Századok – 1978

BESZÁMOLÓ - Tudományos ülésszak Ady Endre életművéről (Soós István) 933

948 BESZÁMOLÓ 948 magatartása is riasztotta. Felmerült a lehetősége annak, hogy a költő megőrizze szigorú pártonkívüliségét. Ezt nem tehette akkor, amikor régi bajtársai, valamint több író- és költőtársa párttá, nevezetesen éppen a Radikális Párttá szerveződtek. A pártalakítás érdekében emelte föl szavát a galileista Polányi Károly is. Ady tudta, hogy a magyar polgárság erőtlen és korrumpálódott, nem lehet igazi vezetője a radikális küzdelemnek. Jászi Oszkárral szemben ezért volt szkeptikusabb, kétségeinek inkább hangot adó. Ady ítéletét Jászi Oszkárnak egy, az 1930-as évekből származó emlékezése hitelesítette. Az első világháború még tovább gyengítette a radikálisok politikai lehetőségeit. Ez a reformista párt nem volt képes arra, hogy hatásos békepropagandát fejtsen ki, mivel hiányoztak megfelelő tömegkapcsolatai, s nem volt elég szervezett. A háború kitörése a legtöbb embert megzavarta, a radikálisok — bár a maguk módján szembeszálltak a háborús hangulattal — tiszteletben tartották a Burgfriedent, főleg a háború első szakaszában. Magatartásukat a hallgatás jellemezte akkor, de ez beszédes hallgatás volt. Később főleg gazdasági problémákat vetettek föl. Csak Ady látta az első pillanattól fogva teljesen reménytelennek a háborút Magyarország számára, s ezért még Jászi is túl pesszimistának tartotta a költőt. Jászi abban reménykedett, hogy a háborút hosszan tartó béke fogja követni, s evolucionista beállítottságának megfelelően hitt a népek soha nem látott mértékű integrációjában. Ennek az illúziónak dokumentuma a Huszadik Század 1914. decemberi száma. Ebben a számban még Szabó Ervin is közel került a háborúnak mint kész ténynek igenléséhez. A folyóirat következő számában azonban Szabó Ervin már korrigálta előző nézetét. Jászi következetesen elutasítja a háborút, de okait túl nagy mértékben vezeti vissza kulturális tényezőkre (vö. Háború és kultúra c. cikkét). A továbbiakban Vezér Erzsébet vitába szállt Király István „Ady és a Monar-hia" c. tanulmányával. Nem értett egyet azzal, hogy Király Jászit monarchikus nacionalistának tartja. Szerinte Jászi egy demokratikus, a népek egyenjogúságán alapuló föderáció lehetőségében bízott (más kérdés, hogy mekkora realitással). Az ő Közép-Európája nem volt azonos a monarchia fenntartásának elképzelésével. Vezér hangsúlyozta, hogy egy államszövetség önmagában sem nem haladó, sem nem reakciós, ez attól függ, mi a tartalma. S szerinte még Király sem vitatja, hogy Jászi „az uralkodó osztályokétól éllel elütő, mind kulturáltabb, demokratikusabb formákat keresett". Tehát Jászi nem a monarchikus elképzelések híve volt, hiszen a Monarchiát „merev feudális-bürokratikus néphalmaznak" jellemezte, Ignotusszal szemben, aki ragaszkodott a Monarchia területi épségéhez. Egyetért Királlyal abban, hogy Jászi föderáció tervezetének célja az ország földarabolásának megakadályozása volt. Ebben nem áll egyedül, még a mérsékeltebb román politikusok is Magyarországon belül képzeitékel a román kérdés megoldását. Az Ady-Goda-polémiának is az a kulcsa, hogy a román költő-politikus a Liga Politica nevű szervezet tagjaként Erdély elcsatolásán munkálkodott. Ady távirata is azt dokumentálja, hogy 1918-ban bízott a radikálisok föderációs elképzeléseinek megvalósításában. Ady és a Radikális Párt egyezett a háború elutasításában, bár Ady ezt nagyobb intenzitással, érzelmileg telítettebben fejezte ki. Egyezett abban is, hogy a demokratikus jogokat a háború ellenére is meg kell valósítani. Jászi ugyan túlzott jelentőséget tulajdonított a háború okai közül a tudati tényezőknek, ez elhomályosította tisztánlátását. De nem oly mértékben, hogy a háborúval kapcsolatban föl ne vessen lényeges erkölcsi problémákat. Tagadja, hogy a háború Malthus törvényének következménye lenne. Vele