Századok – 1978

KÖZLEMÉNYEK - Jemnitz János: Az 1917. évi „stockholmi konferencia" történetéhez 530

AZ 1917. ÉVI STOCKHOLMI KONFERENCIA 543 levele részben már tükrözte azt a módosulást, amire Thomas is utalt. Levelében egyfelől megismételte, hogy a német többségi szociáldemokratákkal nem hajlandók tárgyalni, másfelől annyi engedményt tett, hogy az antant országok szocialista pártjainak előzetes tanácskozása után elmenjenek Stockholmba. Vandervelde ugyanebben a levelében leszögezte: az Internacionálénak állást kellene foglalnia a demokrácia haladása kérdésében, s az megkövetelné, hogy az orosz forradalom után Németország is forradalom útján alakuljon át demokratikus állammá.4 9 Végeredményben a fenti változások és előkészítő lépések után a francia párt május 27—28-i ülésén valóban fordulat következett be. A pártvezetőség április 25-i Stockholmellenes határozatát megváltoztatva kimondották, hogy a fenti feltételek alapján készek megjelenni a konferencián. A határozat azonban heves bel- és külpolitikai reakciókat váltott ki. Ennek egyik nyoma a már idézett Lloyd George—A. Thomas féle levélváltás volt. Míg azonban Lloyd George mérsékeltebb és rugalmasabb húrokat pengetett. Rómából nagyon éleshangú válasz érkezett. Barrère, római francia követ - aki egyébként a legmerevebb győzelempártiak közé tartozott —május 30-án azt írta jelentésében, hogy „a francia párt választmány határozata siralmas hatást keltett itt a honvédelem hívei körében". Barrère jelezte ugyan: megértik, hogy a francia pártvezetőknek tekintettel kellett lenniük az oroszokra, továbbá „a francia kisebbség növekvő erejére" — mindamellett szenvedélyesen kifogásolta a határozatot. Barrère azonban nemcsak „magán" követi véleményét közölte. Előző napon tanácskozott Sonnino olasz külügyminiszterrel, az olasz kormány határozottan győzelempárti tagjával. „Sonnino - írta Barrère - energikusan fellépett mindenféle könnyítés ellen, amit az antant szocialistáknak adnának, hogy azok Stockholmba mehessenek". Egyben leszögezte, hogy „a maga részéről" ezeket a könnyítéseket nem fogja megadni. Elfogadhatatlannak tartotta, hogy „míg egyesek a fronton meghalnak, addig mások szabotálják a háborút, kapcsolatba lépjenek az ellenséggel, hogy ily módon egy gyalázatos békét készítsenek elő".50 A római távirattal szemben a londoni — ugyancsak május 30-i keltezéssel - nagyon eltérő volt. Fleuriau francia ügyvivő ebben jelentette, hogy előző nap Lort Robert Cecil külügyi államtitkárral beszélt, aki szintén indokoltnak vélte az angol, francia, olasz, amerikai közös álláspont kialakítását, de Sonninoval szemben nem nyilatkozott a kormány érdembeni szándékairól. Ugyanakkor a Le Havre-ba menekült belga kormány külügyminisztere Klobukowski francia követ előtt nagyon élesen visszautasította azt a gondolatot, hogy útleveleket adjanak Stockholmba. Kifogásolta a francia pártkonferencia május 27-28-iki határozatát, amit „a háború kezdetétől a legjelentősebb hibának" minősített, mivel a Stockholmban megkezdődő tanácskozások az antant országaiban csak zavart válthatnak ki. „Először győzni kell, azután lehet beszélgetni, ez az egyedüli gyakorlatias program" fejtette ki a belga külügyminiszter, amihez a francia követ hozzáfűzte: „Ez a hangvétel... úgy tűnik nekem miniszterelnök úr, érdemes az ön figyelmére."51 4 9J. B. Sévérac: Les relations socialistes internationales. L'Avenir, 1917 július. 50A. D. Guerre 1914-1918. 1204. köt. 51 Uo.