Századok – 1978
FOLYÓIRATSZEMLE - Klessmann; Christoph: Az 1849-es birodalmi alkotmány megvédéséért folytatott harc társadalomtörténetéhez 801
FOLYÓIRATSZEMLE 801 Az ideiglenes központi kormányzat jogköréről, a végrehajtó és törvényhozó hatalom viszonyáról kibontakozó vita a Pál-templomban azt bizonyította, hogy az alapvető alternatívát - a nagyfokú differenciálódás ellenére is - az uralkodók közreműködését kizáró parlamenti demokrácia, illetve a velük történő együttműködést elfogadó alkotmányos monarchia jelentette. Boldt behatóan elemzi a különböző pártok és csoportok javaslatait. Külön foglalkozik a fokozatosan az események kulcsfigurájává váló Heinrich ν. Gagern szerepével, a parlamentnek felelős ideiglenes kormányt követelő demokraták, valamint a törvényhozó és a végrehajtó hatalom tevékenységét egymástól teljesen függetleníteni szándékozó konstitucionalisták között egyensúlyozott. A balközép vezére felismerte, hogy a német kormányok bármilyen jellegű részvétele a központi hatalom megteremtésében konfliktussal fenyeget. Ennek megelőzése érdekében látszólag feladta eredeti konstitucionalista álláspontját, s ezzel megnyerte az ingadozók jelentős részét azon kompromisszumának, mely eltekintett a népszuverenitás következetes érvényesítésétől és tisztázatlanul hagyta a miniszteri felelősség kulcsfontosságú kérdését. A birodalmi kormányzó megválasztásának látszatra forradalmi, valójában monarchikus érdekeket szolgáló lépése így a mérsékeltek felülkerekedését készítette elő. A többség a parlament funkcióját konstitucionalista szellemben szabályozta, a fejedelmi kormányok illetékességét a végrehajtó hatalom gyakorlásában nem kérdőjelezte meg és ezzel tulajdonképpen lemondott a politikai cselekvés lehetőségéről. A nemzetgyűlés csődje, a demokraták veresége a látszólagos győztes balcentrum létének alapját, a közvetítés lehetőségét szüntette meg. A parlamenti eszme hanyatlása ugyanakkor a monarchián belüli esélyeiket tévesen megítélő mérsékeltek pozícióit is aláásta. A birodalmi minisztérium az ekkor már egyértelmű konzervatív fejedelmi kormányok játékszere lett. A parlament felett aratott győzelmével Gagern tehát saját bukását is előkészítette és eljátszotta annak esélyeit, hogy Németország felzárkózzék a nyugat-európai alkotmányos fejlődéshez. A balcentrum útját és alakváltozásait jellegzetesen példázza a kezdetben a demokratikus parlamentarizmus elveit hirdető, a szeptemberi fordulatot követően azonban a parlamenti kormányzás gondolatát elutasítók táborához csatlakozó R. Mohi esete. Cselekedeteit sokban a demokratikus átalakulással kapcsolatos félelmei befolyásolták. A tanulmány szerzője szerint ez a mozzanat önmagában azonban nem magyarázza meg a mérsékeltek és a mérsékeltté válók magatartását, mivel: a radikálisok törekvéseit kezdetben éppen a konfrontáció elkerülésének óhaja hatotta át; Struve gazdasági, szociális és politikai követelései a polgári társadalom létét nem fenyegette; a szélsőséges megnyilvánulások az ellenforradalom és az antiparlamentáris vagyonos polgárság szövetségének visszahatásaként jelentkeztek; a liberális táboron belüli szakadás, a mérsékeltek szembefordulása a klasszikus polgári liberalizmus nem egy tételével pedig már az 1847, október 10-i heppenheimi határozatokkal bekövetkezett. Vizsgálódásai alapján Boldt arra a következtetésre jut, hogy a német alkotmánytörténet a konstitucionalizmus platformjáról kiindulva nem érthető meg, mivel az akadályozza a valódi - a parlamenti demokrácia és a sokféle, de a monarchikus elv értelmezésében egyetértő irányzatok közötti - ellentétek feüsmerését. Úgy látja, hogy véleményével az 1848-at végkifejléséből megítélő ahistorikus visszavetítések elterjedése következtében kevesen értenek egyet, önmaga igazolására Rankét idézi, aki szerint a vizsgált korszak fő tendenciája a monarchia és a népszuverenitás elvének teljes szétválása, amivel minden más ellentét összefüggésben áll. (Historische Zeitschrift 1973. 3. sz. 554-622.1.) E. G. CHRISTOPH KLESSMANN: AZ 1849-ES BIRODALMI ALKOTMÁNY MEGVÉDÉSÉÉRT FOLYTATOTT HARC TÁRSADALOMTÖRTÉNETÉHEZ Csaknem tizenkét hónapos tanácskozás után 1849. március 28-án megszületett a német birodalmi1 alkotmány, a 48-as forradalmat formailag-jogilag lezáró, a parlamenti csoportok által képviselt társadalmi rétegek közötti kompromisszumról tanúskodó, az alapvető liberális követelményeknek így is messzemenően megfelelő dokumentum. A német forradalom ellentmondásos fejlődésével magyaráz-
