Századok – 1978

BESZÁMOLÓ - Tudományos ülésszak Ady Endre életművéről (Soós István) 933

BESZÁMOLÓ 947 Világ 1911. nov. 24-i számában írt. A mártír parasztdemokratát mély együttérző tisztelettel, de egyben kritikával siratta el. Előadása következő részében Pölöskei felvetette a kérdést: hogyan ítélte meg Ady a parlamenti ellenzék szerepét? Idézi versrészleteit a Parlamentről (Dal a Hazugság-házról); Ady bírálta az 1911-ben induló parlamenti obstrukciót (Ficánkol a parlament). Apponyi Albertet szinte szánalmas, anakronisztikus és egyben bámulatra méltó figuraként, „a Jókai embere'Mcént tartotta számon (Nyugat 1911. ápr. 16.). Ady csak 1912 után figyelt föl valójában a Tisza-ellenes radikálisokra, bár látja ellentmondásos voltukat. Eleinte gúnyosan nyilatkozik Károlyi Mihályról, később azonban hangja megváltozik, főleg akkor, amikor megszilárdul Károlyi és Justh Gyula szövetsége. A költő által álmodott forradalmi hullám visszaszorult, mielőtt diadalmaskodhatott volna. „Ez a hőkölő harcok népe" —írta egy versében. A menekülő élet, A magunk szerelme, a Ki látott engem? c. kötetek jelzik a költő fájdalmas megtorpanását. A megváltozott viszonyokat példázzák a kuruc versek és a Galilei-kör lelkes, változásra készülő fiataljaihoz intézett márciusi üzenetei is. 1912/13 után kuruc verseiben egyre gyakrabban jelennek meg a bujdosás és a csatavesztés motívumai. Valamint újra és újra feltűnik a vezértől és seregtől egyaránt magára maradt Mikes Kelemen alakja. A költő azonban továbbra is hitt a társadalmi átalakulásban, bár rendkívül küzdelmesnek és súlyosnak látta. Nem hisz a forradalom végső vereségében, a reakció győzelmét ideiglenesnek tartja (A Hóesés átka). Ady nem azonosul Ignotus pesszimizmusával, „Hadd jöjjön a sajtószabadság" c. cikkében (1913. dec.) titkos forradalomvárásáról vallott. Új vonás Ady magatartásában, hogy kereste a baloldali ellenzék körében lehetséges szövetségeseit, s ezt a kört mind jobban tágítani igyekezett. Türelmesebbé váltak velük szemben alkalmazott kritikái is (vö. 1914 májusában írt levelét Hatvany Lajoshoz). Ady a baloldali ellenzék részköveteléseit foglalta egységbe költészetében és prózájában. Befejezésül Pölöskei megállapította, hogy 1912—14 között Ady látta a legvilágosabban a magyar társadalom problémáit, sürgette a progressziót a forradalmibb cselekvésre. A világháború kitörése azonban szétfoszlatta reményeit. A költő pályája mégsem futott zátonyra, egyre magasabb csúcsokat hódított meg. Vezér Erzsébet kandidátus „Ady és a radikálisok a háború alatt" címmel — egy hosszabb tanulmányának részletét — olvasta föl. (A teljes tanulmány az Irodalomtörténet c. folyóirat 1977. évi 4. számában jelent meg.) Elhangzott előadásában Ady Endrének az első világháború idején tanúsított magatartását, a Jászi Oszkár vezette Polgári Radikális Párthoz való viszonyát világította meg. Bevezetőben bemutatta, hogy Ady elkésettnek érezte már a közvetlenül a világháború előtt alakult Radikális Párt zászlóbontását. A „Tűz ünnepén" című verse bizonyítja a költő csüggedt hangulatát. A „Levél a Végekről" című versét pedig a párt országos alakuló gyűlésére küldi — maga helyett, és a pártalakuláshoz kapcsolja a „Tábor-tűz mellett" c. költeményt is, főleg a versek hasonló motívumai alapján ... S bár üdvözli a Radikális Párt létrejöttét, lelkesedését inkább a régi harcok emléke szítja. Ennek ellenére csatlakozik a párthoz, más lehetőséget nem lát a maga számára, mint ennek a pártnak az elfogadását. Az előadó szerint a függetlenségi pártot — bár Károlyival rokonszenvezett — nem érezhette magáénak, mert nagy része még túlságosan kötődött a feudális nagybirtokhoz, a közjogi politikához. A szociáldemokratáktól elválasztotta a véleménykülönbség a nemzeti kérdésben, a parasztpolitikában, továbbá a pártvezetőség gyakran megalkuvó