Századok – 1978
TANULMÁNYOK - L. Nagy Zsuzsa: A hazai liberális ellenzék a világgazdasági válság idején (1928-1932) 403
A HAZAI LIBERÁLIS ELLENZÉK 431 Az évtizedfordulóra tehát a liberális ellenzék pozíciója az 1926-os erőviszonyok szintjén stabilizálódott, ami a 20-as évek első feléhez mérten komoly visszaesést jelentett. Míg azonban 1926-ban úgy-ahogy sikerült összetákolni legalább Vázsonyiék és Rassayék egységét, most már az alkotmányos fórumokon egyébként is elenyésző liberális erők teljesen szétforgácsolódtak. Ilyen körülmények között a kormányra kerülés tervének belső alapja is hiányzott, noha kudarcát nem ez okozta. Viszont természetessé tette Rassay erőfeszítését, hogy az ellenzéket fel- és kiemelje a jelentéktelen minoritás kilátástalan pozíciójából. Az ellenzék régen beszélt már kormányra kerülésről, Bethlen lemondásáról, ténylegesen azonban egyáltalán nem mérte fel ennek lehetőségét, nem is készült fel igazán ilyen fordulatra. Programja egy kormányváltozás esetére túlságosan általános maradt, homály fedte azt is, mit, milyen tárcákat kívánt volna kormányra kerülésekor, egy „árnyék-kormánynak" még árnyékát sem lehetett felfedezni az ismert források között. Senki sem hitte, hogy Bethlen valóban lemond. Amikor mégis megtörtént, tanácstalanul álltak: „nem tudunk feladatunknak megfelelni s a közönségnek megmagyarázni, hogyan történt, mint történt, mi történt, baj-e vagy jó-e, ami történt. Nem tudunk semmit, nem értünk semmit."130 így azután a liberális vezetők kezdetben óvakodtak nyilatkozni, nem értették, miért akkor távozik Bethlen, amikor már megszerezte a francia kölcsönt. Egy dologban határozottak voltak: Bethlen felelősségének s annak hangsúlyozásában, hogy ha bukott a kormány, menniök kell a hatalomból azoknak a pártoknak is, amelyek addig e csődbe jutott politika támaszai voltak.131 Bethlen lemondása meglepetést, a Károlyi-kormány összetétele nagy csalódást okozott az ellenzéknek. Azt feltételezték ugyanis, hogy az új miniszterelnök a Kállay— Rassay csoportot már számításba veszi. Kifejezetten felháborodtak amiatt, hogy Bethlen kormánypárti vezető szerepe nem ingott meg, hogy az ex-miniszterelnök a régi politika folytatását követelte utódjától.13 2 Mindezek ellenére Rassay és Kállay csoportja úgy hitte, Bethlen lemondásával, Károlyi kinevezésével közelebb került a megvalósuláshoz az a program, amelyet 1928 óta hirdettek. Bethlen távozásában ugyan nem volt szerepük, de így elhárult előlük a legfőbbnek ítélt akadály: Bethlen kemény és velük szemben megingathatatlan elutasítása. Az „öregúr", a „söröző arisztokrata", ahogyan Károlyit nevezték, felcsillantotta a reményt: sikerül megtörni az Egységes Párt monopolhelyzetét, sikerül bekerülniök a kormányba. Taktikájukat ehhez igazították. Károlyi személyéről tehát tartózkodóan vagy rokonszenvvel nyilatkoztak, s hamarosan célszerűtlennek és oktalannak nyilvánították a kormányzati rendszerre irányított támadásözönt. Míg az SzDP politikusai erős kritikai 130 Ujság, 1931. aug. 20. Rendszerváltozás nélkül átmeneti kormányt alakít Bethlen István lemondása után Károlyi Gyula gróf dezignált miniszterelnök. - A lemondással kapcsolatos általános problémákat Márkus: A bethleni kormányzati rendszer bukása (Századok, 1964, 1-2) világítja meg.. 1 31 Esti Kurir, 1931. aug. 23. Több szerénységet. 135 Bethlen ama szavai ingerelték fel az ellenzéket, miszerint „a vágányokat lefektettük és ennek a kormánynak a feladata és kötelessége, hogy a végrehajtás munkáját vállalja ezzel a párttal együtt és a testvérpárttal együtt és kizárólag ezekkel a pártokkal. . ." Bethlen II. 357. (Az én kiemelésem - L. N. Zs.) Újság, 1931. aug. 22. Rovás. Aug. 26. Erős kéz (vezércikk). Esti Kurir, aug. 25. Nem ezt vártuk (vezércikk).
