozgósított cseh huszita rétegek szemléletéhez és kifejezésmódjához alkalmazkodott: „Kelj fel, kelj fel Prága nagy városa / E cseh földhöz hű egész birodalom / Lovagi rendek és az ország egész hatalma/Ez ellen a babiloni király ellen/, aki fenyegeti Jeruzsálem városát / a prágai községet és a sok hű népet.” Ez a dal a hadra kelt sereghez és a városban tömörülő huszita tömeghez természetesen cseh nyelven szólt, és az anyanyelvet használta az a feudális érvelésű és fogalomkincsű vitairat, amely „a Cseh Korona szidalmait” fogalmazza meg „a magyar királyhoz, mivel az a koronát szabálytalan úton szerezte meg, és a Cseh királyságba erőszakkal tolakszik”. De ez az írás felsorolva Zsigmond magyarországi, balkáni és német tartományokbeli hadai rengeteg összetevőjét, végül ugyancsak Prága ostromát veti a bitorló szemére: „a prágai város megszerzésére s fiaik, leányaik meggyilkolására, kirablására, tönkretételére” vonul a megszámlálhatatlan hadsereg. Szembetűnő, hogy a cseh huszita politikai elméletben és a háború valóságában éles ellentét feszült a cseh városi polgárság, a cseh lovagság és a trónigénylő Zsigmond király között. Ebben az állam rendi egybefogásának törekvése a királysággal szembekerült. Kisfejedelmi centralizáció és a „nemesi köztársaság’ felé vezető út A huszitizmus esetében a függetlenségi küzdelem és a paraszttömegek országos méretű antifeudális megmozdulása alakította így a politikai frontokat. Viszont a Csehországot magába foglaló Német-Római Birodalomban — annak német részeit tekintve — a helyzet eltérően alakult. Ott több egymást követő nemzedékben éppen egymásra utalt volt a központosító törekvés és a rendi-képviseleti szervek kiépítésének törekvése. Ebben a hosszabb vonulatban kapott helyzet Zsigmond uralma, amelynek kormányzati gyakorlata már előbb, magyar földön bontakozott ki. Zsigmond ugyanis nem volt elképzelések és szándékok nélküli magyar uralkodó, sőt pozitív irányban változtatni kívánt a ligauralomtól megkötött ország intézményein. Ezt az egyéniségét mutatja, hogy mint német királynak, majd mint német—római császárnak ott is voltak hasznos törekvései, amelyek azonban megrekedtek a kialakult erőviszonyokon. Támaszt keresett a birodalmi lovagságban, amelynek 1422-ben kiváltságban engedte meg, hogy szövetségekbe tömörüljön. De ennek éle volt felfelé is, lefelé is, így tilalmazta 1431-ben Zsigmond a birodalmi nemesség védelmére kiadott törvényében a lovagellenes városszövetségeket. Tehát az elhanyatló osztály mellé állt a felemelkedő, a korszerű
