Századok – 1978

FOLYÓIRATSZEMLE - Klessmann; Christoph: Az 1849-es birodalmi alkotmány megvédéséért folytatott harc társadalomtörténetéhez 801

802 FOLYÓIRATSZEMLE ható, hogy elfogadását és életbeléptetését megalkotói attól a porosz hatalomtól tették függővé, amelytől a korábbi fejlemények alapján pozitív hozzáállást, segítséget reálisan nem várhattak. Pedig a nemességtől eltekintve, szinte minden réteg támogatta a frankfurti határozatokat, melyek megfelelő bázist nyújtottak, elegendő integráló- és mobilizáló erővel rendelkeztek a felülkerekedő ellenforradalommal szembeni összefogáshoz. Az alkotmány a tömegek szemében a sikeres forradalom szimbóluma volt és hozzájárult az alternatívák - ti. a Vormärz-beli állapotokhoz való visszatérés és a forradalmi eredmények megvédése dilemmájának - tudatosításához, ami pedig a nagypolgárság és a munkások közötti érdektalálkozás megfogalmazódásához vezethetett. Részben önként, részben a közvélemény nyomására elfogadta a frankfurti nemzetgyűlés művét 28 fejedelmi udvar is, ami viszont a dinasztiák és a nép közötti ellentétek áthidalhatóságának reményét villantotta fel. A porosz uralkodó április 28-án a császári koronát, a Frankfurt által megfogalmazott egységes Németország jelképét, mint ismeretes, elutasította. Cselekedete szinte valamennyi német államban gyűlések, tüntetések, barrikádharcok sorozatát váltotta ki, sőt összecsapásokhoz is vezetett. A májusban kirobbant mozgalmak értékelése a szakirodalomban korántsem egységes. Az ellentmondásos kép helyes megítéléséhez Klessmann elengedhetetlennek tartja a harcok szociális hordozóinak pontos megismerését. A szerinte túlságosan általánosító és leegyszerűsítő elemzés veszélyének elkerülése érdekében egyenként vizsgálja meg a megmozdulások legfőbb színtereit, középpontba állítva a felkelők társadalmi összetételének kérdését. Alapforrásként az elesettek, a sebesültek és a letartóztatottak listáit, a vizsgálati eljárások jegyzőkönyveit használja s az így kapott eredményeket összevetve a helyi adottságokkaljut el végső megállapításaihoz. A kizárólag gazdasági és társadalmi szempontok alapján ugyanis nem tekinti megérthetőnek, hogy miért maradt oly feltűnően nyugodt az egyébként legiparosodottabb német terület, a . Rajna vidéke; más esetben pedig éppen a központosítás hiánya és a szeparatista tendenciák hatása, valamint a sajátos történelmi múlt ismerete az, amely nélkül tanácstalanul állna a mai szemlélő a pfalzi felkelés radikalizmusa és az ipari proletariátussal alig számolható badeni forradalom előtt. Az alapos szakirodalmi ismeretekre támaszkodó szerző szerint a gazdasági-társadalmi fejlettség és a felkelések intenzitása között nehéz egyértelmű kölcsönhatást kimutatni. A szociális helyzet mellett ugyanis a mozgalmak lényeges, sokszor meghatározó faktorát a politikai tradíció, a hatalmistratégiai helyzet, a. politikai körök szervezettsége és a tömegek mentalitása jelentette. Mindez együttesen határozta meg az események kimenetelét. Szemben azzal a korábbi megállapítással, melynek értelmében a forradalmi megmozdulások hordozója a kispolgárság, aktív magja pedig a proletariátus volt, Klessmann arra a következtetésre jut, hogy az egész Németországra kiterjedő politikai mozgalomban a nagypolgárság bizonyos csoportjai, a közép és „képzett" polgárság jelentős többsége, az ún. „dolgozó osztály" (kézművesek, legények, munkások, napszámosok és kisparasztok) és elszórtan a közép- és gazdagparasztság képviselői vettek részt. Igaz a felkelés radikalizálódásával párhuzamosan a vagyonos polgárság visszahúzódott és a fő hangsúly az alsó rétegekre helyeződött, a vezetésben azonban továbbra is az értelmiségiek, a tudósok és a művészek, valamint a hivatásos forradalmárok játszották a vezető szerepet. A széles körű összefogás felbukkanó lehetőségével a német forradalom nem tudott élni, a vereség a kedvezőnek tűnő körülmények ellenére bekövetkezett. A szerző szerint jelentős mértékben hozzájárult ehhez az ellenforradalom helyzeti előnyén, a forradalmi akciók összehangolásának elmaradásán, a forradalmi központ és egy megfelelő képességű vezetés hiányán túl, a mérsékeltek megalapozatlan félelme a vörös köztársaságtól. Ε hibás körben való gondolkodás következtében nem ismerték fel, hogy a szociális forradalmat csak nagyon kevesen akarják, s hogy ezekkel az elemekkel együttműködve saját érdekeik is érvényesíthetők. A helyzet téves megítélése a forradalmi gyakorlat előtti meghátráláshoz, az ellenforradalmi udvarokkal történő szövetkezéshez vezetett. (Historische Zeitschrift 1974. 2. sz. 283-337. L) E. G.