Századok – 1978

BESZÁMOLÓ - Tudományos ülésszak Ady Endre életművéről (Soós István) 933

950 BESZÁMOLÓ 950 Ady és a radikálisok nem egyeztek a forradalom megítélésében. Ady azonban felismerte a radikálisok szerepét a forradalom előkészítésében. Ugyanis, bármikor alakult is ki forradalmi helyzet, a radikálisok a forradalom mellé álltak, vagy éppen annak élére kerültek. 1918-ban Ady már inkább jelképe, mint vezéregyénisége volt a forradalomnak, de az őszirózsás forradalmat a sajátjának vallotta. Az előadás befejezéséül Vezér Erzsébet föltette a kérdést: magányos volt-e Ady Endre. Magányos volt - szerinte - annyiban, amennyiben az emberi lét megfejthetetlen nagy kérdéseivel találkozott. És annál magányosabb, mivel a lét szomorú titkait mindenki másnál mélyebbről és makacsabban faggatta, fürkészte, Magányos, mint akinek lesújtó és felemelő küldetésként adatott, hogy a Mindent hurcolja. De az előadó szerint — nem volt abban az értelemben magányos, hogy megtalálta azt a társadalmi-politikai közeget, amely kortársainak legjobbjait tömörítette. Velük együtt harcolhatott az emberi haladásért és a magyar nép szebb jövőjéért. Király István akadémikus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Huszadik Századi Magyar Irodalomtörténet tanszékvezető egyetemi tanára „Ady és a Naumann-terv" című előadásában azt hangsúlyozta, hogy három számottevő ideológiai irányzat befolyásolta döntően Adyt fejlődése során. Az egyik a sajátos, a korai s így nemzeti-vallásos formát öltő magyar polgári gondolat; a másik a felvilágosodás kori örökség, a Nagyváradtól kezdve egész életét végigkísérő progresszív, modern polgári értelmiségi eszmekör, az ún. radikalizmus; a harmadik a nem annyira filozófiai, de elsődlegesen művészi-irodalmi hatásokon át érvényesülő, századvégi, századeleji anarchisztikus-életfilozófiai érzelmi forradalmiság, a kultúrkritika, a modernista antikapitalizmus. Az előadó kiemelte, hogy Ady nem ideológiákon keresztül és az ideológiákon belül maradva élte meg a társadalmi változásokat, hanem közvetlenül a valóságon át. Történelmi-társadalmi jellegű élmények jelentették számára a fő meghatározót. Mátrai László véleményéhez kapcsolódott: Ady a körülötte levő eszmeköröket szabadon használva, azokat kritikailag átalakítva, egy a valóság törvényeinek engedelmeskedő külön világképet alkotott. Az őt ért ideológiai hatásokhoz viszonya ellentmondó volt. A radikalizmus vonatkozásában polémiája még nem tisztázott. Éppen ezért jelentős az 1916-ban írott, a Naumann-féle Közép-Európa-tervről szóló vitába kapcsolódó Ellenségekkel egy szándékon c. cikk. Ebből világlik ki, hogy milyen ellentmondásos volt Ady és a radikalizmus viszonya. A továbbiakban Király akadémikus a német imperialista törekvések közép-európai vonatkozásait mutatta be, ezen belül külön hangsúllyal szólt a Naumann-tervről. Jásziék mellette voltak a Naumann-tervnek, mivel a spenceri differenciáció-integráció törvényét vallva úgy érezték, a fejlődés irányába visz e gondolat. Hiszen a nemzeti széttagoltság után a kanti álmokat, a „nagy népszövetség" álmát, a hobsoni „világállamot" valósítja meg, és elősegíti „a nemzeti partikularizmusokon túlemelkedő világgazdasági szervezetnek" a megteremtését, s előreviszi ezzel a városiasodást, az ipar fejlődését, a kultúrát, a demokratizálódást s nem utolsósorban a nemzeti-nemzetiségi kérdések megoldását is. Olyan eszmék voltak ezek mind, amelyeket Ady is vallott. Ennek ellenére „ellenségekkel" lett „egy szándékon", Jásziéktól eltérően gondolkodott. A „nagy Egy-világ" neki is álma volt. Az emberi integráció századának tekintette ő is a 20. századot. Más állásfoglalást diktált azonban számára, de ez nem a nemzeti elzárkózás, hanem az antiimperialista beállítottság: a megélt peremvidék.