Századok – 1978
BESZÁMOLÓ - Tudományos ülésszak Ady Endre életművéről (Soós István) 933
BESZÁMOLÓ 953 cikkei. 1905/6-ban Ady - Szabó szerint - két dologban tér el a polgári radikálisoktól. Az egyik természetesen mindaz, amit a költő szemlélete ad a világnézethez. A másik: Ady a „nagypolitikához" kapcsolódva tette meg azt az utat, amelyet a polgári radikalizmus attól távolabb járt végig. Jászi és Szende Pál sem tartozott politikai pártokhoz, Ady is — csalódásai miatt — szakadt el a liberális színezetű pártoktól. Debreceni joghallgató korában a függetlenségiekhez csatlakozott. Néhány hónap után a szabadelvűek táborában látjuk. Szemléletére hatott az 1896-os választás körül kibontakozott konzervatív tábor küzdelme a szabadelvű liberalizmus polgári orientációjú erőivel. A konzervatív erők törekvéseit a Nagyváradi Naplóba írt Ady-cikkek kommentálják. Ε korszakában Ady is a Bánffy Dezső vezette szárny hívének mutatkozik. Ady célja — e cikkeiben is — a liberalizmus megújítása, vagy ahogy maga nevezi: a radikális liberalizmus megteremtése. Ennek tágabb kereteit egy 1902.novemberi cikk dokumentálja. Ebben megjelöli eszmei hagyományait és jelenkori útmutatóit: a magyar és a nemzetközi liberális-demokratikus szemlélet előfutáraiban, a természettudományos alapozottságú korszerű liberális szemlélet kortárs klasszikusaiban. Ady cikkeiben megjelenik a pozitivizmus és a szociológia fogalma, nem szoros értelmükben, hanem ennek szinonimájaként mint a polgári radikalizmus fogalmai. Ady azt vallja, hogy már meg kellett volna haladni az 1848.márciusi vívmányokat, s az ország még 1847-nél tart (1902. márc. 15-i cikk). 1903-ban még bízik, hogy a mind erőteljesebben szerveződő újkonzervatív erőkkel szemben hasonló módon szerveződhet az újjászülető magyar liberalizmus frontja. Széles körű szövetséget képzel el. 1902 márciusában például még a kormányból kiszorított két miniszterre, Hegedűs Sándorra és Fejérváry Gézára is számít, nemkülönben Tisza Istvánra. Idáig nyúlik az előzménye annak, hogy Fejérváryban intranzigens liberálist lát a darabont-kormány idején. A függetlenségi koalícióban az 1899-1902 közötti újkonzervatív erők támadásának folytatását látja, amely 1903 után függetlenségi demagógiával kísérletezik. Párizsból hazatérve Ady a koalíciós ellenzékben az ország polgári fejlődését fenyegető ellenforradalmi rohamot fedez föl. Ekkor már — korábban nem — Bécs is Európát jelenti számára. Ezért foglal állást a Fejérváry-kormány mellett, mint egy 1906-os cikkében íija: II. József és Kazinczy példáját emlegetve. Egy 1907-es cikkében veszi tudomásul az intranzigens liberális szárny végleges megsemmisülését. Eddig még Tisza Kálmánt is a liberális hagyományok között tartotta számon, egysorban emlegetve Jókaival, Vajdával és Szilágyi Dezsővel. A darabont-kormány bukása után már csak a parlamenten kívül lát erőt arra, hogy korszerű liberális táborrá szerveződjék. Főleg az új arculatú liberális értelmiséghez fordul bizalommal. Párizsból, 1905 februárjában írt cikkében üdvözli a „demokrata kultúr-Magyarország" programját. Ez már gyökeres világnézeti váltás, nem a politikai áramlat szerint határozza meg programját, hanem a művelődést és műveltséget tűzi ki zászlóként. Nemcsak politikai fordulatról van szó, hanem a párizsi élmények hatásáról is. Az ország elmaradottsága ekkor vált igazán élménnyé. Ady és a modernség találkozása egyszerre volt művészi, szerelmi, életformát érintő és politikai impresszió. Ez avatta korszerű költővé. Ez megváltoztatta politikai szemléletét is: 1904 decemberében két cikke jelenik meg, amelyekben erről van szó (Jeanne d'Arc és modern ellenségei; Brunitere esete). Felismeri, hogy a konzervatív eszmekör táborában is előfordulnak szellemi értékek, a progresszív táborban viszont bizonyos „vaskalaposságot" tapasztalt. Mindkét cikk a Budapesti Hírlapban jelent meg. A szakirodalom úgy tudja, ez volt az egyetlen eset,
