Századok – 1978

FOLYÓIRATSZEMLE - Gonda; Imre: Verfall der Kaiserreiche im Mitteleuropa. Der Zweibund in den letzten Kriegsjahren (1916-1918) (IsmFarkasMárton) 783

784 TÖRTÉNETI IRODALOM végső soron a szélsőséges imperializmus került ki győztesen s juttatta el a német népet addigi történelme legnagyobb nemzeti katasztrófájához. A katasztrófába torkolló történelmi úton a német munkásosztály sajátságos helyet foglalt el. A munkásosztály a háború kitörésével súlyos válságba került: a háború kitörését megakadályozó internacionalista kötelezettségét teljesíteni nem tudta. Gonda Imre találóan mutat rá, hogy a kötelezettség nem teljesítése szubjektív, emberi hibákra aligha vezethető vissza. Sokkal inkább az imperializmus gazdasági, társadalmi kihatásainak eredőiről volt szó. Az imperializmus a munkásosztály régebbi „nyomor egységét" felbomlasztotta. A technikai fejlődéssel bekövetkezett termelékenységnövekedés, a szakismeret és készség ugrásszerű emelkedése kialakított egy súlyában rendkívül fontos munkásréteget, amely az anyagi jólét egy meghatározott fokán elvesztette a forradalomhoz kapcsolódó érdekeltségét. Ε folyamat a német munkásosztályt megosztotta s jelentős részét - a szociáldemokrata vezető csoportok hatása alatt - bizonyos belső reformok kiharcolásában (s nem a forradalomban) vélte elérhetőnek érdekei megvalósítását. A reform utáni törekvés volt az, amely a Bethmann-Holweg-i belpolitikával közös nevezőre jutott, s egyben támogatta a nyugati hatalmakkal kötendő megegyezéses béke gondolatát. A jelzett politikai zsákutcába jutott: míg a nagypolitika színpadán Bethmann -Hollweget aaját „belső ellenfelei" söpörték el, a szociáldemokrata vezetőket a baloldali Spartacus bélyegezte opportunista árulónak. Tragikus, hogy a munkásosztályon belüli baloldali szárny túlságosan gyenge volt ahhoz, hogy az uralkodó osztályok katasztrófa-politikájával szemben azt a forradalmi alternatívát győzelemre vigye, ami a bolsevikoknak a cári Oroszországban sikerült. Ennek végzetes következményeit nemcsak a német nép, hanem Közép-Európa népei is saját sorsuk további alakulásában érezhették. A monográfia második nagy fejezete az imperialista koalíció másik tagjainak, az Osztrák-Magyar Monarchiának bel-, és külpolitikájával, abból fakadó háborús célkitűzéseivel, majd háborús részvételével foglalkozik, amelyek ha lehet, még a Német-Birodaloménál is bonyolultabbak voltak. A Monarchia esetében olyan „soknépű" államalakulatról volt szó, amelyben az ott élő nemzetek együttélését a kapitalizmus kibontakozása minőségileg változtatta meg. A szerző megállapítása szerint a nyelvi különbségek mindmegannyi közösség létrehozását idézték elő, amelyek ereje a belső gazdasági fejlődésükkel arányosan növekedett. A kapitalizmus fejlődésével a hagyományos Habsburg politika bizonyos értelemben visszájára fordult: a nyelvi-nemzeti ellentétek kihasználását (az állam egységének érdekében) a világháború időszakában felváltotta az ellentétek csökkentésére irányuló politika, amit Stürgkh miniszterelnök és köre az állam kohéziója legfontosabb faktorának tekintett. Ε politikával élesen szembenállt a Frigyes főherceg-Conrad tábornok vezette hadvezetőség, amely ragaszkodott az osztrák-német szupremáciához s ezzel a gazdaságüag-politikailag jelentős nemzetek, mindenekelőtt a cseh nemzet politikai visszaszorításához. A hadvezetőség belső politikai koncepcióját az annexiós-imperialista hódító törekvések támasztották alá, miközben a Stürgkh-féle konzervatív kormány a belső erők egyensúlyával s úgynevezett defenzív külpolitikájával igyekezett a birodalom stabilitását biztosítani. Az egymással küzdő irányzatok harca sokban hasonlított a németországi helyzethez, végkimenetele azonban más volt: míg a nemzetileg egységes Németország mint állam túlélte a későbbi katonai vereséget, a Habsburg-birodalom „nemzeti" utódállamokra hullott szét. A Monarchia belső ellentéteinek másik kihatása a munkásmozgalomban mutatkozott meg. Eltekintve attól, hogy az imperialista fejlődés Ausztriában is létrehozott egy emelt szintű munkásréteget, a birodalom nemzeti ellentétei a munkásmozgalmat is „nemzeti" elemeire bomlasztották. Ebből következett, hogy amikor nyilvánvalóvá vált a központi hatalmak gyengesége az antant túlsúlyával szemben, a Monarchián belüli nemzeti törekvések is felerősödtek s az önálló államiság eddig titkolt vágyainak nyílt kibontakozása a Habsburg-birodalom bomlasztó erejévé vált. Hozzájárult ehhez az is, hogy a cári hatalom bukása sem hozta meg a központi hatalmak katonai győzelmét, sőt az USA hadbalépése a katonai vereséget gyorsította. Az októberi szocialista forradalom győzelme pedig az önálló nemzeti törekvéseket mozdította elő. így történt, hogy tényleges társadalmi átalakulás a Habsburg-monarchián belül csupán a „két uralkodó nemzet" keretén belül következett be: Ausztriában a polgári demokratikus köztársaság, Magyarországon a polgári demokráciát meghaladóan a proletárforradalom első középeurópai kísérlete valósult meg. A monográfia harmadik nagy fejezete Németország és a Habsburg-monarchia viszonyának problémáit taglalja. A három és fél évtizedes szövetségi kapcsolat, amely az egymásrautaltság bonyolult