Századok – 1978
KÖZLEMÉNYEK - Frank Tibor: Zerffi Gusztáv György; a történetíró 497
510 FRANK TIBOR méltatott ókori világ, azon belül is a görögség lelkes hívének mutatja. Milyen hatások érték e területeken a japánok okulására kompiláló historiográfust? A fajelméleti érveléshez Zerffi paradox módon éppen a történettudomány egyetemességéről vallott nézeteinek kapcsán jut el. Az igazi történettudomány Zerffi számára a General History, vagyis az egyetemes, általános történeti stúdium. Ezt mindenekelőtt „filozofikus szemléleti módja" s az „emberiség totalitásának minden részletre kiterjedő megragadása" jellemzi. Az egyetemes (általános) történésznek kiválóan kell ismernie a modern forráskritika eszköztárát és a történeti segédtudományok mindegyikét. Zerffi megítélése szerint az ilyen értelemben vett General History még mindig nem foglalta el méltó helyét a tudományok között, s még mindig művelésre érdemtelennek minősül az angliai egyetemeken. Szembeötlő, hogy Zerffi nem reagál az egyetemi oktatásban éppen ekkortájt végbemenő jelentős változásokra és az újabb szaktudományos eredményekre.2 9 Már itt feltűnik azonban az az ellentmondás, amely Zerffi történeti munkásságát egyre fokozódó mértékben jellemzi, s amely leginkább kidolgozott formában majd a Studies on the Science of General History két kötetében követhető nyomon. Az egyetemesség igényét Zerffi ugyanis sajátos módon mindjárt korlátozza is: „a történelmi jelenségek széles megértését", „a szándékos egyoldalúság" és „a tudatosan szított ellentétek" elkerülését csak az „indoeurópai vagy európai-áija, vagy teuton" családon belül tartja kívánatosnak, azaz „egyetemes" felfogását fajelméleti szempontokkal kísérli meg összebékíteni.30 Történetelméletének ez az irracionális mozzanata nem marad elszigetelt ismeretelméleti maxima: lényegében a faji gondolatra épül a történeti, illetve az ezzel párhuzamosan előadott historiográfiai fejlődés tényleges menetének ábrázolása. Zerffi ugyanis a fehér fajban, közelebbről a „teuton-áija" népcsaládban látja a történelem igazi főszereplőit, s már a görögségre is mint ugyanazon „árja" kultúrkör legkorábbi, és egyben szerinte legmesszebbre jutó centrumának lakóira tekint. Az indíttatásában pozitivista és determinista történeti felfogás tehát Zerffi munkájában alapvetően eltérő történetelméleti áramlatok egyes mozzanataival épül össze rendkívül eklektikus konstrukcióvá. A nagyteijedelmű Zerffi-kötet már arányaival is egyfajta értékrendet tükröz: az európai történetírás történetét áttekintve Zerffi két rövidebb fejezetet (170 oldalt) szán a görögök, közel ugyanennyit a rómaiak, 132 oldalt a keresztény középkor, alig több mint száz oldalt a feudalizmus alkonya és a reneszánsz történeti és történetírói teljesítményének taglalására, s végül — a zárófejezetben — mintegy 130 oldalban foglalja össze a reformációtól saját koráig, a 19. század második feléig terjedő időszakot. Az időben előrehaladva tehát fokozatosan mind kevesebb teret hagy a világtörténeti folyamat és a historiográfiai tükrözés bemutatására, s már magával e ténnyel is kifejezésre juttatja azt az — egyébként is sokszor hangoztatott - alapgondolatát, hogy „a görög történelem minden későbbi történeti jelenség megoldásához kulcsul szolgál". Zerffi ugyanis a görögségben s · G. G. Zerffi: Science, i. m. 26-27, 448. Az összegzés, az egyetemes áttekintés iránti igényről a korabeli európai történetírásban ld. Elekes Lajos: i. m. 188-191. Bár már 48 előtti írásait is európai látókör igénye jellemzi, nagyon valószínű, hogy honfitársai nagy részéhez hasonlóan Zerffi gondolkodásának idő- és térbeli kereteit is igazából a forradalom és a szabadságharc, illetve az emigráció élményei tágították ki. Vö. R. Várkonyi Ágnes (1973): i. m. 11/239-244. 30 G. G Zerffi: Science, L m. 524-525.
