Századok – 1979
Tanulmányok - Palotás Emil: Célok és a történeti realitás. Osztrák–magyar gazdasági törekvések a Balkánon a berlini kongresszus időszakában 983/VI
992 PALOTÁS EMIL állapodásoktól eltérően immár egyedül Ausztria-Magyarországnak kellene magára vállalnia. A harmadik nagy kérdéscsoportról, a kereskedelmi viszonyok terén elérendő javításokról a Schwegel-tervezet viszonylag kevés szót ejtett. A problémát tulajdonképpen kettéosztotta, mert amíg az 1862-es, Törökországgal kötött, még hatályos kereskedelmi szerződéssel kapcsolatban érdemi megjegyzéseket tett (mindazon jogok és előnyök, melyeket ennek alapján a Monarchia élvez, változatlanul fenntartandók nemcsak a Portának közvetlenül alávetett területeken, hanem azokon is, amelyek a jövőben esetleg csak közvetve lesznek neki alárendelve; a kereskedelmet új monopólium vagy privilégium bevezetésével korlátozni, új adókkal terhelni nem lehet stb.), addig a kettősmonarchia déli szomszédaira vonatkozóan beérte egy sokat sejtető mondattal: kereskedelmi viszonyaink szabályozása Boszniával, Hercegovinával, Szerbiával és Montenegróval különleges szem* pontok szerint fog történni. A március végi kereskedelmi konferencián, amelynek a külügyminisztérium elaborátumát kellett megvitatnia, gyorsan kiderült, hogy az osztrák és a magyar kormányszervek álláspontja jószerivel csupán abban egyezett meg, hogy a kongresszus kínálta alkalmat feltétlenül meg kell ragadni új gazdasági előnyök szerzésére, viszont egy sor lényeges kérdésben nézeteik annyira ellentétesek voltak, hogy a külügyminisztérium óhajtotta közös és egységes program azonnali kidolgozására semmi remény nem volt. A döntést el kellett halasztani. Az álláspontok egyeztetését Andrássy a budapesti és a bécsi kormány egymás közötti megbeszélésére bízta? 3 A két birodalomfél kormánya 1878 tavaszán hosszan elnyúló tárgyalásba kezdett. Leghevesebben a Balkán-politikában alkalmazandó kereskedelempolitikai alapelveket vitatták. A Monarchiával határos délszláv államokkal, ill. területekkel szemben követendő magatartásról homlokegyenest ellenkező nézetek alakultak ki. Az osztrák kormány amellett szállt síkra, hogy Szerbiát, Montenegrót, Boszniát és Hercegovinát területi különállásuk megőrzése mellett gazdaságilag asszimilálni kell a kettősmonarchiába. A vámuniótól a bécsi kabinet sokat várt, nemcsak gazdasági vonatkozásban, hanem politikailag is; ezt a jelszót találta alkalmasnak arra, hogy szembeállítsa az udvar és a katonák közvetlen területi hódításra irányuló szándékával. A délszláv területek gazdasági beolvasztása tehát számukra az annexió alternatíváját képezte 1878 tavaszán. Akkortájt ezen gazdasági egyesítés követelésével tele volt az osztrák-német liberális sajtó. Igen szélsőséges nézetek láttak napvilágot; még a szerényebbek közé tartozott az, amely a félsziget egészét be kívánta vonni a vámunióba, és emellett katonai szövetséget és más garanciákat követelt a balkáni országoktól? 4 Az osztrák kormány nézeteit összefoglalóan Chlumecky kereskedelmi miniszter fejtette ki Andrássyhoz és Tiszához intézett május 30-i memorandumában. A miniszter szerint a gazdasági bekebelezés kereskedelempolitikailag, sőt politikailag is egyenértékű a területi beolvasztással, ám ez utóbbinál lényegesen kevesebb nemzetközi problémát okoz, és pénzügyileg sokkal kevésbé terhes. Később osztrák részről arra is hivatkoztak, hogy a vámunióval megelőzhető a délszláv területek egymás közötti vámegyesülése, ami az első lépés lehetett volna ezek politikai egyesüléséhez. Ugyancsak erősen hangsúlyozták, hogy 13 Aúdrássy an Tisza. 5. April 1878. Uo. 14 Singer 59.
