Századok – 1979
Tanulmányok - Palotás Emil: Célok és a történeti realitás. Osztrák–magyar gazdasági törekvések a Balkánon a berlini kongresszus időszakában 983/VI
1004 PALOTÁS EMIL Ami a kereskedelmi konvenciót illeti, osztrák—magyar részről a tárgyalási elveket még 1879 májusában rögzítették. Ezek szerint az akkor elfogadott Chlumecky-féle alapelv érvényesítése mellett a cél az, hogy a jövendő szerződés — a még mindig nyitott német vámtárgyalásokra tekintettel - fenntartsa a Monarchia teljes cselekvési szabadságát, ugyanakkor lehetőség szerint akadályozza meg az utólagos (későbbi) szerb vámemelési kísérleteket. Vagyis a konvenció a Monarchia vámtételeit ne kösse meg, de a szerb beviteli vámokat lehetőleg teljes egészében rögzítse a szerződés teljes tartamára; a megkötendő konzuli egyezményben és minden más téren bizonyára adandó engedményeket attól kell függővé tenni, hogy a fejedelemség a fenti osztrák-magyar követelésekkel szemben milyen magatartást fog tanúsítani.4 5 A program tisztázása után egy kerek esztendeig semmi előrehaladás sem történt e téren. Csupán a vasútkonvenció létrejöttét követően fogtak hozzá a részletes tárgyalási anyagok előkészítéséhez. Nincs mód rá, de talán nem is szükséges a részletek ismertetése: a tarifaszerződések körüli szokásos aprómunkában semmi sajátos vagy egyedi vonás nem mutatható ki. Számunkra jelentőséggel egyetlen probléma bír: mi lett a további sorsa annak a kivételezettségi igénynek, amit az osztrák miniszterek az 1879. áprilisi közös minisztertanácson formuláztak meg? 4 5 Az 1879. május 16-i vám- és kereskedelmi konferencia jegyzőkönyve (Nr. 7.): OL К 26 1879 - 422. 46 A május 24-25-i konferencia jegyzőkönyve: OL К 255 1880 - 6 - 1788. A tárgyalásokat közvetlenül előkészítő vám- és kereskedelmi konferencia 1880 májusában a helyzet ismeretében józan önmérsékletre törekedett, így nem vállalkozott a Chlumecky-elv in extenso alkalmazására. A szerényebbre fogott új célkitűzés nem a teljes vámmentességet igényelte, hanem csupán mérséklést (amit a terv a mindenkori szerb vámok 3/8-ában jelölt meg) és ezt a kedvezményt sem az osztrák—magyar kivitel egészére, hanem annak egy (bár fontos) részére.46 Bécs ezután már közölhette a belgrádi kormánnyal, hogy kész a tárgyalások megkezdésére, és várja a szerb meghatalmazottakat. Ausztria-Magyarország 1880. júliusában ért el oda, ahová a július 8-i konvenció értelmében legkésőbb 1878 késő őszéig el kellett volna jutnia. Itt is szembeötlő tehát a tetemes időveszteség, ám érdemi tárgyalásokra még ezután sem kerülhetett sor. Egy szokványos jogvitának indult konfliktus mély politikai válságot idézett elő a két ország viszonyában. 1880 februárjában Szerbia kereskedelmi szerződést kötött Angliával, amelyben - egyebek mellett — az angol áruk bizonyos kategóriáira a fennálló szerb vámtarifánál kedvezőbb elbánás lehetőségét teremtette meg. Az osztrák—magyar diplomácia a legnagyobb kedvezést előíró 1862-es török szerződésre, valamint a berlini szerződés 37. cikkére hivatkozva követelte ugyanezen kedvezményeket az osztrák—magyar kereskedők számára is. Ristic a kérést kereken visszautasította, mivel szerinte az 1862-es szerződés már nem bír jogerővel Szerbiára nézve; a 37. cikkben előírt status quot úgy értelmezte, hogy az csakis a már 1878-ban is érvényben volt szerb autonóm vámtarifára vonatkozik. Jegyzékében ugyanakkor igyekezett lekicsinyelni ezen interpretálásbeli eltérést: a 37. cikk előírta status quo úgyis csak az új szerződés létrejöttéig kell, hogy fennmaradjon — ha tehát gyorsan megkötik a kereskedelmi konvenciót, az ügy magától lezárul. A probléma bagatellizálása átlátszó fogás volt. A valóságban Ristic nem kevesebbet tett, mint hogy magának követelte azt a lehetőséget, hogy csak a jövőben, egy új szerződésben ismeije majd el jogszerűnek azt az állapotot, amelyet a kettősmonarchia egészen addig vitathatat
