Századok – 1978
TANULMÁNYOK - L. Nagy Zsuzsa: A hazai liberális ellenzék a világgazdasági válság idején (1928-1932) 403
416 L. NAGY ZSUZSA exponáltak, a liberálisok többségénél mint a demokratikus közigazgatás, az autonóm jogok megteremtése és kiszélesítése jelent meg az állami bürokráciával, a központi hatalommal szemben.6 8 Az 1930-1932-ben a válsággal kapcsolatban hozott kormányintézkedésekben s végrehajtásuk módjában teljesen igazolva látták aggályaikat: az államhatalom erőteljes beavatkozása a gazdaságba együtt jár a politikai élet, a kormányzati módszerek további torzulásával. Az 1931: XXVI. tc. szerintük csak a kormány „omnipotenciáját" biztosította; az alkotmányosság sérelmét, az ellenőrzés jogának csorbítását állapították meg a 33-as és a 6-os bizottság felállításában és egységesen tiltakoztak „a kormányrendeletek uralma" ellen.69 A rendeleti kormányzás az ellenforradalom hatalomrajutásától fogva foglalkoztatta az ellenzéket, mivel a kormányzat nemcsak törvényeket pótolt rendeletekkel (1922-es választójog), de parlamentáris úton elfogadott törvényeket is lényegesen módosított a kiegészítő rendeletekkel. Mindezeken túl, a Bethlen-kormány a gazdasági stabilizációt követően, a 20-as évek második felében sorozatosan megvalósította azokat az intézkedéseket is, amelyeket Bethlen már kormányralépésekor szükségesnek tartott, de kénytelen volt elhalasztani őket, s ezek a központi hatalom befolyását növelték.70 Az ellenzék különösen szenvedélyes harcot folytatott az 1930-as fővárosi törvény ellen, amelynek tervezetében joggal látta a diktatórikus tendencia érvényesítését a politikai vezetésben. Ezzel a törvénnyel Bethlen a főváros vezetésének szerkezetében, a választott és kinevezett tisztségviselők hatalmi viszonyában gyökeres változást hozott és a korábbiakhoz mérten új alapokra, új formák közé helyezte a kormányzat hatáskörét az autonómiával szemben. Ε munkát Gömbös fejezi majd be az 1934-es fővárosi törvénnyel.71 A liberálisok, a már megismert gondolatmenetük alapján, mindent azonos módon minősítettek diktatúrának, ami eltért a polgári parlamentarizmus módszereitől, klasszikus angol vagy francia formájától. Nagyon jellegzetesen fejezte ezt ki Vázsonyi Vilmos még 1923-ban: „Ma Európa szerte látni egy áramlatot, amely a parlamentarizmus, az alkotmányosság helyébe a diktatúra cezarizmusát akaija állítani. Ez nem egyéb, mint a bolsevizmus gondolatmenete."7 2 Ebből következően nemcsak a fasiszta módszereket ítélték el, de a szovjet rendszert is. A Szovjetunió gazdasági stabilitásának felismerése és méltánylása nem zárta ki, azzal kitűnően megfért náluk a szovjet gazdasági és politikai "Uo. XLIII. 325-328, 342, 344. XUV. 197 stb. A 20-as években a liberálisok elsősorban azért rokonították Mussoliniével Bethlen kormányzati rendszerét, mert az állampolgári jogok gyakorlását, az autonom testületek jogait korlátozta. "Nápló, 1931-1935. I. 78 s köv. Gál Jenő. II. 147-148. Fenyő Mikra. 410-411, 440. Gál Jenő. III. 419. Sándor Pál: „amióta a bizottságban tárgyalják az ország vitális ügyelt, azóta a parlament voltaképpen B-listára került". 10 Pölöskei Ferenc: Horthy és hatalmi rendszere 1919-1921. Bp. 1977. - Az „új" intézkedések régi eredetére 154-155. mutat rá először az irodalomban. 11 Az 1930ÍXVIII. és az 1934:X1I. tc.-vel valamint a körülöttük folyt politikai küzdelemmel két munka foglalkozik részletesebben: L. Nagy Zsuzsa: A budapesti liberális ellenzék 1919-1944. Bp. 1972. Értekezések 59. és Források Budapest múltjából III. Források Budapest történetéhez 1919-1945. Szerk. Szekeres József. Bp. 1972. 71 Az Újság, 1923. nov. 30. Vázsonyi Vilmos leleplezi a Hitler-fiúk hazaszeretetét. - A bal-és jobboklali veszedelem gyakori emlegetése mellett sokszor megfogalmazták e tételüket. Pl. Újság 1932. júl. 23. Tanulságok. 1933. márc. 1. A berlini tűz. Esti Kurir, 1933. márc. 12. Nincs megállás.
