Századok – 1978
KÖZLEMÉNYEK - Frank Tibor: Zerffi Gusztáv György; a történetíró 497
ZERF FI GUSZTÁV GYÖRGY, A TÖRTÉNETÍRÓ 519 Hegeliánizmus és pozitivizmus e Zerffinél oly szemléletesen tükröződő, együttes megjelenése jellegzetesen viktoriánus képlet. Világosan utalt erre már Lukács György is, aki magyarázatot keresett az imperialista korszak német és egyéb nyugati filozófiai fejlődése közötti szembeötlő különbségekre. „A 48-as forradalom befejezi Németország számára a hegelianizmus felbomlását; az irracionalista Schopenhauer lesz a forradalom utáni Németországnak... vezető filozófusává. Az angolszász országokban és Olaszországban azonban a hegeli filozófiának ebben a korban is vezető szerepe van, sőt befolyása még fokozódik. Ez azon alapszik, hogy a polgári haladásgondolat itt nem jutott még nyílt válságba, mint Németországban, a válság itt lappangó és rejtett maradt, de a haladás fogalma, 48 eredményeinek megfelelően, liberálisan ellaposodik és elvizenyősödik. Filozófiai tekintetben ennek következménye az, hogy a hegeli dialektika teljesen elveszti 'a forradalom algebrája' jellegét (Herzen), hogy Hegelt egyre közelebb hozzák Kanthoz és a kantianizmushoz. Ezért lehet az ilyen hegelianizmus, különösen az angolszász országokban az előnyomuló szociológiával párhuzamos jelenség, amely — mindenekelőtt Herbert Spenceré - szintén liberális evolucionizmust hirdet." Különösen érdekes Lukács megjegyzése a kantianizmusról, hiszen Zerffi hegelianizmusa is közvetlen módon kötődött Kanthoz: már 1876-os Kant-előadásában felvetette, hogy „Hegel Kantra épített...". Hegel és Kant viszonyához fűzött reflexiói jól példázzák a hegeli gondolat viktoriánus pályafutásának jellegzetességeit.51 Mire akarta megtanítani japán olvasóit a Science of History szűkebben értett módszertani szempontból? Hogyan igyekezett konkrét segítséget nyújtani a japán nemzeti történet leendő szerzőinek? A könyv közel nyolcszáz oldalán elszórtan történetírói módszertani tanácsok sokaságát találjuk. Ezek rendszerint egy-egy éppen bemutatott ókori vagy középkori (egész ritkán újab'bkori) szerző kapcsán kerülnek megfogalmazásra. A pozitivizmus és a historizmus ölelkező ihletése itt is pontról-pontra kimutatható. Zerffi szerint a történetíró „legfőbb kötelessége, hogy fejlessze az értelmi képességet, ösztönözze az intellektust egy magasabb kultúra felé, s hogy képessé tegye az elmét az emberi ... sors mélyebb megértésére". Zerffi világossá kívánta tenni a japán olvasók számára, hogy a történetíró elválaszthatatlan korától, s hogy a történetszemlélet változásai mindig visszavezethetők a társadalomban bekövetkezett változásokra. Egyetemes fejlődésteóriájának ellentmondva, dilettáns módon úgy gondolta, hogy a történésznek először a nemzeti történet fő vonásait kell felvázolnia, s csak azután kell „a részleteket, mint pusztán másodlagos és véletlenszerű történéseket" e vázlatba beillesztenie. Zerffi felhívta a japánok figyelmét: a természettudósok, földrajzírók, régészek, moralisták, szónokok, költők és szatíraírók műveit is tanulmányozni kell, hogy „helyes fogalmat alkothassunk egy nemzet intellektuális tevékenységéről és legbenső gondolkodásmódjáról .. ." Nem csupán a forrásokat, hanem a rájuk vonatkozó későbbi irodalmat is hasznosítani kell, s mindehhez a legalkalmasabb módszer az összehasonlítás, amelyet Zerffi újra meg újra olvasói figyelmébe ajánl. Zerffi elkötelezett híve a komparatív irodalom- és vallástörténetnek, az összehasonlító filológiának, és az egyidejű komparáció mellett különböző korok és térségek egybevetését is ígéretes módszerként jelöli meg, amelyeknek alkalmazásától látszólag eltérő, de alapjában azonos történeti jelenségek közös jegyeinek kimutatását remélve. 51 Lukács György: L m. 14-15. Vö. G. G. Zerffi: Immanuel Kant..., 94.
