Századok – 1978

KÖZLEMÉNYEK - Frank Tibor: Zerffi Gusztáv György; a történetíró 497

ZERF FI GUSZTÁV GYÖRGY, A TÖRTÉNETÍRÓ 523 ditálni, amelyből ugyanis az derült ki, hogy a Társulat elnöke, „Lord Aberdare ... kijelentette, hogy szembenáll a katolicizmussal, s inkább hajlamos támogatni Dr. Zerffi történeti vélekedéseit." Ezt a cikket még a rangos The Press and St. James's Chronicle is átvette s evvel a Társulat új vezetője iránti hivatalos bizalom széleskörű nyilvánosságot kapott.59 Zerffi méltán számíthatott Aberdare támogatására, hiszen a Társulat adminisztratív ügyeinek intézésében messzemenően tartotta magát a lord utasításaihoz vagy kéréseihez, s igyekezett a Társulatot kiterelni a kicsinyes személyeskedések, önző cívódások zsák­utcájából. „25 éve tanítok történelmet ebben az országban" - írta bizalmas magán­levélben a Társulat pénztárnoki funkcióját betöltő William Herbage-nek, akivel baráti kapcsolatot ápolt, „és tudom, hogy melyek a történelem elfogulatlan tanulmányozásával szemben hangoztatott kifogások — feladatunk az lenne, hogy elnémítsuk e kifogásokat és megmutassuk, hogy valódi kultúra nem létezhet történelem nélkül és támogassuk a független szellemű történeti érdeklődést és komoly kutatást - és semmi sem történik ebben az irányban; csak veszekedések zajlanak technikai kérdésekről és gyermekes érzékenykedésekben merülünk el, amitől az ember beteg és fáradt. Kérem, ne törődjék a kisszerű elmékkel — dolgozzunk tovább ugyanúgy mint eddig és lassacskán, kétségtelenül, megújítjuk a Társulatot, publikálunk néhány jó dolgozatot, kiadunk bibliográfiai jegy­zeteket és fokról-fokra felkeltjük a közönség érdeklődését. Az én tapasztalatom az, hogy a történeti ismeretek igénye napról-napra nő."60 Rogers távozásával, Zerffi beiktatásával valóban lényeges változás köszöntött be a Társulat életében. Sikerült megállítani a taglétszám veszedelmes apadását, amely a rossz társulati légkör hű tükre volt. Aberdare oltalmában Zerffi és Herbage gyors ütemben rendbehozták a Társulat pénzügyeit és más tudományos társaságok mintájára új működési szabályzatot dolgoztak ki. Kiadói bizottságot állítottak fel, amely felügyeletet vállalt a Transactions sorozat színvonaláért, s a nívó lassan ténylegesen emelkedni kezdett (bár igazán szembeötlő javulás csak az 1890-es években következett be). És noha a tagfelvétel szakmai feltételei egyelőre továbbra is bizonytalanok maradtak, s így a társulati munka szakszerűsége csak igen lassan növekedett, a Rogers-idők zűrzavaza véget ért. A Zerffi­évek munkájának sikerét jelezte az, hogy 1884 és 1886 között olyan tudósok lettek az RHS tagjai, mint Lord Acton, F. W. Maitland, M. Creighton, W. E. H. Lecky, J. R. Seeley és W. Cunningham. A Társulat Tanácsa joggal szögezte le 1887-ben, hogy az RHS „fokozatosan megnyerte azok rokonszenvét és támogatását, akik a történeti kutatás művelésével foglalkoznak Londonban, Oxfordban és Cambridge-ben". 1885-ben Seeley "The Greenock Telegraph and Clyde Shipping Gazette, 1881. okt. 11., nov. 11.; The Press and St. James's Chronicle, 1881. okt. 22. Vö. R. A. Humphreys: i. m. 19. 60G. G. Zerffi-William Herbage, London, 1881. febr. 18, marc. 24. (két levél azonos dátummal: egy hivatalos és egy hozzá mellékelt bizalmas-magánjellegű); Lord Aberdare-G. G. Zerffi, 1881. febr. 14. Royal Historical Society Archives, H3/1/1. A Royal Historical Society archívumában őrzött, Zerffivel kapcsolatos levelezést R. A. Humphreys professzor, az RHS volt elnöke, A. G. Watson, az RHS volt titkára és D. L. Jones (University of London) segítségével tanulmányozhattam, amiért mindhármukat köszönet illeti. - Sajnálatos módon nem maradt fenn Zerffíre vonatkozó levelezés az Aberdare-hagyatékban, melyet részben Nagy-Britanniában (Glamorgan Record Office, Cardiff, Glamorgan), részben az Egyesült Államokban (The Huntington Library, San Marino, California) őriznek (Patricia Moore, GRO, és Mary L. Robertson, Huntington, szíves tájékozatása alapján).

Next

/
Thumbnails
Contents