Századok – 1978

FOLYÓIRATSZEMLE - Frank; Tibor: The British Image of Hungary 1865/1870 780

781 TÖRTÉNETI IRODALOM által még 1849-ben megfogalmazott alapelv: Magyarország Ausztria jobbkeze, s a közép-európai nagyhatalom stabilitása megkívánja a magyarok kielégítését. Frank Tibor könyve alapján megállapíthatjuk, hogy ez az alapelv Angliában meglehetősen széles körű egyetértéssel találkozott, ugyanakkor mégis milyen tág körben mozogtak a vélemények Magyarország problémáiról, jövőjéről. A kiegyezés korának meglepően gazdag egykorú angliai irodalma (28 könyv és pamflet, számtalan folyóirat-cikk, s részletes tudósítások a napilapokban) nemcsak földolgozatlan, de jórészt ismeretlen is volt történeti köztudatunkban. Ennek fölfedezése már önmagában is jelentős érdem, de Frank ennél jóval többet tett: a bécsi levéltárakban, az Országos Levéltárban, a Széchényi Könyvtár és az Akadémia Kézirattárában föltárta a korszak angol-magyar (és osztrák) érintkezéseinek dokumentumait, memoárok és kézikönyvek tömegéből gazdag adatokat bányászott ki eme érintkezések hátteréről, a bennük részt vevő személyekről, a megjelent munkák szerzőiről. Csak azt sajnáljuk, hogy legalább egy napilap magyar tárgyú cikkeinek földolgozása, végigkövetése már nem fért bele a dolgozat kereteibe. Az „image", a nemzetkép-kutatás elvi és módszertani kérdéseit jól prezentálja az első fejezet, a szociológiai nézőpontú bevezető, amely a hazai és külföldi irodalom áttekintését néhány jó gondolattal egészíti ki. A konkrét témát három kérdéskörre bontva vizsgálja meg a szerző. Először a korabeli angol külpolitikát mutatja be, s ebben a Monarchia által elfoglalt helyet. Ez a fejezet eléggé vázlatos és elnagyolt: néhány alapvető kézikönyv mellett csupán a korabeli külpolitikai publicisztika alapján állapítja meg, hogy ez idő tájt Anglia visszavonult az aktív európai politikától, figyelmét mind jobban a gyarmati terjeszkedésre összpontosította. Mindkét állítás vitatható, legfeljebb egy évtizeddel később, a 70-es évek derekától kezd ilyen vonásokat mutatni a tényleges angol külpolitika. Abban igaza van Franknak, hogy 1849 után Magyarország ügye mind kevesebb érdeklődést keltett a szigetországban, de épp az ő általa föltárt irodalom mutatja, hogy érdektelenségről korántsem beszélhetünk. Persze ezt a részt csak a brit külügyminisztérium iratai ismeretében lehetett volna alaposabban kidolgozni, márpedig angliai levéltári kutatásokra a szerzőnek nem volt módja. A következő tárgykört a Monarchiáról Angliába érkező információk, a tájékozódás forrásai alkotják. Ezen belül részletesen bemutatja Apponyi Rudolf londoni nagykövetségének kapcsolatrendszerét, a Bécsből irányított angliai propagandakísérleteket, a két ország között öt éven át húzódó kereskedelmi tárgyalásokat, az angliai magyar emigránsok befolyását, végül időrendben tárgyalja a korszakban megjelent Monarchia-tárgyú publicisztikai írásokat, ezek forrásait és szerzőit. Egyes kisebb hibái ellenére e fejezet módszertanilag is igen értékes és tanulságos, egy konkrét példán mutatja be, milyen források alapján, milyen információs csatornák közvetítésével alakul ki a nemzetkép, mik az „image" összetevői. Minden gazdagsága ellenére ez a rész megválaszolatlanul hagy néhány kérdést. A fölhasznált terjedelmes Apponyi-levelezés alapján még nem kapunk választ arra, vajon Apponyi Rudolf eredményes angliai tevékenységének elsősorban személyes, vagy inkább Anglia arisztokratikus társadalmi rendszeréből következő okai voltak. A nagykövet a kiegyezés mellé vagy ellene hangolta a brit politikai elitet? A kiegyezés nyomán változott-e észrevehetően a közössé vált külügyminisztérium Magyarország-képe, s ezen át a fogadó országok Magyarország-képe? A válaszok elmaradása jórészt a forrásokon múlott, így inkább csak a további feladatokra utalnak. Frank munkája is alátámasztja, hogy a kereskedelmi egyezmény ügyében Angliával meginduló tárgyalásoktól a magyarok milyen sokat vártak, a kiegyezés megkötése után ezt hogyan remélték összekapcsolni a magyar gazdaság külföldi segítséggel történő fejlesztésével, arra azonban nem kapunk választ, miért nem sikerült gazdaságilag megalapozni a Monarchia és Nagy-Britannia külpolitikai partneri viszonyát, miért nem sikerült érdekeltebbé tenni a brit tőkét Magyarországon. Ε hosszútávú kihatásokkal bíró kérdés részletes tárgyalása persze meghaladta volna a dolgozat kereteit. Az angliai levéltári kutatások sajnálatos hiánya még nem magyarázza a kategorikus állítást, hogy „a bécsi brit nagykövetség tagjai csak csekély mértékben befolyásolták a brit közhangulatot". A Foreign Office-t mindenképp befolyásolták, rajta keresztül a kormány tagjait is, tehát az Ausztria-Magyarországgal kapcsolatos politikát is, így végeredményben leginkább a brit diplomata-véleményeknek volt (lehetett) közvetlen hatása, eredménye. Az angliai magyar emigránsok kapcsolatairól szólva meg kellett volna mondani (amikor ez megállapítható), hogy a magyar ügy régi angol barátai közül ki maradt hű Kossuth irányvonalához, s ki lett a kiegyezés híve. Valószínűnek látszik, hogy többségük a Deákhoz csatlakozó Pulszkyt követte. 11 Századok 1978/4