Századok – 1978
KÖZLEMÉNYEK - Frank Tibor: Zerffi Gusztáv György; a történetíró 497
504 FRANK TIBOR Feltűnő, hogy az „instrukciók" éppen Voltaire-t, Guizot-t és Buckle-t emelik ki, s hozzá igen hangsúlyos helyen, példaként. A célkitűzések nagy része összhangban van Zerffi könyvének gondolati anyagává: a tizenkét pontban előadott vázlat többnyire azt fogalmazza meg, amiről a könyv ténylegesen szól, és nemcsak a megkívánt anyag jellegében, de arányaiban, sőt itt-ott hangsúlyaiban is előlegezi a művet. Úgy tűnik, hogy számolnunk kell itt magának a könyv szerzőjének gondolati befolyásával, hiszen annak - már 1874-es előadásában, s más műveiben is könnyen nyomon követhető — felfogása markánsan jelen van a Szuemacuutasítások szellemében. Annál is inkább valószínű, hogy itt nem Zerffi alkalmazkodásáról, hanem befolyásoló közreműködéséről van szó, mert némi eltérés figyelhető meg a Sigenotól származó, eredeti instrukciók, illetőleg a Szuemacu-féle dokumentum között, amit a japán történetírás eddig Szuemacu személyes érdeklődésének tulajdonított.16 Már e Szuemacu — vagy akár saját maga — által Zerffi elé állított célkitűzések is utalnak munkájának történetfilozófiai genezisére, s jelzik helyét a történetírás történetében. Mindjárt a munka élén megjelenik — hogy azután az egész szöveget átszője - a történetiség elve, az újkor eszmerendszerének ez az alapvető mozzanata, mely — Hegelnél jutva csúcspontjára — áthatotta a 19. század egész gondolkodását.17 De konkrétabb utalások is kiolvashatóak az „instrukciókból", melyek — most már túllépve ezen az általános elméleti célkitűzésen - a pozitivista történetszemlélet befolyását tükrözik. Zerffi munkája nyilvánvalóan kompiláció — fél esztendő alatt aligha vállalkozhatott volna egyébre -, de paradox módon éppen ebben a minőségében nyújthatta leginkább azt, amire felkérték: a nyugat-európai történettudomány jellemzőinek összefoglalását. Zerffi ugyanis nemcsak leíija, de — olykor utalva forrásaira, olykor gátlástalanul plagizálva -követi is kora jellegzetes történetíróit: munkája beszámoló a nyugat-európai pozitivizmus és részben a historizmus történetfelfogásáról és egyben illusztráció is ahhoz. Alapvető hibája, hogy a szerző nem mélyedt el a korszak hatalmas történetelméleti és -módszertani irodalmában még viszonylagos alapossággal sem: mélyreható stúdiumok helyett csak nagyon felületes, sokszor vulgárisan egyszerűsítő áttekintést ad a különféle történetszemléleti irányzatokról, s igen gyakran össze is mossa azokat. A korszak vezető teoretikusainak sokszor csupán a nevét, esetleg elméleteik egy-egy látványos elemét ismerte és ismertette, s alig jutott el érdemi mondanivalójuk lényegéhez. Zerffi e könyvében — mintegy történetelméleti alapozásul - csaknem egészében közli 1874-es tanulmányát, melyben a pozitivista történetírók számos jellegzetes, metodológiai alapelvét fejtette ki. Pozitivista kortársai legnagyobb részéhez hasonlóan a tudományban látja az emberiség megváltóját. „Csak a tudomány révén válhatunk sorsunk uraivá" — vallja, s a történelemnek nem egyszerűen a tudomány rangját, hanem éppenséggel a leginkább kiemelt szerepet juttatja a tudományok között: a „tudományok tudományának" nevezi. Ismételten leszögezi, hogy „a történelem tudományos művelése lehetséges", s hogy a „történelemtudománynak" ugyanolyan összefüggéseket lehet és kell is feltárnia, amilyenek „az anyagi világban" „bárhol máshol is" kimutathatóak.1 8 16 Imai Tosiki: i. m. 276; A. Momigtiano: i. m. 1063. 11 Ágh Attila: ,A német ideológia" történetfelfogása (Budapest, Akadémiai, 1976), 123;/ Bronowski-Bruce Mazüsh: The Western Intellectual Tradition. From Leonardo to Hegel (Harmondsworth, Penguin, 1963), 539-542. 18 G. G. Zerffi: Science, i. m. 1,'4, 53, 416, 705, 760.
