Századok – 1978
BESZÁMOLÓ - Kerekasztal-vita az európai fasizmusokról (Balázs Ilona) 955
960 BESZÁMOLÓ 960 Spanyolországban a fasizmus tömegbázisát általában a Falange taglétszámán mérik. Ez közismerten alacsony volt: 1936 februárjában Stanley G. Payne adatai szerint — egy éven belüli 100%-os növekedése ellenére - mintegy 10 000 fő. Körülbelül ugyanennyi volt a falangista diákszövetség, a SEU taglétszáma. Ez azonban a kérdés túlságosan egyszerű megközelítése. A spanyol jobboldal táborában ugyanis, belső ellentétei ellenére, már jóval az 1936. júniusi lázadás, sőt, a Népfront választási győzelme előtt megindult a konzervatív erők eltolódása a radikális szélsőjobboldaliság irányába. A spanyol jobboldal több szerző által exponált fasizálódása a tömegbázis, és részben a tömegmozgalom kérdését is másképpen veti föl. A reakció táborának legnagyobb konzervatív tömbje a Spanyol Jobboldal Autonóm Szövetsége, a katolikus irányzatú CEDA volt. Ennek jobbszárnyán a Szövetség ifjúsági tagozata (Juventud de la Acción Popular - JAP) helyezkedett el, amely többtízezres táborával már 1934-ben a jobboldal fő parlamenten kívüli ütőereje volt. Vezére, Ramón Serrano Suner szinte összekötő kapocs a spanyol katolicizmus, a Franco-Klikk és a Falange között, hiszen egyszemélyben a JAP vezére, Franco sógora és José Antonio Primo de Rivera diáktársa. Ő, már 1936 júniusa előtt, a JAP nagyszámú aktivistáinak csoportjával együtt átlépett a falangistákhoz és csatlakozott a falangista milíciához. (Később nemcsak a tengelyhatalmak oldalán való közvetlen háborús elkötelezettséget szorgalmazta, hanem a belpolitika ennek megfelelő átalakítását is.) A képet színezi, hogy Primo de Rivera és a CEDA idősebb vezetői, pl. Gil Robles között korántsem volt ilyen harmonikus a kapcsolat. A spanyol reakció egy másik fontos, bár nem ennyire tömeges irányzata a monarchisták tábora. Mindkét szárnyba tartozók, az alfonzisták és a karlisták is a lázadás legkorábbi hívei közé számítottak. 1934. március 31-én egyaránt részt vettek a Mussolinival folytatott tárgyaláson, ahol az olasz fasiszták konkrét ígéretet tettek egy jövendő lázadás fegyveres támogatására. A fegyverek elosztását két pártvezér az alfonzista Goicoechea-raés a karlista Rodezno grófra bízták. Két évvel később mindkettőjüket ott találjuk azok között is, akik a letartóztatott Primo de Rivera jelölését sürgetik az 1936. május: cuencai pót választáson, hogy így szabadítsák ki. Igen jellegzetes szerepet játszik Calvc Sotelo, az alfonzisták pártjának, a Spanyol Megújhodás mozgalmának a vezére, ak 1936-ban átveszi a parlamenti szélsőjobboldal vezetését Gil Roblestől és a február választáson kibukott Primo de Riverától. Ő, a cortes drámai 1936. június 16-i ülésén azza fejezi be hozzászólását, hogy Spanyolországnak rendteremtő államra van szüksége, s ha e; fasiszta állam, akkor ő fasisztának vallja magát. (Érdekes, hogy Primo de Rivera, ak mozgalmára azelőtt sohasem használta a fasiszta jelzőt, ezúttal a börtönből tiltakozott ; meghatározás kisajátítása ellen.) Végül a reakció táborának harmadik összetevője, a katonai szélsőjobboldal érdeme figyelmet. Ez közelről vizsgálva jóval tarkább sereglet, mint általában hiszik, tagja gyakran egyik vagy másik politikai párt tagjai vagy hívei. Szélsőjobboldalán a többszörö lázadó Sanjurjo tábornok áll, de még Zamora elnök liberális burzsoá köréből is kikeni olyan figura, mint Queipo de Llano tábornok, aki hamisítatlan fasiszta jelszavakkal é módszerekkel lép föl 1936-ban, meghirdetve, hogy Spanyolországnak huszonöt évdiktE túrára van szüksége. Mindezt nem azért mondta, mintha egyetértene azzal, hogy fasiszta rendszerek csa kiterjedt tömegmozgalom talaján keletkezhetnek. Tény, hogy a konzervatív pártok
