Századok – 1979
Tanulmányok - Palotás Emil: Célok és a történeti realitás. Osztrák–magyar gazdasági törekvések a Balkánon a berlini kongresszus időszakában 983/VI
A MONARCHIA GAZDASÁGI TÖREKVÉSEI A BALKÁNON 1005 lanul élvezett. A szerb kormányfő a legnagyobb kedvezmény szerinti kezelés folyamatosságának megtagadásával kényszerítő eszközt kívánt magának biztosítani a konvenció körüli alkudozásokhoz. Osztrák-magyar részről válaszként még erősebb kényszerítő eszközt alkalmaztak: magát a szerződéskötés lehetőségét tették kétségessé.4 7 4 7 A konfliktust a korábbi irodalmat jól értékesítve írja le Hauptmann 191 skk. 48 A válsággal kapcsolatos legfontosabb Ristic-dokumentumokat az irodalom kevéssé használja. Vö. iivanovic 146—164. 49A tárgyalások végső fázisáról a magyar pénzügyminisztérium megbízottjaként azokon részt vevő Salmen Jenő bárónak a miniszteréhez intézett félhivatalos leveleiből értesülhetünk: OL К 255 1880 — 6. Igen hamar kiderült, hogy a vitát mindkét oldalon erőpróbaként kezelik, és el vannak arra szánva, hogy a váratlan politikai konfliktusban nem hátrálnak meg. Ausztria— Magyarország intranzigenciáját a sértett nagyhatalmi önérzet táplálta; Bécsben elfogadhatatlannak találták, hogy Szerbia ilyen kihívó módon és egyoldalú elhatározásból egyenlőségi alapra helyezze magát hatalmas északi szomszédjával szemben, hogy szuverenitása gyakorlását a tételes szerződéses jogok semmibevételével kezdje el. A vitában szerb oldalon sem elsődlegesen gazdasági, hanem főként politikai, ill. ahhoz párosuló gazdaságpolitikai megfontolások motiválták a makacs kitartást.4 8 A konfliktust az döntötte el, hogy Ristic és a szerb liberiálisok odahaza elszigetelődtek, és hogy Milán fejedelem nem erőpróbát, hanem (akár engedmények árán is) jó viszonyt akart a Monarchiával. Ristic visszalépését követően új kormány alakult Belgrádban. A fordulat egyértelműen a határozott ausztrofil irányzat felülkerekedését hozta a szerb politikában. Bizonyára az itt tárgyalt problémakör monografikus feldolgozásának hiánya is közrejátszik abban, hogy a régebbi és az újabb jugoszláv (valamint az őket követő egyéb) szerzők pusztán e politikai fordulat jellegére és Milán ausztrofil érzelmeire utalva azt állítják, hogy az új szerb kormány első nemzetközi aktusa, a kereskedelmi szerződés megkötése de facto vámuniót teremtett Ausztria—Magyarországgal, és ez gazdasági rabságba döntötte a fejedelemséget. A felfogást nem oszthatjuk. Megkíséreljük röviden jellemezni a valódi tényállást. A kereskedelmi konvencióról a tárgyalásokat 1880 novemberében folytatták. Közel fél éven át kemény alkudozás folyt a két fél között; már csak emiatt sem lehetett szó a szerbek egyszerű „kapitulációjáról” A viták középpontjában a határforgalomnak nyújtandó kedvezményes vámok kérdése állt. Mindkét tárgyaló delegáció előtt világos volt, hogy a „határforgalmi kedvezmények” értelmezésének módja fogja megszabni a két állam jövendő kereskedelmi viszonyának jellegét. Az új szerb kormány először kereken visszautasította az osztrák—magyar követelést. Ezt megtudva a ciszlajtán kabinet kijelentette, ebben az esetben inkább lemond az egész szerződésről. A külügyminisztérium és a magyar kormány nyomására felfogását később megváltoztatta. Szerb részről ugyancsak feltétlenül ragaszkodtak ahhoz, hogy a kereskedelmi szerződéssel egyidejűleg állategészségügyi konvenció is létrejöjjön. Ezt viszont a magyarok ellenezték — ők nemsokára Bécs nyomásának hatására kényszerültek ellenállásukat feladni.49 A hosszadalmas tárgyalások után, kölcsönös engedmények árán létrejött szerződés megadta ugyan a különleges határforgalmi kedvezményt, de nem az osztrák—magyar fél által kért áruk teljességére, hanem csak az áruk meghatározott körére (a bevonandó 4*
